A happy, little accident [HU]

Tanácstalanság, tehetetlenség és könyörgés

48. rész

Sziasztok!

Már őszintén nem hiszem, hogy jelenleg lenne helye bármi magyarázatnak, kifogásnak, hogy miért nem írtam már majdnem fél éve...Regényeket írhatnék arról, mi más dolgom akadt, mi foglalt le, de tényleg már nincs hozzá pofám, szóval csak arra kérem a megmaradt olvasókat, hogy élvezzétek ezt a részt (amit megtoldottam egy rövid összefoglalóval az előző részekből) és őszintén köszönöm a türelmet!♡

****************************
Az előző részek tartalmából...

Ron kővé dermesztve még mindig a Szent Mungóban fekszik, egyre több gyanús dolog történik. Az aurorok rendíthetetlenül nyomoznak és járőröznek az iskolában, de legalább engedélyezték az önkétes diákokból álló alakulat nyomozásait a birtokon. Malfoy és Hermione úgy dönt, szüneteltetik a kis afférukat, barátaik igyekeznek segíteni nekik mindenben. Millicent Bullstrode és Astoria Greengrass hirtelen egy ismeretlen, gonosz átok befolyása alá kerül, aminek hatását több csapattag is tapasztalja. Vajon ez is egy újabb cselszövés a Roxfort diákjai ellen? Vajon az felelős illető/illetők milyen messzire képesek elmenni...?

*********************************

Írói szemszög:

Ezek után minden a feje tetejére állt.
Mindenki fejében ugyanazok a kérdések cikáztak. Ugyan mi lenne a megoldás? Kivel állnak szemben? Miért? Mi lesz a végkimenetele ennek az egésznek?!

Daphne remegett az összezavarodottságtól, amit húga cselekedetei váltottak ki belőle pár perce; Pansy rettegett, hogy még több barátját elveszti; a nemrég felébredt Blaise Pansy elvesztésétől félt; míg Hermione már megfogalmazni sem tudta, mi rémíti meg a legjobban, nem hogy felsorolja ezeket a dolgokat; Ginny Harryt és a családját féltette, főleg Ront; míg Luna a barátait szerette volna megóvni; Neville pedig azért fohászkodott, hogy semelyikőjük se jusson arra a sorsra, amire a szülei. Harry és Draco pedig mindentől rettegtek...

Nem tudták ezek után mit kéne tenni, kihez tudnának fordulni. A tanácstalanság sötét ködként lengte körbe őket, szűnni nem akaró aggodalmat hagyva maga után.

***

A Hold fénye finoman világította meg a kastély titokzatos folyosóit. A levegő megtelt valami megfogalmazhatatlan érzéssel, amit Draco a háta közepére sem kívánt. Megszokta már a csendet és magányt, ami a sötét lépcsők, rejtett átjárók és végtelen falak legjobb barátjaként élt képzeleteiben. Azonban ezzel az új érzéssel, ami hatalmába kerítette, nem tudott elbánni. Nem tudta figyelmen kívül hagyni, de megérteni sem. Egyszerre köszöntötte régi (rossz) ismerősként, mégis idegennek érezte.

A tanácstalanság olyan, mint a sakkban a patt. Senki sem lép, nincs értelme, hacsak nem tud az egyik felülkerekedni a másikon. Azonban mikor két, szinte egyenlő erejű fél csap össze, annak a végét még a legbölcsebb jósok sem látják előre. Mondhatni a szerencsén múlik minden és ez volt a másik dolog, amit Malfoy iszonyatosan gyűlölt.

A tehetetlenség.

Még egy olyan fogalom, aminek léteznie sem szabadna! Ezekről vajon miért nem írt senki egyetlen nyamvadt könyvet sem?! Az emberek inkább szenvednek, mint hogy megoldás után kutassanak?

Pillanatokon belül visszapörgette magában az imént megfogalmazott költői kérdést és rádöbbent; az emberek inkább szenvednek, mint hogy megoldás után kutassanak!