𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

3.03

"-Miért nem lehet? Csak megszökünk együtt közösen innen és kész. -kelt fel a székből és megállt mögöttem.

-Hidd el nekem nincs más választásom. -tekintettem rá."

Newt szavai még az álmaimban is oda-vissza csengtek. Nagyon fájt a szívem miattuk, de nem voltam elég bátor, hogy meglépjem ezt a lépést. Rettegtem a VESZETT-től. Nem egy pletykát hallottam arról mit csináltak azzal, aki szembe szállt velük és az ellenséget segítette. Hiába tudtam, hogy jó messzire elmenekülnénk innen, de nem voltam benne biztos, hogy a VESZETT nem talált volna meg. Ezzel a többieket is védtem, hiszen meg voltam róla győződve, hogy úgyis meg fognak innen szökni. Előbb vagy utóbb.

A másik, ami miatt ki voltam teljesen a tegnapi nap, az Minho támadása. Még most is ott virított a nyakamon a kéz lenyomatta. Sokszor megnéztem a tükörben és újra átéltem a jelenetet. Azóta hacsak Minhóra gondoltam félelem töltött el, persze a szívem próbált megbékéltetni velem a történteket, de kész háborúban állt az agyam és a szívem. Most kicsit kedvtelenül mentem dolgozni, a mai nap nem is szándékoztam kitenni a lábamat az irodámból. A lépteimmel gyorsan elértem a liftet, amit a gomb megnyomása után tülkön ülve vártam. Annyira elvoltam merülve a gondolataimba, hogy észre sem vettem, amikor mellém léptek. Az árnyak érzékelésére oldalra pillantottam és meg is állt a szívem. Janson, 4 katonájával együtt fogták közre Minhót, akinek az arcát nem kevés sérülés fedte, sőt az egyik szeme alatt lilás folt terült el. Nem mertem rá nézni sem, helyette gyorsan beléptem a liftbe és nagyon reménykedtem benne, hogy megvárják a következőt, de tévedtem.

-Csatlakozhatunk fiatal főorvosnő? -nézett rám kérdőn Janson.

-Persze. -eresztettem egy enyhe mosolyt. Mást nem is mondhattam volna. Csak bólintott és az ázsiai fiút be is rángattak magukkal. Szerencsémre távol tartották tőlem, de akaratom ellenére is rá-rá pillantgattam. Nagyon sajnáltam, amiért Kígyó áldozatául esett.

-Ha jól látom ma irodás napja lesz? -nézett le rám Janson, aki a jobb oldalamon állt.

-Igen. -közben végig magamon éreztem Minho tekintetét, aki csak figyelmesen hallgatott.

-Akkor ha esetleg hamar végezne elvihetném valahova. -erre a kérdésére meglepetten fordultam felé. Mondjuk...nem ez volt az első randi felkérése a múltban, de akkor is fújj.

-Sajnálom, de sokáig dolgoznom kell. Sok papírmunka, meg ilyesmik. -kínomban csak dadogtam össze-vissza. Mázlimra megállt a lift az én emeletemen így gyorsan kiviharzottam onnan és mihamarabb el akartam felejteni ezt a kínos szituációt. Egyedül Minho megviselt alakjától nem tudtam megszabadulni.

***

Hát, több óra elteltével sem tudtam kiverni a fejemből Minhót. Minden percben sajnáltam őt és baromira hiányzott, még akkor is ha tudtam, hogy képes lenne bármikor megölni. Nagyjából én voltam az utolsó, aki elhagyta az irodáját. De most nem haza igyekeztem, hanem le az alanyoknak berendezett szintre, ahol egyenesen Minhót fogom megkeresni. Nagy bátorságot kellett összeszednem ehhez a döntéshez.

Óvatosan és megfontoltan haladtam a célom felé. Muszáj volt láthatatlanul maradnom, mivel ide nem volt hatás köröm. Még a gépemről kitudtam keresni melyik szoba is az övé, így meg kíméltem magam a kereséstől. A kezemben egy elsősegély dobozt tartottam, amit a sebei ellátására hoztam magammal, bár tudtam, úgy sem fogja hagyni, hogy segítsek neki, de legalább magát letudja majd kezelni.

Hamar elértem az ajtaját és egy régi, bevált trükköt alkalmazva sikerült kinyitnom a mechanikus ajtót, aminek a másik oldalán enyhe világosság fogadott. A szoba kicsi volt, de minden szükséges tárgy megtalálható volt benne. A fürdő irányából hallottam csak hangokat így sejtettem, hogy odabent van. Pár perc elteltével ki is tárta az ajtót és pizsamában lépett ki hozzám. Nem is kicsit lepődött meg a látványomtól.

-Mit keresel itt? -förmedt rám és tett egy lépést felém. Én automatikusan hátrálni kezdtem a fal felé. -Jöttél, hogy újra megtámadhasalak, hogy annak az undorítóképű lénynek legyen oka még egyszer megnevelnie? -éreztem a hangjában, hogy kezdi megint elveszíteni a kontrollt önmaga felett. De nem is ez rémisztett meg a legjobban, hanem hogy egyre közelebb ért hozzám.

-Nem. -válaszoltam erőtlenül és megéreztem a fal, hideg felületét a vékony blúzom alatt. -Csak gondoltam szükséged lesz elsősegély nyújtásra.

-Nem kérek a segítségedből. -a lépteivel hamar elért és az egyik kezével megtámaszkodott a falon, amitől veszélyesen közel került hozzám. Nem is a piszkos gondolatok jutottak előbb az eszembe, hanem a múltkori kis fojtogatós játéka. Ha kutya szorítóba zár, már pedig ez sikerült is neki, akkor nekem végem.

-Ezért hoztam magammal egy dobozt. Oda adom. Nem muszáj nekem lekezelnelek téged. -fürkésztem az arcát és minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyeltem és vártam a támadását. De helyette más történt, amire egyáltalán nem számítottam.

Váratlanul ért a tette, ami egy elég heves csók volt. Nem tudtam mire vélni a tettét, ezért nem is viszonoztam a csókot, de hazudnék, ha azt mondanám nem esett jól a sok rossz dolgok után. Reflexszerűen a mellkasára kaptam a kezem és amennyire telet tőlem, eltoltam magamtól.

-Mit akarsz tőlem? -néztem a levegőért kapkodó fiúra, akinek a tekintette már nem dühöt és gyűlöletet árasztott.

-Téged. -ettől a választól nagyot dobbant a szívem. Ha akartam sem tudtam volna mondani erre semmit sem, mert azzal a lendülettel, ahogy szóra nyitottam a számmat újra a magáénak tulajdonította az ajkaimat. Most kapcsoltam időben és azonnal viszonoztam a csókjait.

A keze felfedező útra indult a testem minden porcikáján keresztül, ahogyan az enyémek is elkalandoztak az övén. Én a hajánál állapodtam meg, míg ő a derekamnál vert tábort, de ahogy forrósodni kezdett a hangulat, egyenesen levándoroltak a combjaimra és egy erős lendülettel felkapott a derekára, amit a lábaimmal át is kulcsoltam. Egészen az ágyig elcipelt, amire rádöntött és felém magasodott. Egy percre sem váltunk szét az egyre mély érzelmekkel fűtőt csók csatánkból. Még akkor sem, amikor egymásról fejtettük le a ruhát. A dolgok követték egymást, míg teljesen a tető fokára nem hágott a hangulat.