𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

7.

Newt megállás nélkül vonszolt maga után, de egyre erősebben szorította a csuklómat és egy idő után megelégeltem.

-Hé, ez fáj már. -megálltam és kirántottam a kezemet a szorításából.

-Ne haragudj. -felém fordult és valódi megbánás tükröződött a szemében.

-Semmi baj, de most miért olyan nagy baj, hogy kiálltam magamért? -nagy lendülettel leültem a földre és a Tisztást kémleltem, ami már lassan teljes mértékben felébredt.

-Azzal nincs semmi gond, ha kiállsz magadért, de vannak határok. -foglalt helyett mellettem. -Minho egy elöljáró, te pedig egy újonc, akinek semmi tapasztalata nincs. Ezt ne felejtsd el!

-Persze, megértem, de mitől kellett volna megvédenie? Attól a sráctól, aki reggel ott keringet az erdőbe? Miért bántott volna?

-Ez hosszú történet Zöldfül. -sóhajtott fel.

-Ha jól sejtem van időnk bőven. -tártam szét a karomat.

-Azt a srácot Albynak hívják, ő itt a nagy főnök. Kezdetben olyan volt, amilyen, de a múlt hónapban megérkezett az új Zöldfül. Ugyan olyan volt, mint te. Csak azzal a különbséggel, hogy ő a harmadik nap kimerészkedett az útvesztőbe. Alby és Minho életét mentette meg akkor, de Albyt megszúrta egy Sirató, ezek egy rusnya álnok dögök és, ha megszúrnak akkor valamiféle mérget juttatnak beléd és az átváltozás után már nem leszel a régi. Ez történt vele is és azóta olyan, mint egy holdkóros. Aki ilyenkor csak a közelébe merészkedik az másnap a liliomokat szagolja lentről. Szóval hálás lehetsz Minhonak, amiért megmentett.

-Akkor is egy seggfej. -tördeltem az ujjaimat zavaromba. Ettől hangos nevetés hagyta el a száját.

-Ez mondjuk igaz...jut eszembe. Ideje munkába állnod. -ugrott fel mellőlem.

-Hol fogok kezdeni? -követtem a példáját. Nem volt sok kedvem munkáról, munkára haladni, de sok választásom sajnos nincs.

Az egész Tisztást átszeltük, amikor megálltunk egy nagy karám előtt, ahol csirkétől kezdve tehénig minden megtalálható volt. Ezeken kívül a kis srác, Chuck is bent tevékenykedett.

-Na jó munkát Zöldfül. Chuckkal az állatok után fogtok takarítani, a többit majd Winston elmondja. -veregette meg a vállamat és már éppen készült indulni, de meggátoltam benne.

-Clara. Ez a nevem.

-Aha. -rám kacsintott és már kettesben is hagyott a kisfiúval. Remek, ettől a megnevezéstől úgy érzem nem szabadulok meg egyhamar.

-Szóval...miben tudok segíteni? -léptem be a karámba.

-Nem régen etetem meg őket így te is ganajozni fogsz. -nyújtott felém egy lapátot, amit nagy örömmel vettem kézbe.

***

Mint is mondhatnék...elég szar meló ez. Szó szerint. Fogalmam sincs, hogyan tudnak ezek ennyi mocskot hagyni maguk után. Eddig csendben dolgoztunk egymás mellett, de ezt ő megtörte.

-Hallottam reggel összefutottál Minhóval.

-Ezt meg kitől hallottad? -fordultam felé kíváncsian.

-Thomastól. Ő a társa odakint. Eléggé panaszkodott neki reggeli közben, meg olyan vörös volt a feje, hogy azt hittem felrobban. -ettől egy önelégült mosoly ült ki az arcomra.

-Igazán? Nos, volt egy kellemes szócsatánk. -közben azért próbáltam haladni a dolgommal. Minél hamarabb szabadulok innen, annál jobb.

-Elég bátor lány vagy. Soha nem hallottam olyat, hogy valaki szembe mert volna szállni vele.

-Hogy hogy? Gondolom azért másokba is bele kötött 3 év alatt.

-Igen, de félnek tőle annyira, hogy befogják a szájukat. -vonta meg a vállát.

-Mi olyan különleges Minhóban? -szúrtam bele a földbe az ásót és ezen elmélkedtem. Ezt a kérdést nem egyszer tettem fel már magamban.

-Hát erről inkább Thomas és Newt tudna mesélni. Ők sokkal közelebb állnak hozzá. -erre csak bólintással reagáltam. -Tudnál hozni egy új ásót a kunyhóból?

-Persze. -hiába, hogy a közelben volt a sárban és az állati ürülékben nehezen lehetett közlekedni. Kész harc volt elérni az ajtót, amin be is nyitottam, de ami a másik oldalon fogadott bár ne láttam volna. Éppen egy srác fejezet le egy csirkét, ami sok vérrel is társult. Annyira felfordult a gyomrom tőle, hogy el is hánytam volna magam, ha nem ájulok el.