𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

15.

*Clara szemszöge*

Nem akartam felébredni, inkább csak aludni tovább, de valaki valahol úgy döntött hogy én most szépen felkellek. Erősen tűzött a Nap, ezért nagyon lassan tudtam csak kinyitni a szememet, de nem az a látvány fogadott amire számítottam. A szobám helyett egy szürke falat bámultam és csak lassan jutott el a tudatomig a tegnap délutáni helyzet.

Automatikusan körbe néztem az éjszakai búvóhelyen, amikor a jobb oldalamra tekintettem, Minho békésen szuszogó alakjával találtam szembe magam. Csak ekkor vettem észre, hogy bizony az estét a karjaiban töltöttem és a fejem pedig a mellkasán nyugodott. Hogyan kerültünk mi ilyen pozícióba? Egyszerre zavart és kényelmes volt ez a helyzet, akár mennyire is szeretett volna az egyik részem kibújni a karja, meleg öleléséből, a másik inkább vissza dőlt volna a kidolgozott testére aludni. Teljesen döntés képtelené váltam. Egy idő után a kisimult arcát vizsgáltam, amikor valami borzongás futott végig az egész testemen és megint lett egy villanásom.

*-Kis stréber. Majd most megkapod, ami jár neked...
-Hagyj már békén...*

Megráztam a fejemet, ezzel véget vetettem a bevillant hangoknak és reflexszerűen hátra hőköltem, aminek köszönhetően kiszabadultam a keze közül, amitől sikeresen felébresztettem.

-Mi az? -mondta reszelős hangon, miközben próbált magához térni.

-Semmi. -vágtam rá azonnal és inkább elfordítottam a fejemet.

-Ha már ilyen hamar felébredtünk, el is indulhatunk haza. Ilyenkor már nincsenek Siratók odakint. -tápászkodott fel a földről. Csak bólintással reagáltam rá és nehezen, fájdalmak közepette talpra álltam. Ekkor eszembe jutott a megvágott combom és le tekintettem rá, hogy felmérjem mennyire szar a helyzett, de vér és hús helyett csak egy kék anyagot láttam, ami erősen körbe fogta a sebet. Értetlenül néztem fel az előttem álló fiúra, akinek az egyik pólóujja hiányzott.

-Te bekötötted az este folyamán a lábamat? -méregettem zavarodottan.

-Ja. Nem akartam, hogy elvérez. -vonta meg lazán a vállát. -De jobb lenne haladnunk, mert szerintem nem ártana egy kóronc, aki ellát rendesen. Tudsz így menni?

-Persze. -legbelül pont az ellenkezőjét éreztem, de annyira makacs voltam, hogy képtelen lettem volna segítséged kérni. Hogy ezt bizonygasam is, kihúzva és bicegve sétáltam el mellette összeszorított foksorral.

***

Talán két folyosót sikerült megtennünk 1-2 óra alatt, mivel sokat meg kellett állnunk pihenni a sérült lábam miatt. Most is éppen hátal támaszkodtam a falnak, miközben a fájdalommal szenvedtem.

-Most már hagyod, hogy segítsek? -állt meg előttem összefont kezekkel.

-Nem kell. Megy egyedül is. -elég csúnyán néztem rá, de ez most inkább a lábam miatt volt, nem azért mert haragudtam rá. Újra megpróbálkoztam a járással, de a második lépésnél összecsuklottam.

-Értékelem a makacsságodat és a kitartásodat, de ha így haladunk tovább még egy éjszakát itt fogunk tölteni. -guggolt le mellém és elérte, hogy ránézek. -Tudom, hogy nem kedveljük egymást, sőt gyűlőljük is a másikat, de most csak ketten vagyunk és szükséged van a segítségemre...Nos hagyod, hogy eltámogassalak a kapuig? -mélyen a szemébe néztem és kerestem benne a hátsó szándékát, csak nem igazán találtam.

-Legyen. -adtam be a derekamat. Felesleges szócséplés helyett, átölelte a kezével a derekamat, én a vállát és így álltunk együtt talpra, majd folytattuk tovább az utunkat.

Néhány jobb és bal kanyar és sikeresen elértük a Tisztásra vezető utat, aminek a végén Chuck, Thomas, Newt meg néhány fiú várt ránk. Ahogy átléptük Minhóval a kaput azonnal oda gyűltek körénk, de ő továbbra sem engedett el.

-Hála az égnek, hogy jól vagytok. -könnyebbült meg Newt.

-Én igen, de neki kellene a két kóronc társa. -biccentett rám az ázsiai fiú, amivel teljesen meglepett. Először az, hogy nem engedett el, amikor beléptünk ide, most meg ez a kijelentése. Vagy hirtelen kedves lett vagy valami szándéka van ezzel?

-Majd szólok nekik. -mondta Thomas és elfutott.

-Mi történt? -pillantott rám a szőkeség.

-Egy Sirató megvágott, de nem súlyos. -mondjuk az arcomra telepedett fájdalmas grimasz, meg a fájós lábam folyamatos emelgetése nem volt valami biztató.

Ekkor befutott végre Jeff és Clint, át is vettek a futárok elöljárójától. Már rángattak is maguk után, szorosan Newt-tal a sarkukban, de én megállítottam őket és vissza fordultam a nagyszájú felé.

-Köszönöm. -néztem egyenesen a szemébe. Nehéz volt ezt az egyetlen szót kinyögnöm pont neki, de ezek után megérdemelte. Többet nem is fogja az én számból ezt hallani. Csak bólintással reagálta le. Engem pedig azonnal vittek is a gyengélkedőre.