Harag és Tinta

10. Bailey

Néztem Alan vigyorgó arcába a kezem még remegett, és már a gyomrom is. Nem tudtam elhinni, hogy csak azért idejött, hogy tönkre tegye az esténket. Vállat vont, ezzel a tudtomra adva, hogy nekem kell helyre hoznom, mert ő csak bajt keverni jött. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog. Grayson nagyon dühös lett. Nem álldogáltam tovább szemezve azzal a rohadékkal.

Mennyire rosszul gondoltam tegnap amikor még az volt a véleményem, róla, hogy rendes.

Kiszaladtam a klub elé, és a rengeteg pank és mindenféle alternatív szerzet között próbáltam megtalálni őt. Éreztem, hogy a hideg körbe öleli a testem, de nem vesződtem a kabáttal.

Vajon visszament a kocsihoz? – forogtam vadul kutatva utána. A kapu felé igyekeztem, de fogalmam sem volt merre mehetett, vagy hogy egy perc alatt, hogy tűnhetett így el.

Zavaróan sokan voltak, csak kerülgettem az embereket, amíg az utcára értem. A karjaimat már magamra szorítottam, hátha sikerül egy kis meleget megtartanom. A szoknya hagyján, a még harisnya valamelyest melegített, de a felsőm nem volt vastag. Az utcán elindultam az egyik irányba hátha megtalálom a kocsijánál. Egészen addig szaladtam, de Grayson nem volt ott. Az viszont megnyugtatott, hogy a kocsi igen.

Elindultam vissza, már szinte vacogtak a fogaim, de nem érdekelt csak találjam meg, csak hagy magyarázzak meg neki mindent. Annyira dühös voltam Alanre, és annyira fèlten, hogy Grayson többé nem áll szóba velem. Nekem csak ő volt, aki igazán megértett. Nem akartam, hogy ennyi legyen, hogy itt érjen véget. Akartam őt!

Mikor visszaértem nem az ellenkező irányba indultam, hanem a klub udvarán akartam még egyszer körül nézni, hátha most több sikerrel járok. Már sírhatnékom volt, mert olyan sokan voltak és ő sehol sem volt.

–Úgy látom fázol, kislány! –lépett mögém valaki. Hirtelen fordultam hátra, és néztem az ismeretlen fickóra. Nem volt kis darab én meg nem voltam nyugodt, ezért ebben a stílusban válaszoltam.

–Tél van, azért ez nem olyan meglepő!

–Szívesen felmelegítenélek! –kacsintott én meg gátlástalanul a képébe nevettem. Nem kellett volna.

–Ez a csajozós dumád, Öreg? Volt már aki hanyat vágta magát miatta? – mondtam, de a legjobb az lett volna, ha meg sem szólalok. Jóval idősebb volt nàlam, erősebb is, és már nem mosolygott, ahogy az imént.

–De kinyílt a csipád! Még ott a tojáshéj a seggén, de már sérteget – jegyezte meg miközben tétován félrenézett. Nem kellett volna belekeveredjek egy ilyen szópárbajba, de ideges voltam é sakkor ritkán tudtam lakatot tenni a számra. – Téged nem tanítottak meg, hogy tiszteld az idősebbeket?

–Te nem tiszteletet akarsz hanem, hogy szétdobjam a lábam –csúszott ki a számon dühömben. Kislánynak hívott, de majd el csöppent úgy bámúlta a mellem. De ezzel alaposan túl lőttem a célon. Már beláttam. Az idegen, ápolatlanul borostás férfi lépett felém. Én automatikusan elhátráltam.

–Szívese tanítanálak tiszteletre is– mondta, én meg képzeltem még mi másra is.

Tudtam, hogy nem remélhetek segítséget, hiszen senki nem foglalkozott velünk. Aki mégis hallott minket az pedig joggal vélhette, hogy magamnak köszönhettem a helyzetet. Erre már nem feleltem, inkább a visszavonulásra szavaztam.

–Nézz végig végig magadon! Felkínálod az árut, aztán zokon veszed, ha valaki élne a lehetőséggel? – kérdezte még egy lépést közeledve. Hihetetlenül ócska volt ez a helyzet, amibe keveredtem, de azért féltem. Kurvának titulált, magyarázkodni nem volt kedvem, de kutyaszorítóban éreztem magam. –Ha mindenki cicája vagy, nincs okod visszautasítani engem sem.