Harag és Tinta

8. Bailey

Nem tudtam visszafogni a mosolyomat amikor leültem az egyik Maya melletti rajzbakra. Nem tudom ő mire számított, de biztos nem túl sok jóra, azok után, hogy elmondtam neki, hogy tegnap veszekedtünk Graysonnal, aztán meg ott állt egyedül, komor rossz dolgokat sejtető arccal.
–Na, mi volt? Beszéltetek? – súgta nekem.
Bólintottam, közben kitekertem a rajzlapomat és felcsíptettem a táblára.
–És? – bökött oldalba a grafit rúdjával.
–Au! –ugrottam egyet majd egy rosszalló pillantással jeleztem, hogy ha szereti azt a vackot többet nem tesz ilyet. Maya helyettem is izgult. Tudtam, hogy azért mert az én kapcsolatom, még ha nem is volt annyira mozgalmas az ő hétköznapjait is megszínesítette. Sokat beszélgettünk és sem különböztem abban a többi tinitől, hogy szerettem a pasimról áradozni. Főleg, hogy a találkozók híján csak ez maradt.
–Azt hitte, hogy ki akarom dobni – vigyorogtam.
–Miért? – értetlenkedett, de nem hibáztattam, mert arról ami szombaton történt nem meséltem neki. De most már nem tartott vissza semmi.
–Azért – kezdtem és közelebb húzódtam hozzá, mert azért azt nem akartam, hogy az egész osztály is megtudja – mert szombaton, egy kicsit tovább léptünk és azt hitte, hogy túl gyors volt nekem a tempó – ahogy most beszéltem róla már egyáltalán nem sejtette azt a félelmet és szorongást amit valójában éreztem.
Nem hazudtam Graysonnak akartam és élveztem, de ezek nem törlik ki azokat a kellemetlenebb érzelmeket, amik szintén részt vettek a buliban.
De beszélni róla könnyebb volt, szinte dicsekedtem, arra gondoltam, hogy dögös pasim van, aki kíván, akivel jól elvagyunk.
–Szexeltetek? –hűlt el a barátnőm.
–Csak orális szex volt – súgtam.
Láttam a szemein a megbotránkozást, de magamban úgy gondoltam, van benne némi irigység is.
–Végül is volt csaj akit előbb gerincre vágott – rántotta meg a vállát majd lazán húzott két vonalat a saját papírjára.
Kell a francnak ellenség, ha ilyen barátnője van!
–Ez most elég bunkó beszólás volt – figyelmeztettem.
–Igazad van, bocs! És... milyen volt? Várj! Te csináltad, vagy ő neked?
Körül kémleltem, hogy minden közelebb ülő osztálytársam eléggé bele van-e mélyedve a rajzába.
–Ő nekem – egy pillanatra felrémlett az az érzés amikor a haja végig cirógatta a belsőcombom, még most is izgató és arc pirító gondolat volt.
–És... jó volt?
–Igen, de közben nagyon zavarba ejtő is.
Egy pillanat múlva összenevettünk és ami történt, többé már egyáltalán nem volt rémisztő, csak izgalmas.

Tudtam, hogy Grayson nem az első héten fog tudni időt szakítani rám, de azt is, hogy hétvégén leszünk majd egy kerek hónapja együtt. Jó, nem teljesen kerek, de hétvégénél előbb biztos nem fogunk tudni találkozni.
Ez az idő arra is emlékeztetett, hogy már egy hónapja hagytuk hátra Portlandet, és körülbelül ennyi ideje nem vette fel velem Linda a kapcsolatot. Eddig Grayson miatt nem annyira izgatott, és itt volt nekem Maya is, de most elég fájóan érintett.
Akartam neki írni, vagy felhívni videochaten, de azt jobban akartam, hogy ő keressen, így gyakorlatilag nem történt semmi.
– Mit csináltok hétvégén? – érdeklődött Maya, miközben a szobája padlóján hasalva pingáltam lilára a lábujj körmét.
– Nem tudom. Nem beszéltünk meg semmit – vontam vállat.
– Ajándékot adsz neki?
– Ilyenkor szoktak, igaz? – kérdeztem tanácstalanul. Eddig egy sráccal se jutottam el az egy hónapig. Elég szánalmas, tudom.
Most Maya vont vállat.
– Nem jártam még senkivel, hogy ebben tanácsot tudjak adni – motyogta.
– Nem tetszik senki? – kérdeztem tőle.
Kedvetlenül megvonta a vállát.
–De, de tudod törpe vagyok, és a srácok nem igazán érdeklődnek irántam.
Ez elég nagy igazságtalanság volt, mert Maya okos volt és kedves és tulajdonképpen még csinos is. Csak hát igen... Alacsony. Nagyon alacsony.
– Adsz rá lehetőséget, hogy megismerjenek?
– Hogy érted?
– Mondjuk, soha nem lógsz velünk, amikor Grayson barátaival vagyok... Talán ők is...
–Ők? – nevetett fel gúnyosan. –Egyáltalán nem akarok része lenni annak a társaságnak! Vagy esélyt adni bárkinek onnan, hogy megismerjen.
–Miért? Graysont bírod, nem?
– Ő a pasid ez tök más. De a többiek mind gazdag, elkényeztetett barmok!
–Roy nem az! Alan, talán egy kicsit, de ő sem olyan rossz arc. Mattie meg, hát, ő is rendben van.
– Nem kösz, ők nem az én világom!
– Oké csak egy tipp volt. De ki tetszik?
– Jasonnek hívják – mondta és az arcán két oldalt rózsás pír jelent meg. –Fizika faktos.
– Akkor biztos okos.
– Az! Nagyon okos! A matek versenyen egy csapatban voltunk, és... nagyon kedves...
– Az akár jelenthet is valamit! – bíztattam.
– Tudod Bailey velem három féle képpen viselkednek az emberek. Gúnyolnak, vagy elfordítják a fejüket, vagy túl kedvesek. És egyik sem jelent jót.
– Én melyik vagyok? – kérdeztem tőle.
– Te normális vagy.
– Csak mert, azt mondtad, hogy három féle képpen... – hecceltem.
– Jó akkor négy – mondta és kicsit meglökött a lábával.
– Ne! Elkened a festéket! – rémüldöztem.
– Inkább arról mesélj, mit szánsz Don Huannak?
– Ne hívd így, olyan hülyén hangzik. Nem tudom... Talán veszek neki egy pólót. Szereti a zenekaros cuccokat.
– Azt hittem olyan páros pólót, hogy össze tudjatok öltözni! – vihogott.
– Fúj! Nem! Soha! Az nem nekünk való!
–Pedig fordulóra olyat szoktak – vigyorgott tovább.
– Nem hiszem, hogy Grayson a szokások rabja lenne... Főleg ezeké.
–Ha kitaláltad elmehetünk megvenni, már úgyis unom a négy falat!
Nem volt konkrét terv, de nagyon izgalmas volt Graysonnak ajándékot keresni. Nem tudtam mennyire tartja majd gáznak az ajándékozósdit, de úgy voltam vele, hogy egy pólót egészen biztosan nem utasít majd vissza. Szerencsére ebben a témában jól ismertem az ízlését, a méret választásnál viszont akadt némi hézag.
– Mekkora méretet hord a barátod? – kérdezte az eladónő, aki sötétre rúzsozott száját enyhén csücsörítette, míg várt a válaszomra.
– Nem is tudom – feleltem pánikban.
– Milyen a testalkata? Vékony, vagy mackós?
– Vékony –feleltem – és nálam kb. másfél fejjel magasabb.
Ezen felvonta a szemöldökét, én meg nem foglalkoztam vele túlságosan. Azért nálam nem olyan nehéz magasabbnak lenni.
– Oké, akkor mit szólnál egy L –eshez? -mutatta felém.
Azon töprengtem, hogy az izmos karján nem-e fog túlságosan feszülni az ujja. Nem tűnt túl nagynak.
– Helló! – hallottuk ahogy a bolt elején belépők köszöntek.
Rémülten néztünk össze Mayával, a nő kezéből kikaptam a pólót és gombócba gyúrva hátra adtam Mayának. Az eladó nem tudta felvenni az események fonalát és csak reméltem, hogy nem mond semmit, amivel kínos helyzetbe hozhat. Pár pillanat múlva ott álltam szembe a meglepett Graysonnal és Royyal.  Mindketten zavartan pislogtunk egymásra, mire Grayson elvigyorodott és előre lépve nyomott egy csókot a számra. 
–Hát ti? – érdeklődött.
– Ömm... Csak körülnéztünk – vontam vállat és próbáltam minél természetesebben viselkedni.
– Körülnéztetek? Itt? – vigyorodott el és egy sanda oldalpillantást vetett Royra.
– Maya akart a tesójának nézni valamit – rögtönöztem, és imádkoztam, hogy Grayson ne legyen képben Maya rokonságával, mert kétlem, hogy az 5 éves húga bárminek örülne innen.
– És ti? –tereltem.
Lazán felhúzta a vállát. – Néha beszoktam ugrani megnézni van-e, valami új cucc.
Most nagyon érdekelt volna, hogy mit keresett, de ha rákérdezek akkor buktam volna az egészet.
Úgy tűnt az eladónak leesett a szitu, mert a pultra könyökölve vigyorgott és közben látványosan rágózott, leplezetlenül figyelve a jelenetet. Közben bólogatott igazolva Grayson állítását miszerint gyakori vendég itt.
Egy kicsit arrébb álltunk, hogy ne legyünk annyira reflektorfényben. Úgy csináltam mintha a pólókat nézegetném, a pasim meg az egyik szekrénynek dőlve engem nézett.
– A szalonba mész ezután? – kérdeztem feladva a borzasztóbbnál borzasztóbb pólók csodálását.
Grayson viszont mosolyogva figyelte az undort az arcomon amit a giccs koponyás vértócsás póló kiváltott.
– Aha – rápillantott az órájára – 20 perc múlva jön egy vendégem.
– Oké.
–És nektek mi a program?
–Nem tudom, lehet beülünk valahová... Nem akarlak feltartani, nézz körül nyugodtan!
Grayson visszapillantott a pultoz ahol Roy Mayával beszélgetett. Fogalmam sincs milyen közös témájuk akadt, az eladónő, meg még mindig vigyorogva pakolászott. Elkapta a kezem és magához húzott.
Tőle minimum azt várta volna az ember, hogy az öltöző fülkék egyikébe rángatva megpróbál egy kicsit testközelebbi kontaktusba kerülni velem.
De ő csak magához húzott és hallottam ahogy mély lélegzetet vesz.
–Minden oké? – kérdeztem tőle.
–Ühüm. Csak gyűjtök egy kis energiát.
–Hosszú napod lesz?
–Meglátjuk... Ma nincs iroda nap, úgyhogy nem vészes.
–Azért ne menj haza későn...
Grayson elhúzódott és kérdő szemekkel nézett rám olyan ’mi a fene’ tekintettel.
–Egy héten legalább egyszer ki kellene aludnod magad. Azt hiszed, hogy nem, de a te szemed alatt is észrevenni a karikákat.
–Tudod, sokkal nagyobb lenne a motivációm az alvásra, ha ott lennél mellettem.
Erre nagyot dobbant a szívem. Nem azért, mert egy ilyen eset kis valószínűséggel vonná maga után az alvást. Elképzeltem milyen lenne vele összebújni egy film közben. Úgy lenni, hogy nem kellene sietni sehova, nem lebeg fölöttünk a búcsúzás pillanata. Csak egymás karjaiban elaludnánk...
Nagyot sóhajtottam, Grayson meg gyengéd csókot adott a homlokomra. Szerettem amikor ezt csinálja, olyan meghitt volt olyan érzelmes.
–Felhívsz, ha végeztél? – néztem rá reménykedve és már előre rosszul éreztem magam, hogy el kell válnunk.
–Nem jössz be egy kicsit a szalonba? – kérdezte még nyújtva a feszítő érzést.
– Ma nem tudok. Itt van Maya is.
– Jöjjön ő is.
–Nem lehet, ma tényleg nem jó – feleltem szomorúan és tényleg inkább lett volna kedvem vele lenni, de nem lehettem olyan szemét, hogy a barátnőmet passzoljam a pasim miatt. Plusz az ajándékot is meg kell, hogy vegyem.
– Akkor marad a telefon – jegyezte meg. – Jól van bébi, akkor este! – röviden szájon csókolt majd együtt visszaindultunk a többiekhez. Nem húzta tovább az időt, nem nézelődött a boltban, Royal együtt intettek és leléptek.
– Ő a pasid cicuka? – kérdezte az eladónő.
–Igen, ő – feleltem és az egész mellkasomat elöntötte a büszkeség, a nő elismerő pillantása miatt.
– Akkor ebből inkább adok egy xl-eset – mondta és a polcról el is kezdett csomagolni egy másik pólót.
– Rendben – feleltem kissé elkalandozva.
A délutánom csendes vágyódásban telt, de jól éreztem magam Maya társaságában is. Még ha nem is voltunk teljesen egy világ, örültem, hogy van egy jó barátnőm.
Másnap Grayson vitt haza a suliból, tudtam, hogy senki nincs otthon és nagyon nagy volt a kísértés, hogy behívjam. Sokáig morfondíroztam, hogy tegyem fel a kérdést úgy hogy lehetőleg ne gondolja azt, hogy korhatáro terveim vannak. Csak szerettem volna, készíteni neki egy kávét, esetleg valami kaját miközben zenét hallgatunk, meg beszélgetünk. Mint mások is a mi korunkban. Minden más lenne, ha anya élne. Ő biztosan kedvelte volna Graysont, minden pimaszságával együtt. Apu viszont nem.
– Szóval akkor oké a hétvége? – rázta meg a combom, hogy ráfigyeljek.
– Mi? Bocs kicsit elbambultam – pillantottam rá bocsánat kérően.
– Azt vettem észre – nevetett egy kicsit gúnyos éllel.
–Ne haragudj! Mit mondtál? –simogattam meg a kezét.
–Hogy szeretnélek elvinni valahová hétvégén. Elengednének?
– Talán. Hova?
– Az titok.
– Ugye tudod, hogy apunak ezt nem mondhatom.
–Azt se, hogy a pasiddal mész ünnepelni?
– Nem mivel nem tudja, hogy pasim van – mutattam rá.
Erre Grayson elhúzta a száját. Láthatóan nem volt ínyére, hogy titkoltam az apám előtt.
–Majd kitalálok valamit – próbáltam békíteni.
–Jó, mindegy – mondta és közben az ablakon nézett maga elé.
– Most haragszol?
–Nem.
Egyértelműen haragudott.
–Sajnálom, de könnyebb így...
– Ja, gondolom. Az, ott nem az apád nője? – kérdezte a fejével előre bökve.
Madison kb három méterre volt tőlünk, és egyre közeledett. Mire felocsudtam, már azzal az idétlen vigyorral az arcán integetett felénk.
– Kurva életbe! – káromkodtam el magam, majd köszönés nélkül pattantam ki a kocsiból.
Azt még jól hallottam ahogy Grayson felhorkantott mögöttem a nem tetszését kifejezve.
–Helló fiatalság! – csicseregte a szőkeség.
–Szia! – feleltem neki és szerettem volna ha Grayson indítja a kocsit és végre elhajt. De nem történt semmi. Semmi, sőt ahogy visszanéztem a karját összefonva várt. Hogy mire azt nem tudom, de én egyre idegesebb lettem miatta.
–Nem hívod be a barátodat egy kávéra? – az megnyugtatott, hogy Madison barátnak és nem a pasimnak titulálta Graysont.
– Nem hiszem, hogy beakarna jönni.
–De, kösz a kávét! – szólt Grayson becsapva a kocsiajtót.
Hátra pördültem, hogy a tudtára adjam hogy ez most egy borzasztó ötlet, de úgy sétált el mellettem, hogy rám sem nézett. Madison ment elől, utána Grayson, aki mint egy jól nevelt gyerek illedelmesen köszönt neki. Én meg hátul kullogtam.
Néhány perce, pontosan ezt szerettem volna. Ha a fiúmat beengedhetem, de nem ilyen körülmények között.
Amikor beléptünk Grayson alaposan körül nézett. A szívem fájt egy kicsit, hogy semmit nem lát ami az enyém. Nem olyan volt mintha a régi házunkat nézte volna meg, aminek minden repedéséről mesélni tudtam volna, ahol minden folthoz a falon, emlékem tapadt.
Itt csak laktam, de nem éreztem magam otthon. Fájt, hogy láttam Graysonon, hogy engem keres benne, de nem fog megtalálni. Itt minden Madison és apa, na meg a kicsi...
–Grayson Wellis – nyújtotta a kezét Madison felé, aki mosolyogva bemutatkozott és megrázta azt.
Szorító mellkassal viseltem el, mert apám nőjén is láttam azt, amit minden nőn aki Grayson közelében volt, hogy tetszik neki. Lehet ezt sok nő nem vallotta volna be, de lehetett látni. Egyszerűen az arcukra volt írva. 
A konyhába sétáltunk és hiába volt valahogy furcsán jó érzés őt ott látni  folyamatosan az volt az érzésem  hogy le fogunk bukni. Már gyártottam magamban a szövevényes háttérsztorikat, amiben jó távol helyezem el egymástól Grayson és magamat.
–És... egy osztályba jártok? Sokat látom itt a kocsidat... –mondta Madison sejtelmesen miközben poharakat vett elő.
–Nem vagyunk osztálytársak –felelte rá, majd egy gyilkos pillantással rám nézett. –Bailey és én járunk. –közölte szemrebbenés nélkül.
Imádkoztam, hogy csak rosszul halljak, hogy valójában Grayson valami teljesen mást mondott apám elsőszámú bizalmasának és nem azt, hogy járunk.
–Oh, nahát! Bailey nem is mondta! –mosolygott, mintha tényleg örülne a hírnek és nem akarna a tudomására jutott információkkal visszaélni.  –És mióta jártok?
Elkaptam Grayson kezét és határozottan megszorítottam, hogy hallgasson, ha kedves az élete. Abból a villanásból tudtam, hogy hidegen hagyja.
– Egy hónapja – válaszolta minden szégyenérzet nélkül. Rohadtul nem tudtam eldönteni, hogy neki miért jó, ha szándékosan szívat. Hogy ezzel az egésszel mégis mi a fenét akar elérni? – Hétvégén szeretném elvinni valahova Bailey-t.
Hitetlenkedve néztem rá, és abban biztos voltam, hogy most már keresztet vethetek rá. Eddig lett volna esélyem, hogy kitaláljak valamit, de amint Madison közli apámmal, hogy egy hónapja pasim van, ráadásul egy piercinges pank, akkor az egész hétvégémnek lőttek.
– Oh, ez nagyon romantikus. Még emlékszem, hogy engem az első barátom lovagolni vitt az egyhónapos randinkon. Nem egy álom randi, de jól éreztük magunkat... – ábrándozott, miközben én meg a fojtogató feszültségemet próbáltam leküzdeni.  
– Klassz lehetett – jegyezte meg az áruló.
– Jól van vitassátok csak meg a részleteket, én lefekszem aludni. Örülök, hogy megismertelek Grayson.
– Én is – viszonozta.
Amint hallottam, hogy csukódik Madison ajtaja, Graysonnak estem.
– Normális vagy? Ezt most miért kellett?!
– Miért összedőlt a világ? – kérdezte cinikusan. – Ezt az egészet te reagálod túl.
– Nem ezt az egészet az apám fogja túl reagálni, amikor majd Madison elmondja neki!
– Kétlem.
– Én meg azt kétlem, hogy a randinkból lesz valami.
–Az már sínen van bébi! – kacsintott rám.
Nem osztottam sem a jó kedvét, sem a fesztelenségét. Sőt én inkább elkedvtelenedtem. Vártam a hétvégét  akkor is amikor még nem tudtam, hogy tervez valamit. Akkor is lehettünk volna együtt, de most... most már semmi esély rá...
Megittuk a kávét és közben alig beszéltünk pár szót.
–Megmutatod a szobádat? – kérdezte, amikor egy ideje csak azt figyelte, hogyan húzgálom az ujjam a csésze peremén.
–Semmi érdekes nincs rajta – feleltem, az igazságnak híven.
–Ne duzzogj, jó?
–Nem duzzogok – hazudtam.
– Jó, akkor kösz a kàvét! – szólt epésen felállt és az ajtó felé indult. 
Most azért észbe kaptam és ahogy felfogtam, hogy haza akar menni  hirtelen már nem akartam, hogy elmenjen.
–Ha meg akarod nézni, akkor megnézheted...
–Kösz, de kurvára nem érdekel, ha ennyire zavar, hogy itt vagyok!
Már a kilincsen volt a keze amikor elkaptam a pulcsiját.
–Engedj el Bailey– mondta, éreztem, hogy most ő sértődött meg.
Átöleltem hátulról, hogy kiengeszteljem.
–Maradj...
Grayson nagyot sóhajtott, majd komoly arccal nézett rám.
–Na... –noszogattam majd kézen fogva elvonszoltam az ajtótól a szobám irányába.
Benyitottam, és engedtem, hogy előre menjen. Grayson pár lépés után megállt és kérdőn nézett rám.
–Mondtam, hogy semmi érdekes nincs rajta.
–Mi ez a sok doboz? – fogta és felnyitotta az egyik tetejét. – Mi? –nevetett fel – Te még ki sem pakoltál?
Megvontam a vállam és az ágyamra ültem.
–Nincs kedvem kipakolni.
–Dobozokból fogsz élni? Bébi  már egy hónapja ide költöztél!
–Nem nagyon érzem otthon magam.
–Hát, basszus így nem is csodálom! Legalább a Ryan Goslingos plakátokat rakd ki!
–Nincs olyanom– nevettem fel.
–Channing Tatum jön be, mi? – vigyorgott. 
–Jaj, hagyj már!
Grayson leguggolt elém és megsimogatta a combomat.
–Tudom, hogy szar lehet új házba költözni, de legalább a szobáddal kezdj valamit. Mindenkinek kell egy hely  ahova elmenekülhet.
–Én inkább innen menekülnék el.
–Az megoldás lenne?
–Nem tudom... De utálom ezt a házat  minden olyan új, olyan semleges, még az illata is olyan más.
–Az új az jó Bailey, itt tiszta lappal indulhatsz! Az élet akkor sem fog megállni, ha te a régi életedhez akarsz ragaszkodni. A dolgok akkor is változni fognak.
–Tudom, de még akkor sem készültem fel rá – nyöszörögtem, ugyanakkor azt is tudtam, hogy igaza van.
–Minden héten egy doboz. Oké? Bólintottam.
–Mire végzel, ígérem jobban fogod érezni magad! – Grayson gyengéden megcirókálta az arcom.
–Én mikor nézhetem meg a te szobádat?
–Mondjuk hétvégén amikor ott alszol – felelte lazán.
Ezen keserűen felnevettem.
–Ne legyenek hiú ábrándjaid, hogy ezt apa megengedi.
–Jó, ezt valószínűleg tényleg nem fogja –mosolyodott el – De majd kitalàljuk mikor gyere át.
–A szüleid nem bánnák?
Van egy olyan érzésem, hogy a nevelő anyám kifejezetten díjazná. 
–Jó neked  hogy jól kijöttök.
–Ezért most utálni fogsz, de a tiéd se olyan vészes.
–Nem ismered– szögeztem le.
–Ahogy te sem.
Erre csak elhúztam a számat. Nem tudtam elképzelni egy olyan helyzetet sem amelyikben Madison és én kedélyesen eltrécselünk. Ahhoz túl sok tüske volt bennem.