𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

23.

Hosszú sétát tettünk meg a korom fekete folyóson. Igaz volt lámpánk, de maga a csempe fenyegetően feketén csillogott. Thomas haladt elől, majd hirtelen lefékezett és vele együtt a többiek is. Előre furakodtam és néztem le a fehér semmibe. Konkrétan, mintha a felhők felett jártunk volna. Előttünk se egy járat, se egy ajtó nem volt, hanem egy csúszda várt minket, ami a fehérségbe bukott alá.

-Oké. -szólalt meg Thomas nagyot nyelve. -Én leszek az első. -jelentetett ki ellentmondás nem tűrő hangnembe. Gyorsan leült a csúszós felületre majd lökött magán egyet és elindult. Megvártuk míg eltűnik a fehérségbe, majd Minho követte. Utána meg én, mivel senki sem akart nagyon megindulni így hát először haboztam, aztán gyorsan meglöktem magam, mielőtt meggondoltam volna a dolgot.

Összevissza tekerget a csúszda, amitől hányingerem lett, de nehezítette a helyzetemet az is, hogy valami büdös nyálkával be volt kenve. Nem sok hiányzott, hogy tényleg elhányjam magam. Szerencsémre megláttam az alagút végét és enyhén megörültem, de ennek elég hamar vége is szakadt, mivel az ázsiai fiúra estem telibe. Sikerült a mellkasára érkeznem persze hasal, így farkasszemet nézhettem vele. A kínos pillanatot Thomas zavarta meg azzal, hogy felsegített a fiúról.

-Jöhettél volna lassabban is. -mondta szúrós tekintettel, miközben porolta le magát.

-Oh bocsánat. Az egész csúszdát nyálka fedte. Szerinted zsenikém, hogyan fékeztem volna? -léptem közelebb hozzá.

-Szétteheted volna a lábaidat.

-Aha. Anyád megzárta volna össze az övét. -épp vissza akart vágni, amikor Thomas ingerülten közbe szólt.

-Istenem, fejezzétek már be! Olyanok vagytok, mint egy 50 éves házas pár. Keresetek egy szobát és tudjátok le a szexuális feszültséget. -fordult felénk és mind a ketten teljesen lefagytunk a fiú kiborulásától.

-A mit? -sikerült egyszerre kérdeznünk.

-Komolyan, nekem kell felvilágosítást tartanom arról, amikor egy fiú és egy lány találkoznak? -láttam a szemében, hogy piszkosul jól szórakozik. Egymásra kaptuk a tekintettünket az ázsiai fiúval és egy undorodó pillantást vetettünk a másikra. Hacsak belegondoltam, hogy ez a fiú akar rám mászni...fújj.

-Nem kell, képben vagyunk. -válaszoltam Minho helyett is és inkább elléptünk a másiktól. Én csak Thomas társaságához csatlakoztam és erősen az oldalába könyököltem.

Szerencsére a többiek lemaradtak erről a kínos incidensről. Mikor Newt is megérkezet közénk útnak indultunk.

***

Félelmetes volt ez a hely, de számomra nem volt ismeretlen. Vagyis ezt éreztem a lelkem legmélyén. A szőke fiú társaságában sétáltam Thomas és Minho mögött. Sok ablak előtt elmentünk, aminek a túloldalán egy orvosi labor vagy egy hullákkal teli szoba volt. Nem kellettek szavak hozzá, hogy tudjuk ezek a volt Tisztársaink. Nem időztünk itt sokáig, inkább haladtunk előre. Egy tágas terembe értünk, ahol rengeteg gép és monitor helyezkedett el, de voltak fehér köpenyes hullák is. A fejünk feletti izokból csak úgy pattogtak a szikrák.

-Mi történt itt? - kérdezte lesokolodva Serpenyő. Senki sem válaszolt a szakács kérdésére csak körbe sétáltak a terembe. Thomas megállt egy világító panel előtt és rá helyezve az ujját egy videó jelent meg a képernyőn. A világ helyzetéről és egy VESZETT nevű szervezetről beszélt az az őszes hajú nő, aki egyszer szerepelt az álmomban. Mindenki csendesen hallgatta végig, majd a videó végén fejbe lőtte magát.

-Akkor hogyan tovább? -kérdezte valaki a kis tömegből. Senki sem válaszolt, mert meghallottunk egy motoszkálást mögöttünk és egyszerre fordultunk a hangirányába, ahol egy könnyes szemű, remegő kezű Gally állt. A jobb kezében egy pisztoly helyezkedett el.

-Gally. -emelte megadóan a kezét a magasba Thomas és tett felé egy lépést.

-Fogd be! Nem hagyom, hogy elmenjetek! -emelte meg a hangját. -Ez az otthonunk. -hamar leszűrtem a dolgokat vele kapcsolatban.

-Megszúrták. -helyeztem Thomas vállára a kezemet. Most utáltam csak igazán elől lenni.

-Mindennek ti hárman vagytok az oka. Miattatok haltak meg annyian. Alkotók! -kiabált torka szakadtából és felváltva ránk mutogatott a fegyverrel.

-Nem mi vagyunk a felelősek értük, hiszen azt se tudjuk kik vagyunk. -mondta Teresa, miközben figyelte a fiú mindenegyes mozdulatát.

-Kit érdekel, akkor is ti vagytok a hibások. És mivel nincs három golyóm, ezért a fő játékost ölöm meg. -emelte Thomasra a pisztolyt és mielőtt cselekedhettünk volna, kibiztosította és elsütötte. Lassan pergett le a szemünk előtt a jelenet és csak annyit láttam, hogy egy árny Thomas elé veti magát, valaki meg Gally szívébe vágja a dárdáját. Mikor a fiú a földre esett már nem éreztük fenyegettetve magunkat. Kezdtem fellélegezni a történtek után, de sajnos nem könnyebbültem meg attól, ami ez után következett

-Thomas. -mondta remegő hangon Chuck és a fiú felé fordult. Jól látható vörös folt kezdett egyre nagyobb lenni a bal válla alatt nem sokkal. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy ő volt az, aki Thomas elé vetette magát. Össze akart esni, de a fiú elkapta és vele együtt ült le a földre.

-Ne, ne haver. Ne merj meghalni itt nekem. -mondta a sírással küszködve Thomas, pedig ő is nagyon jól tudta azt, mint mindenki más is, hogy haldoklik és nem tudunk rajta segíteni. Remegő lábbakkal estem Thomas mellé és néztem a haldokló kisfiút, akinél jobb barátom nem volt soha és nem is lesz.

-Ti...voltatok az egyedüliek, akik barátként tekintetettek rám, nem egy kis szánalmas löttybölőre. -egyre jobban halkult el a hangja. -Keresétek meg a szüleimet és mondjátok el nekik...-sajnos soha többé nem fejezhette be a mondatot. Chuck teste élettelenül feküdt Thomas karjai között. A fiú megállás nélkül hajtogatta a nem hiszem el-t, persze szinte ordítva. Én magamba fordultam és kitört belőlem a sírás.

Még meggyászolni sem tudtuk rendesen, mert valakik berontottak a nagy főbejárati ajtón és sietősen hajtották ki a többieket. Egyedül én és Thomas nem mozdultunk, de ebben segítettek nekünk. Engem két idegen felrángatott a kezemnél fogva a földről és hiába tiltakoztam ellene, nem engedtek el. Thomast ugyan így rángatta két másik társuk. A sötétségből hamar a fényre kerültünk, ahol a Nap égette a bőrömet, a száraz levegő pedig kiszárította a számat. Mindezeket figyelembe sem vettem csak néztem a távolodó kis helyet, ahol a barátom teste feküdt hátra hagyva.

Egy helikopterre ráncigáltak fel minket, ahol rögvest a sarokba estem és a gép falának nyomva a fejemet sírtam tovább. Nem érdekelt az sem kik mentettek meg minket, sem az hogy hova visznek. Egyedül a szívemet kettétépő gyász foglalkoztatott.

Lassan a gép a magasba emelkedett és elindult. Ezzel végre elfelejthettük az útvesztőt és annak borzalmait, persze a barátaink halála örökre beleégett az emlékezetünk be.