A happy, little accident [HU]

Bűntetés

4. rész

Hermione szemszöge:

Mardosott a bűntudat. Miután kiléptünk az idős boszorkány irodájából megállás nélkül agyaltam. Ha órák után, még vacsora előtt elmegyek McGalagonyhoz, vajon nem lesz késő? Bizonyítékom ugyan nincs, de egy próbát megér. Ha magamat nem is, de a barátaimat még kihúzhatom a csávából.

Utolsó óránk rúnaismeret volt. A vacsoráig pedig volt még két óra. Úgyhogy elhatároztam, meglátogatom az igazgatónőt. Harryéknek csak annyit mondtam, még el akarok ugrani a könyvtárba, így csak fejcsóválva mosolyogtak. A könyvtárba sosem követnek, ezért megfelelő ürügynek bizonyult. Borzasztó érzés fogott el, amiért hazudtam a barátaimnak, de értük tettem.

15 perc múlva már az igazgatóasszony irodájában álltam.

- Tudtam, hogy még vacsora előtt találkozunk - mosolygott sejtelmesen. - Minek köszönhetem a látogatását?

- Tudja, McGalagony professzor nem mondtam el mindent Önnek - sütöttem le a szemeimet.

- Valóban? Kiváncsian várom a beszámolóját, kisasszony.

Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem mesélni.

- Hallottam, hogy Blaise Zabini elsuttogott egy levitációs bűbájt. Körülnéztem, de nem láttam semmi érdekeset. A következő pillanatban már ott lebegett a kis fiola Ronék üstje felett és a tartalma a bájitalban landolt. Rögtön a két mardekároshoz fordultam, de nem tettem semmit. Nem szóltam Önnek, arról amit hallottam. Tudom, hogy ez nem bizonyít semmit, de én mégis hallgattam róla. Elnézést, igazgatóasszony - a végére nagyon elszégyeltem magam.

Valószínűleg most játszottam el a bizalmát. Nagy meglepődésemre azonban nem volt dühös vagy csalódott. Sőt, azt hiszem mosolygott is.

- Örülök, hogy megosztotta ezt a részletet velem. Igaz kicsit késve, de jobb később, mint soha - mondta bíztatóan. - De remélem tisztában van vele, hogy így se hunyhatok szemet a kis incidens felett. Bár ha jól sejtem, nem ez a cél vezérelte. Vagy tévednék?

- Nem, tanárnő. Valójában nem magamat szerettem volna kihúzni a slamasztikából, hanem a barátaimat. Már amennyiben ez lehetséges - néztem fel rá reménykedve.

- Meglátom mit tehetek.

Draco szemszöge:

A nap hátralévő részében Grangert figyeltük. Legalábbis én, Blaise állandóan elkalandozott. Jellemző...

A griffendéles lány elég idegesnek látszott, órákon sem volt annyira aktív. Ez persze kis barátainak fel sem tűnt.

Az utolsó óránk közös volt. Rúnaismeret. Dögunalom. Viszont utána a lány, ahogy sejtettem lelépett. Ezúttal nem a könyvtár felé ment, ahogy szokott (legalabbis gondolom), hanem McGalagony irodájába.

- Blaise, láttad ezt? - kérdeztem a fiút.

- Mit, haver? Granger gondolom a szokásos kis könyvtári-túrájára ment. Nem vágom, mi ebben olyan izgi. Amúgy is, több órája figyeljük! Mire jó ez?

- Ha kicsit is itt lennél gondolatban, tudnád, miért figyeljük - ütöttem vállba.

A válasz csak egy vállvonás volt. Sóhajtottam.

- Granger tudja, hogy mi voltunk, viszont nem szólt McGalagonynak. Láttam rajta viszont, hogy megbánta. Így gondoltam, meg kéne figyelnünk. Nem volt olyan buzgó, mint szokott, ráadásul meglehetősen ideges, mióta kijöttünk a professzortól. Szóval idő kérdése és...