Harag és Tinta

2. Bailey

Reggel együtt reggeliztem apáékkal, aztán egyedül indultam a felvonóhoz, amivel majd feljutok a pálya tetejére. Lecsippantottam a kártyámat a bérletemmel, azután amikor megállt egy kis időre a felvonó beültem az egyik üres helyre és csendben vártam, hogy elinduljunk. Az utolsó pillanatban, leült mellém valaki, a szabad helyre, nem fordultam felé inkább a túloldalon szemlélődtem.

–Helló kislány! – a hangra odafordultam, és bosszúsan állapítottam meg, hogy az a nagyszájú srác csatlakozott hozzám, feltehetőleg azért, hogy tovább hergeljen.

– Megint te? – forgattam a szemem és eltökéltem, hogy figyelmen kívül hagyom.

– Tudsz boardozni? Vagy meg kell, hogy tanítsalak?

A figyelmenkívül hagyás nem ment mert erre élesen néztem rá.

– Előbb tudtam boardozni mint járni, szóval, talán fog menni egyedül is! – vágtam vissza gúnyosan. Ez többnyire igaz is volt, egy enyhe kis túlzással.

– Látom még mindig harapós hangulatban vagy. És egyedül... Asszem vágom a szitut. A csini nőci megint kitúrt mi? – vigyorgott rám kihívóan.

A pillantással amivel ránéztem legszívesebben kiégettem volna a szemét, vagy a szívét vagy valamilyét, csak nagyon fájjon neki.

– Jól van, nyugi, csak húzlak! –nevetett jókedvűen.

Közben a felvonó elindult és az is feltűnt, hogy a hátunk mögül Grayson nevét kiabálják.

– Asszem nekik hiányzol, nekem kevésbé, inkább velük kéne, hogy legyél nem?

– Ez most szórakoztatóbb.

– Örülök, hogy jól szórakozol rajtam! – puffogtam.

– Szórakozhatnánk együtt – ajánlotta egész emberi modorban, de a hülye beszólása után nem is tudtam, hogy van-e kedvem hozzá. De ha elutasítom akkor megint az egész délelőttöt egyedül tölthettem, így jobb híján együtt indultunk el a pályához.

– Majd lassan megyek, hogy utolérj! – szóltam oda neki, miután mindketten felcsatoltuk a deszkát.

– Nagy a szád kislány, először villants! – csapta le a labdát.

–Azt csak szeretnéd!

Grayson nevetve bólogatott, azután neki indultunk. Jó volt ő is, de nem eléggé, nyolcszor csúsztunk, én nyolcszor nyertem ellene. De élveztem a vele töltött időt, meglepő módon tényleg szórakoztatott a társasága.

Fáradtan ültem seggre a pálya szélén. Hiába voltam gyorsabb, míg én hullának éreztem magam Grayson bosszantóan fitten vigyorgott rám.

– Na, ennyire futotta? – kérdezte fellengzősen, de a stílusa már nem bántott.

– Ne legyen nagy a szád! Fárasztó zsinórban nyolcszor megverni – nevettem.

– Ismered a teknős és a nyúl történetét? – kérdezte, közben a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. Elfogadtam de inkább lerántottam magam mellé.

– Nyugi nagyfiú, nekem most ki kell fújnom magam. Én nem szaladgálok minden nap a focipályán.

– Nem focizok – jelentette ki.

– Tényleg? Pedig azt hittem, hogy valami flancos csapatkapitány vagy, vagy ilyesmi.

Erre Grayson csaknem arcon nevetett.

– Te jól beskatulyáztál...

– Nem, csak – mutattam a felsőteste felé, ami terebélyesebb volt, mint egy átlagos diáknak. – ebből gondoltam.