𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

3.05

Érzékeltem, hogy valaki rángat magával és csak néha hallottam magam mellől Thomas hangját, de nem ő volt, aki a felkaromnál fogva vezetett egy autóhoz, amibe ahogy bele ültettek már el is indult valamerre.

Mentünk egy darabig, amikor megint megéreztem egy kezet a karomra kulcsolódva és megint az a kellemes vonszolás. Miközben vittek valamerre a környezetemben hallottam más emberi hangokat is, de amit jobban megéreztem az egy erős lökés volt egy székre, amihez oda kötözték a kezeimet. Ezek után a fejemre húzót zsákhoz nyúltak, amit egy rántással levettek rólam. Először a tekintetem a mellettem álló fiúra esett, aki egy régi ismerős volt. A felismeréstől ledöbbentem.

-Gally? -néztem fel rá értetlenül. Szóra sem méltatott csak ellépett mellőlem és meg sem állt egy asztalig, ahol a többiek helyezkedtek el. Gally két oldalán Newt és Thomas ült, az utóbbi fiútól nem messze Serpenyő helyezkedett el, a szoba ajtajánál Brenda és Jorge állt. Egyedül egy emberen állapotod meg a szemem sokáig, aki a szőkeség mögött támasztotta az asztalt, ez Minho volt. Kifejezéstelen tekintettel vizslatott és hiába próbáltam kiolvasni a szemeiből bármit is, csak Gally hangja közbe avatkozott.

-Nincs kedvem neked is elmagyarázni, hogyan éltem túl egyesek merényletét. -nézett gúnyosan Minhóra, aki nem is foglalkozott a fiú megjegyzésével, csak engem figyelt végig. -Inkább a lényegre térek. -dobta le maga mellé a kezében tartott anyagot és egy székkel a kezében leült elém. -Van egy tervünk, amihez szükségünk van rád, mivel te a VESZETT egyik fő embere vagy így gondolom mindenhova van bejutásod?

-Igen, van. -mondtam érzelemmentesen és végig tartottam a fiú tekintetét.

-Akkor nincs is mi mást megbeszélnünk. -pattant fel előlem.

-Gondolom nincs is választási lehetőségem? -kérdeztem nem kevés gúnnyal a hangomban, erre a fiú vissza fordult felém.

-Nincs, de még egy valamit meg kell tenned nekünk. -húzott elő a zsebéből egy orvosi szikét. -Ha jól olvastam az aktádat akkor te nagyon is jól tudod, hogy a bennünk lévő nyomkövetőket hogyan is kell kiszedni a fejünkből. -forgatta a kezében a tárgyat.

-És mi van ha elfelejtettem? Tudod. Eltelt legalább 10 év, mióta ezen a területen dolgoztam.

-Hát, a helyedben csak reménykedni tudnék, hogy ne így legyen. -guggolt le elém és egy eléggé ijesztő pillantással jutalmazott meg. Nem tudom, hogy a fiú tekintette vagy a bennem fellángolt kis lázadás miatt, de belementem az "üzletébe".

***

Szinte sikerült mindenki fejéből kiszednem hiba nélkül a kis csipet, aminek a kidolgozása még most is ámulattal töltött el. Ha én nem lettem volna a VESZETT-nek ezeket soha nem találták volna ki, csak pár év késéssel. Newt-tal ebben a percben végeztem és egyedül csak Minho maradt. Ahogy elém lépett pár perc erejéig összefonódott a tekintettünk, de gyorsan megszüntette és helyett foglalt előttem, nekem háttal.

-Lehet egy kicsit fájni fog. -mondtam egy nagy nyelés közepette. A fiú közelsége rendesen zavarba hozott.

-Ne beszélj, csak csináld! -válaszolta kicsit sem kedvesen. Ennél a pontnál megszakadt a szívem. Sejthettem volna, hogy hiába feküdtünk le egymással, akkor is ellenségként fog rám tekinteni. Nem is feleltem a szavaira csak neki kezdtem a munkának. Alig értem hozzá a bőréhez, azonnal kirázta a hideg. Ettől egy enyhe mosoly ült ki a számszélére. Akár mennyire is próbálja a kemény legényt játszani, akkor is nagy hatással vagyok rá.

-Kész. -jelentettem be 10 perc elteltével. A fiú csak a beavatkozás helyére kapta a kezét és az irányomba fordult. Elég közel kerültünk így a másikhoz, de azon kívül, hogy egymást néztük, nem történt semmi lényeges sem. Egyszer csak egy kezet éreztem meg újfent a felkaromnál. Oda is kaptam a tekintetemet, ahol egy elégé félelmetes férfi állt. Egy rántással felállított és az akkor csatlakozó Gallyre pillantottam értetlenül.

-Azt hitted ezek után hagyjuk, hogy halld a tervünket?

-Nem gondoltam egyáltalán. -válaszoltam gúnyosan. A fiú csak egy mérges arccal távozott így végre újra Minhora tudtam fókuszálni, aki nem is távolodott el a fiú érkezésekor. -Ne aggódj. Nem fogja megtudni senki sem, hogy összeszűrted a levet egy Alkotóval. -a szavakat halkan ejtettem ki, végig Minho szemébe nézve. A férfi, aki engem tartott a markában, nem húzta tovább az időt, csak elrángatott abból a szobából.

***

Mi meglepően rácsok mögé lettem zárva, ami a tábor közepének az egyik végében helyezkedett el, amit az arra járó éjszakai őrök jól láthattak. Így ha esetleg megakartam volna szökni az kudarcba fulat volna. Igazság szerint, meg sem fordult a fejemben. Inkább élveztem, hogy távol tudtam magam a VESZETT-től, bár a kis félelem ott volt a szívemben. Nem akartam, hogy a többieknek miattam essen baja, hiszen azzal, hogy elraboltak ellenség lettem a VESZETT szemében. Persze, ha feltűnt nekik az eltűnésem. A gondolatmenetemből lépések hangja zökkentett ki, de mivel sejtettem, hogy az egyik éjszakás őr az, így nem is foglalkoztam vele. Csak akkor, amikor egy ismerős hang szólalt meg a sötétben.

-Miért hagytál ott reggel? -lépett közvetlen a rács elé Minho. Most nem rejtette el az érzéseit, mint néhány órával ezelőtt, de inkább örültem volna neki, ha ezt teszi, mert a fájdalom, ami csillogott a szemében jobban fájt, mint a keze a torkomon.

-Mert muszáj volt. -álltam fel a földről és lassan megközelítettem a fiút. -Hiába magyaráznám el, úgy sem értenéd. -ahogy elértem a rácsot a kezeimet a hideg fémre szorítottam.

-És mi van ha tudni akarom? -méregetett és ő is tett felém egy lépést. Ha nem lett volna közöttünk a rács akkor még a testünk is összeért volna, de így csak az arcunk volt elég közel.

-Ha elmondanám akkor...mindegy. -fordítottam el a fejemet. Nem akartam az arcába mondani, hogy ő volt az oka annak, hogy a VESZETT-nél kötöttem ki és ennek köszönhetően valósultak meg az ötleteim. Továbbra is a falat figyeltem, amikor megéreztem a kezét az államon és lassú mozdulattal újra az irányába fordította a fejemet.

-Ha elintéztük a VESZETT-et akkor tarts velünk...főleg inkább velem. -a hüvelykujjával apró köröket írt le a bőrömre és végig tartotta a tekintetemet. Nagyot dobbant igaz a szívem a kijelentésétől és az is igaz, hogy rettentően szerelmes voltam a fiúba, de tudtam nagyon jól, ha sikerül is nekik a VESZETT nagy részét kiiktatni, mindig lesznek olyanok, akik bármit túlélnek.

-Nem lehet. -könnyek gyűltek a szemembe, amik lassan elindultak arcomon lefelé. -Ha sikerrel is jártok...mellettem csak veszélyben lennétek. -a kezére kulcsoltam az enyémet és óvatos mozdulattal le szedtem magamról. -Mindig lesz VESZETT, mert olyanok mint a sáskák. Kiírthatsz belük több százat, mégis lesz után pótlás. -tettem hátra egy lépést. -Segítek nektek holnap, de ott kell hagynotok. -csak hátat fordítottam neki és vissza mentem a szoba sarkához, ahol lekuporodtam a földre és megvártam mire a fiú nagy nehezen ott hagy és csak akkor engedtem utat az összes könnyemnek.