A happy, little accident [HU]

Gyerekes szórakozás

19. rész

Hermione szemszöge:

Malfoy emlékeztetése után gyorsan surrantam be a klubhelyiségembe. Minnél jobban sietek, annál nyugodtabb lehetek. Ismét elég későre járt, de Ginny nem volt a szobánkban. Lavender és a Patil ikrek éppen pletykapartit tartottak, egy kis sminkeléssel. Köszöntem, de több figyelmet nem szenteltem nekik. Szerencsére a köppenyt még nem adtam vissza Harrynek, különben kérhettem volna el újra, ami valljuk be, elég gyanús lett volna. Felkaptam, és már indultam is. Az ajtóban viszont összefutottam Ronnal.

- Ron, te meg mit keresel itt?! - kérdeztem kissé idegesen.

- Téged, Hermione - kezdte. - Szeretnék bocsánatot kérni...

Pont a legjobbkor! Erre most nincs időm. Malfoyyal már rég megbeszéltem, a barátom pedig csak hirtelen megjelent.

- Ne haragudj, Ron, de most nem igazán alkalmas - mondtam, miközben lesütöttem a szemem.

- Mégis hova ilyen sietős? - kérdezte inkább kíváncsian és meglepetten, mint mérgesen.

Hatalmasat sóhajtottam, ezzel nyerve 2 másodpercnyi gondolkodási időt.

- Vissza kell mennünk az erdőbe, de a biztonság kedvéért felugrottam ezért - emeltem fel a különleges holmit.

- Ez még nálad van?

- Elfelejtettem visszaadni Harrynek.

- Hát, jó. Akkor holnap reggeli előtt tudunk beszélni?

- Igen, persze - küldtem felé egy félmosolyt.

Ő csak viszonozta, majd visszaindult a szobájába. Én nem kockáztattam, így gyorsan körülnéztem és mivel nem volt senki a közelben, magamra kaptam a láthatatlan köppenyt.

Így haladtam végig a folyosókon, egészen a könyvtárig. A szőke már ott várt.

- Hello, Malfoy - kaptam le a fejemről az álcám.

- Malazárra, Granger! Vigyázz, mert legközelebb ilyenkor lehet, hogy elátkozlak - vigyorgott. Tipikus Malfoy!

- Ne nyavajogj már, inkább menjünk be!

- Nem, nem - tette elém a kezét. - Előbb van egy feltételem.

Elgondolkoztam egy pillanatra. Mit akarhat? Nem is csináltam semmit.

- És mégis miért mennék bele? - néztem szúrósan a szemébe, de állta a pillantásomat.

Draco szemszöge:

Így játszol, Granger? Hát legyen! Elfelejtetted, ki a mardekáros! - gondoltam magamban.

- Mert ha nem teszed, még véletlenül nem adom vissza Potter köppenyét - néztem rá vigyorogva.

Az ő arcáról lefagyott a mosoly. Ezek szerint fel sem tűnt neki, amikor leemeltem a válláról az anyagot. Milyen naív!