𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

13.

Lassan és keservesen telt el 2 nap, de legalább megszabadultam Minhótól. Folyamatosan beszóltunk a másiknak, és egyszer-kétszer majdnem sikerült összeverekednünk, csak Clint vagy Jeff ott volt, hogy szétszedjenek minket. Hála istenek meggyógyult a lába és mehetett is a saját dolgára. Végre béke és nyugalom lesz a gyengélkedőn.

Reggel a szokásos időben keltem és mentem az ebédlőbe, ahol egyedül csak Newt és Chuck társasága fogadott. Imádom és szerettem Thomast, de ha ő itt van akkor az a seggfej is, szóval hálával tartozok istennek, amiért nincsenek itt. Nem nagyon voltam beszédes kedvembe a két fiúhoz képest, ennek oka egy újabb álom volt, amiben egy lány hang szólalt meg és elmondta megint a "VESZETT JÓ" cuccot, de egy újjal is meglepett "Minden meg fog változni Clara". A kép is más volt, bár annyiban különbözött, hogy a beszélő lányt láttam magam előtt. Nem tudom ki volt ő, de a lelkem legmélyén éreztem, hogy ismerős a hullámos barna haja és a kék szeme. Tovább nem is foglalkoztam vele inkább elindultam a gyengélkedő felé, hogy munkába áljak.

***

Unalommal telt ez a nap kivételesen, de egyáltalán nem sírtam vissza Minhót. Inkább a halál. Jeff el is küldött elég hamar így a plusz órát kihasználva sétálgattam a Tisztáson és figyeltem a többi dolgozó fiút. Épp a pajták mellett sétáltam el, amikor hátulról mellém vetődött valaki.

-Úgy látom te is hamar végeztél. -fékezett le mellettem Thomas.

-Igen. Nem volt sok munka. -pillantottam rá.

-Hát, ha unatkozol akkor elintézhettem, hogy Minho újra a gyengélkedőre kerüljön. -kacsintott rám szórakozottan.

-Isten ments. Inkább halálra unom magam, minthogy újra körül ugráljam. -forgattam meg a szemeimet.

-Sejtettem...bár ő sem volt oda azért a pár napért.

-Ezzel együtt tudok érezni vele.

-Amúgy amióta itt vagyok azon agyalok, hogy ti hogyan gyűlölhetétek meg egymást.

-Szerintem ő akkor, amikor betörtem az orrát, én meg szerintem az útvesztő előttről. -sóhajtottam fel és lefékeztem egyhelyben.

-Ha engem kérdezel ez az ő részéről is mélyről fakad. -lépett elém.

-Hát nem tudom. -itt rögvest a térképszobai esetre gondoltam, ahol mindketten meg voltunk zavarodva. Lehet neki is volt egy olyan fura villanása? Mondjuk az arcáról azt lehetett leolvasni, de amíg szavakkal nem mondja ki az ember addig az soha nem lehet biztos pont.

-Ha jóba lennétek megkérdezhetnéd tőle és legalább pontot tehetnél az ügy végére.

-Inkább tengődjek a kérdések tengerén, minthogy összebarátkozzak vele. -fontam össze magam előtt a kezemet. Ettől hangosan felnevetett.

-Nem vagy semmi. -a további beszélgetésünket egy elég hangos sziréna zavarta meg, amitől az egész Tisztás zengett. Thomas nem kicsit volt ettől meglepődve és összezavarodva. Én szimplán néztem és próbáltam rájönni, hogy honnan ilyen ismerős ez a hang.

-Mi ez? -kiabáltam a kérdésemet a fiúnak címezve.

-A Doboz. Újra felküldik...de az nem lehetséges. -sarkon is fordult és az említett tárgy felé rohant, mint mindenki más is. Oh, tényleg. A Doboz. Az a borzalmas felvonó, ami engem ide hozott. Mivel mindenki oda igyekezett így én is a kíváncsiságom miatt oda futottam. Hogy jól lássak néhány fiún átküzdöttem magam és Thomas meg a futárok, nagyképű elöljáró közé érkeztem. Az ázsiai fiúval váltottunk egy unott pillantást majd inkább a cselekményekkel foglalkoztunk. Newt leugrott a felnyitott Dobozba és értetlenül tekintett fel ránk.

-Ez egy újabb lány. -nyújtózkodnom kellett még így is, pedig majdnem elől álltam, hogy lássak. Az ismerős hullámos barna hajról már tudtam, hogy ez a lány jelent meg a tegnap esti álmomban. Annyira el voltam foglalva a kusza gondolataimmal, hogy csak annyit hallottam, hogy Newt azt mondja "Ő az utolsó örökre". Alig fejezte be, amikor a lány hirtelen megszólalt.

-Thomas...Clara. -elég erősen kezdte, majd a végére csendesebben ejtette ki a szavakat és újra elájult. Mindenki egyszerre tekintett ránk, miközben mi ketten váltottunk egy elég sokat mondó pillantást.