A happy, little accident [HU]

Szunyókálás

23. rész

Hermione szemszöge:

Ginny és én együtt töltöttük a délutánt. Főként beszélgetéssel meg némi házi írással. Ezt kivételesen a szobánkban tettük, ugyanis Lav-Lav és az alatvalói nem tartózkodtak a helyiségben. A barátnőmnek nem volt kedve elmenni a könyvtárba, én pedig később még ígyis-úgyis ellátogatok oda, ezért maradtunk.

- Nem megyünk le a klubbhelyiségbe? Szólok Harryéknek - mondta a lány fél 8 körül.

- Inkább maradnék, még el akarok menni pár könyvért.

- Na, legalább egy kicsit! A könyvek megvárnak!

- De mi van ha...

- Nincs kifogás, Mio! Jössz és kész - zárta le a beszélgetést.

Nagyot sóhajtottam.

5 perc múlva már a szőnyegen ültem, Ronnal szemben. Még pár éve megtanított Varázslósakkozni, így most én voltam az ellenfele. Épp egy újabb frappáns lépésen agyalt, mikor megszólaltam.

- Harry, mennyi az idő? - néztem hátra a mögöttem ülő fiúra. Ő és barátnője a kanapéra telepedtek le, onnan figyelték a játékot. Időnként összesúgtak, majd kuncogni kezdtek.

- 8 óra múlt 6 perce - felelte. - Sietsz valahova, Hermione? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem, nem dehogy! Csak még van egy kis dolgom.

- Kitalálom, a könyvtárban - vigyorgott Ron, miközben lépett.

Erre csak szemforgatva elmosolyodtam, majd a játéktérre néztem. Oh, Ronald Weasley, hogy te milyen figyelmetlen vagy!

- Vezér az F6-ra! - adtam ki az utasítást, a bábú pedig azonnal teljesítette.

A vörös fiú csak meglepetten bámult.

- Te most...?

- Igen, Ronald. Megvertelek Varázslósakkban - mosolyogtam.

Még pár percig kikerekedett szemekkel meredt a táblára, majd kezét felém nyújtotta.

- Szép volt.

Nevetve ráztam vele kezet. Ezek után felkászálódtam a földről, majd elindultam a szobánkba. Átvettem a pullóveremet, megragadtam a pálcám és elindultam.

- Sziasztok! Nagyából másfél óra múlva jövök - intettem még a három barátomnak.

Sietős léptekkel indultam el. Ha Malfoy bal lábbal kelt ma fel, biztosan be fog szólni! - gondoltam magamban.

A hatalmas ajtó hangosan nyikordult meg, mikor beléptem. Mosolyogva köszöntem az idős könyvtárosnak, Madam Cvikkernek. Rögtön a könyvtár hátuljába mentem, ahol a fiút sejtettem. Az összes sorba benéztem, de nyoma sem volt. Talán megunta a várakozást és lelépett?

A leghátsó sornál megálltam. Kevés fény világított csak, a sarokban lévő fotelben pedig egy alak ült. Vagyis inkább félig ült, félig feküdt. Láthatóan egy fiú volt, aki elaludt.

Már megfordultam, mikor feleszméltem. Ismét a szunyókáló felé fordultam és tettem felé pár lépést. Ekkor vettem csak észre a világos, tejfölszőke haját.

Ilyen nincs! Merlin, csípj meg, biztosan képzelődöm!

Azonban világossá vált, hogy nem tévedtem. A fotelben a mardekáros srác szuszogott!

Egy pillanatra elkalandoztam.

Így olyan nyugodt, rezzenéstelen az arca. Sehol egy apró ránc, vagy hasonló. Légzése egyenletes. A szája sarkában pedig mintha egy apró mosoly húzódna. Szinte tökéletes...