A happy, little accident [HU]

Szenvedés vagy szenvedély?

35. rész

Draco szemszöge:

Granger piszkosan akart játszani, így követtem példáját. Ismertem már annyira, hogy tudjam mi a gyengepontja. Az érintések.

Már épp rákérdezett volna, hogy mit művelek, mikor egy hang félbe szakította.

- Te vagy az, Hermione?

A hang tulajdonosa egy nagyából középkorú nő volt, de biztosan nem boszorkány. Ruhái egyértelműen azt sugallták, hogy egy mugli.

Az előttem álló lányra pillantottam. Mint aki kővévált, úgy állt előttem, szemei kikerekedtek és értetlenséget sugároztak.

- Hé, Kislány - súgtam oda neki, hogy a nő ne hallja, de a griffendéles sokkban volt.

- Na, mi az, meg sem ismersz, kicsim? - kérdezte a nő mosolyogva.

Addigra Granger könnyei már patakokban folytak.

- A-anya? - suttogta reményveszetten, majd amint a hölgy elmosolyodott, odarohant hozzá, és szoros ölelésbe vonta.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte sírva.

- Majd elmesélem. Gyere, menjünk haza, apád már vár - invitálta a lányát, továbbra is mosolyogva.

Én csak álltam ott. Ötletem sem volt, mit kéne csinálnom. Csak hagyjam itt őket?

Inkább a maradás mellett döntöttem, ugyanis rohadt kíváncsi lettem. Miért lett ilyen érzelmes a lány, amikor meglátta az anyját? Valamiről nagyon lemaradtam... De aggasztóbb kérdés, hogy a nő miért vicsorog úgy kezdetektől fogva, mint egy sárkány?

- Hogy érted azt, hogy menjünk haza? - csodálkozott Granger.

- Neked nem itt van a helyed, drágám. Gyere haza velem!

- De én nem szeretnék...

- Nem akarsz találkozni apáddal? Ennyire megfeledkeztél rólunk? Azt hitted, ha kitörlöd az emlékeinket, minden jó lesz?!

Na várjunk csak... mi a fasz történik?!

- Én csak...

- Te csak mi, Hermione? Le akartál rázni minket? - kiabált a nő.

A griffendéles már remegett. Biztos voltam benne, hogy az ő szülei nem ilyenek. Nem tudtam, miről hadovált a nő, de a lánynak segítségre volt szüksége.

- Petrificus totalus! - irányítottam a pálcámat az ismeretlenre, aki azonnal mozdulatlanná vált.

Abban a pillanatban Granger felzokogott, és a földre rogyott. Nem értettem, mi történt az elmúlt pár percben, de leültem mellé, és átöleltem. A nyakam köré fűzte kezeit, fejét a nyakhajlatomba fúrta. Próbáltam megnyugtatni, de ehhez már kevés voltam. Tudtam, hogy csak olyan tud segíteni rajta, aki tudja mi a baja. Én pedig nem tudtam csak azt, hogy nem ez a megfelelő alkalom megkérdezni.

Közben jó pár gyerek kisétált a teremből, páran megbámultak, de szerencsére inkább figyelmen kívül hagytak minket.

2 perc múlva kinyílt a Nagyterem ajtaja, és a griffendéles csapat sétált ki rajta röhögcsélve. Persze csak addig nevettek, amíg észre nem vettek minket.