𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

2.

*Newt szemszöge*

Nem tudom, hogy minden csaj ilyen nehéz esett-e, de az halál biztos, hogy ez az egy igen. Hiába beszél hozzá kedves és nyugtató hangon az ember akkor is leüti. Egy rongy darabot szorítottam a sérült homlokomra, ami szerencsére már nem vérzett annyira. Épp a gyengélkedőre tartottam, amikor pont befutott Thomas és Minho.

-Megérkezett az új Zöldfül? -kérdezte lihegések közepette Tommy.

-Meg. -ennél kedvesebben ki sem mondhattam ezt a három betűt. Közben azért a torony irányába pillantottam, amit a tisztársak nagy ívben elkerültek. Nem is értem, hogy miért.

-Mi baj van a sráccal?

-Hát először is az, hogy nem srác. -itt értetlen fejet vágtak. -Egy lányt küldtek fel. -valami megmagyarázhatatlan okból, Minho száját hangos nevetés hagyta el.

-Ugye ezzel most viccelni akartál? -kacagott még mindig.

-Úgy nézek most ki? Ne bosszants, így is nehéz napom volt. Lemegy az ember, hogy köszöntse az újoncot, az meg leüti.

-Szóval hagytad, hogy egy lány így elbánjon veled? -kicsit sem volt gúnyos a megjegyzése. De nem is vártam tőle mást.

-Hidd el nekem elég erőset tud ütni.

-Hol van most? -szólalt meg hosszú hallgatás után Thomas.

-Amikor kiütött engem, feltornázta magát a Dobozból és elrohant a toronyig, aminek most a tetején dekkol. Ha meg közelítettük mindenfélével meg dobot minket. -fordultam az említett irányba.

-Majd én lehozom onnan...félős nyuszik. -mordult fel Minho és gyors léptekkel a torony felé igyekezett. Természetesen nem díjaztam ezt az ötletet, de nem igazán érdekelte. Mikor elértük a torony létráját még utoljára megpróbáltam leállítani.

-Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet. -ragadtam meg a felkarját. Eközben páran már körénk vagyis a közelünkbe csoportosultak.

-Ugyan Newt. Itt én vagyok a legerősebb és a legkeményebb...és nem mellesleg a futárok elöljárója is. -akkora magabiztos mosolyt villantott, mint még soha. Megadóan magam elé emeltem a kezemet és hagytam hagy menjen a saját, bökött feje után.

Egyre magasabbra ért és addigra már az egész Tisztás Minho akcióját nézte. Az utolsó fokra alig lépett rá, amikor megjelent előtte a lány, és filmbe illően orrba vágta. Persze ezzel sikerült kibillentenie az egyensúlyából és a létrával együtt közeledett a föld felé a gravitációt nem meghazudtolva, majd elterült rajta, miközben a valószínűleg eltört orrát fogta. Mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, valakik még hozzá is fűztek egy-egy megjegyzést. Én csak megálltam a feje felett és megvártam mire minden figyelmét nekem szenteli.

-Azt kifelejteted, hogy arrogáns és egoista is vagy. -ezt csak egy mérges pillantással jutalmazta meg. Én és Tommy felnyaltuk a földről és egészen a gyengélkedőig támogattuk el.

*Clara szemszöge*

Már rég sötétség szállt a mezőre, egyre szorosabban húztam össze magam és mindent megtettem annak érdekében, hogy melegen tartsam a testemet. Még így is, hogy egy torony tetején üldögéltem, érdekes napom volt.

Egészen késő délutánig nyugtom volt, aztán egyre közeledő hangokra lettem figyelmes és meghallottam a létra fokának a reccsenését. Innen tudtam már, hogy valaki megpróbálkozik leszedni innen. Egyre jobban közeledett és sikerült megint be pánikolnom, így felugrottam a helyemről és megvárva a fiú fejének felbukkanását, egyszerűen orrba vágtam, és szabályosan elkezdett dőlni a létrával együtt majd egy hangos puffanással földet ért. A többiek hangos nevetésbe törtek ki és valaki elég provokáló megjegyzést fűzött hozzá.

-Mi van Minho? Ilyen könnyedén kitud ütni egy gyenge kis csaj?

Maga a megjegyzésen én magam is kiborulhattam volna, hogy ennyi történés után gyengének mert nevezni, de jobban lefoglalt a fiú elhangzott neve, ami megállás nélkül, oda-vissza csengett a fejemben. Minho...hol hallottam ezt a nevet korábban? Nem igazán tudom megmagyarázni, de a neve után a mellkasomból egy fura érzés tört fel, ami harag vagy talán valami ennél mélyebb érzelem lehetett? Halvány lila gőzöm sincs, de az biztos, hogy valami úton módon ismerősen cseng a neve. Bár lehet többet segítene az emlékezésben, ha arcot tudnék társítani hozzá.

A gondolatmenetemből a gyomrom, hangos korgása zökkentette ki. Mivel idefent nem volt semmi élelem és már 2 napja nem ettem, meg kitudja, hogy ezelőtt mikor volt az utolsó vacsorám, így felbátorodtam és halkan lemásztam a már vissza támasztott létrán és csak reménykedni tudtam benne, hogy ilyen későn már senki sem járkál. Mikor a lábam talajt ért ez a felvetésem meg is dőlt, mert egy erős kezet éreztem meg a vállamon.

Sziasztok! Tudom sok idő telt el az utolsó könyvem óta, de úgy gondoltam megérdemeltek még egy remek történetet😉Nem ígérem, hogy mindennap lesz rész, de igyekszem haladni a könyv írásával. Nézétek el nekem, ha eleinte nehézkes az írásom, mert így 3-4 hónap után vissza kell szokni. Remélem idővel egyre jobb leszek. Addig is jó olvasást!😊