𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

18.

Agyamra mennek a fiúk. Hogy pontosan miért is? Egyszerűen képtelenek beavatni a titkukba, amit nagyon jól tudom, hogy van nekik, még ha tagadják is. És ha ez nem lenne elég az új lány is, Teresa fel-alá járkál a Tisztáson, mint aki ezer éve itt lakna. Nem szimpatikus nekem, főleg azok után, hogy megpróbált megölni, amire "nem emlékszik". Ja persze, hülye én sem vagyok. A lényeg mindig Newt mellett tevékenykedik és mivel nem bírom a képét, ezért az egyetlen barátom, jóban-rosszban Chuck lett. Sokkal jobb társaság, mint a két áruló és hazudós.

Mivel a lábam még mindig nem az igazi. Köszönhető ez Teresának is. Még mindig az ágyat nyomom, de legalább a saját szobámba, ahova nem tér be szerencsére senki sem. Kivétel néha Jeff vagy Clint, hogy, hogy vagyok, de ennyi.

Egyedül kajálni, meg egyébb ügyek miatt hagyom el a biztonságos burkomat. Most is vacsorázni indultam elég gyors léptekkel. Néha annyira nehéz sétálni, hogy ilyenkor használnom kell egy fából készült mankó szerűséget, amit gyorsan kreált nekem Clint. Ez alól a mostani utam sem volt kivétel. Szó szerint utolsóként értem be az ebédlőbe, ahol Serpenyő lovagiasan segített a szokásos asztalhoz vinni a tálcámat.

-Köszi. -néztem fel rá mosolyogva, ahogy helyett foglaltam Chuck mellett.

-Szívesen, máskor is. -kacsintott rám és ő is ment enni.

Még a köszönést is mellőztem az asztalnál, csak a kajával foglalkoztam. Rajtam és Chuckon kívül, Thomas, Minho, Newt, meg a fojtogatós csaj ült. Mi meglepően Thomas és Newt között. Haha...ribanc.

-És Clara, hogy alakul a lábad? -tekintett rám a barna hajú lány, kamu érdeklődéssel a szemében.

-Jól. -morogtam a kajába, de még egy pillantással sem jutalmaztam meg.

-Minden rendben van? -kérdezte Newt és egy leheletnyi együttérzés villant a barna szemeibe.

-Persze. Minden tökéletes. -mondtam nem kevés szarkazmussal a hangomban. -Nekem ennyi elég is volt. -álltam fel az asztaltól és csak leléptem. Nem csak a vacsorából volt elég, hanem belőlük is. Soha nem gondoltam volna, hogy Minhón kívül fogok valakit/valakiket utálni.

Igaz nagyon fájt a lábam, de igyekeztem vissza az elöljárók épületébe, és azon belül is a szobámba.

***

A sötétség vette át a hatalmat a Tisztás felett. A tábortűz melletti jó kedv már-már idegesítően fájt. Rossz volt belegondolni, hogy akiket barátaimnak nevezhettem titkolóznak előttem és egy másik lány társaságában üldögélnek. Csak feküdtem az ágyban, háttal és bámultam a fából készült plafont, lassan beleörülve a gondolataimba, amikor hirtelen erősen kivágódott az ajtó, enyhe szívinfarktus közepette felültem és Minho alakjával találtam szembe magam, aki úgy fest nem véletlenül nyitott be ide, mert be is csukta maga után az ajtót.

-Eszednél vagy? -rivalltam rá a szívemre téve a kezemet.

-Hiányoltam az arcodat a tábortűznél. -fonta keresztbe a mellkasa előtt a kezét.

-Ilyen kedveset sem mondtál még nekem. -mondtam színpadiasan. Ki ültem az ágy szélére az én gyök kettőmmel. Először azt gondoltam, hogy csak szekálni tért be hozzám, de teljesen meglepett, amikor helyett foglalt mellettem.

-Láttam a vacsoránál, hogy nem kedveled az új lányt. -fordult felém.

-Még szép, meg akart ölni nem is olyan régen az a ribanc. -ettől mosolyra húzta a száját, amit nem tudtam hova tenni. Eddig csak akkor mosolygott a közelembe, amikor sáros voltam vagy valamit elcsesztem.

-Én sem nagyon kedvelem, sőt nem is bízok benne. -valami azt súgta, hogy ezek mind mellé beszélések és oka van annak, hogy "meglátogatott".

-Miért jöttél? -sóhajtottam fel.

-Túl átlátszó vagyok, mi? -nevetett fel. -Igazság szerint az miatt jöttem, mert Newt említette, hogy azóta nem beszélsz velük mióta eltitkolnak előled valamit.

-Oh, szóval te lennél a "békítő személy". -rajzoltam macska körmöket a levegőbe.

-Dehogy is. Kicsit sem érdekel a ti kis haragotok....de talán enyhíteni tudom, ha beavatlak a titokba. -sóhajtott fel nem tetszően.

-Nem nagyon érdekel...de ha már ennyire nem tetszik neked az, hogy be kell avatnod, ezért mindenféleképpen tudni akarom. -könyököltem a térdeimre és bosszantóan, kíváncsian fürkésztem. Az unott tekintetéből mindent lelehetett olvasni.

-Gyorsan esünk túl rajta és itt sem vagyok, ezért egyetlen egy közbeszólást sem. -emelte fel a mutatóujját.

-Oké.

-Pár nappal ezelőtt említetted Thomasnak az összenyomott Siratót és addig zaklatott vele, míg el nem indultunk megkeresni pár elöljáróval együtt. Nagy nehezen megtaláltuk és hát, nem volt valami szép látvány. A belsőségeiben találtunk egy csipogó műszert, ami talán, de csak talán a kulcs a szabadságunk kapcsán. Az én parancsomra nem mondták el senkinek sem, mert azért lássuk be vannak itt negatív emberek és nem hiányzik az ebből fakadó botrány. Ezért lehetőleg te se mond el senkinek sem, még Chucknak sem. Érthető voltam? -nézett mélyen, parancsolóan a szemembe.

-Legyen. -egyeztem bele. -De most már hagyd el a szobámat, mert aludni akarok. -mosolyogtam rá gúnyosan. Jó érzéssel töltött el látni a megfeszült izmait az idegességtől.

-Úgy is zavart a szag, szóval egy percet sem tudnék tovább itt tölteni. -felpattant az ágy széléről és az ajtóhoz igyekezett.

-Mintha a te szobád nem lenne koszos és büdös. -mondtam szemforgatások közepette, de mire leesett, hogy mit is mondtam már megbántam. Az ázsiai fiú csak megfagyva állt az ajtó előtt, a kilincsel a kezében.

-Mit mondtál? -tekintett hátra rám.

-Semmit. -vágtam rá azonnal. Méregetett egy darabig aztán rá vágta, hogy aha és szerencsémre távozott is. Nem akartam volna megtudni mi lett volna ha kiderül, hogy jártam a szobájában.