Harag és Tinta

35. Bailey

Már vagy öt perce bámultam ki az ablakon és közben az agyam azon pörgött, hogy mit válaszoljak az apám folyamatos ostromlására. Az üzenetekből hol düh, hol kétségbeesés érződött, de számomra mindegyik csak a feldolgozhatatlan feszültséget gerjesztette. Legszívesebben kikapcsoltam volna a telefont, hogy végre fellélegezhessek. De azt megígértem apámnak, hogy nem teszem. Cserébe nem rendez nagyobb jelenetet. Fogalmam sem volt hogy mire készülhet, de féltem attól, hogy Graysonra rendőrök törik rá az ajtót. Beszélgettünk erről, és azt mondta, hogy jogilag nem tettünk semmi rosszat. Mivel elmúltam 18 már magammal rendelkezek. Ez a gondolat sokszor rettentő súlyos volt és alig bírtam el. Félre tettem a válasz, dilemmáját és inkább a bújtatóm után indultam.
Lent volt a szalonban, a bútorokat szerelték össze. Már jól nézett ki a hely. Lassan egy hónapja dolgoztak rajta. Ennyi ideje éltem nála. Ingyen.
Igyekeztem rendet tartani, főzni, nem kiakadni azon, hogy a szennyestartó helyett ezredjére is képes mellé vagy a földre hajigálni a ruháit. Néha hálás voltam érte, hogy így legalább van mit csinálnom. Máskor simán csak idegesített. Még a szalonba is gyakorta segítettem felszámolni a munkálatokkal járó szemetet.
Vele élni egyszerre volt kényelmes és kényelmetlen, de nem volt választásom. Szégyelltem magam. Haszontalan voltam. És habár magammal rendelkeztem, nem voltam a magam ura.
Grayson... Ő rendes volt. Pedig láttam rajta, hogy neki sem jó így.
A lépcsőkkel már nem volt gondom. Szerencsére a testem már meggyógyult. De ezt a férfi, aki készségesen hurcolászott az emeletre, addig nem hitte el, míg orvos nem látott. Igazolta, rendben voltam.
Nem hallottam a fúró hangját, csak azt, hogy az elemek kopognak a padlón ahogy pakolásszák őket.
- Ez nem egészséges... - szűrődött a lépcsőre, Mason elhalkított hangja. Megtorpantam, és hallani akartam miről beszélnek.
Grayson nem válaszolt én viszont tovább füleltem.
-Van köztetek valami? - kérdezett újból. Most már biztos voltam, hogy én vagyok a téma. Nem mintha nem tudtam volna már az első pillanatban.
-Nincs – felelt a kérdezett. Talán egy kicsit kimérten.
–Ez így nagyon nem oké. Grayson... együtt éltek, az exed... ez...
–Tudom, oké?
–Bazd ki, azért ez nagyon kemény lehet...
– Együtt alszunk – vallotta be. Leültem az egyik fokra. A melkasom zakatolt.
– Miért? – az arcát nem láttam, de hitetlenkedés azért így is kihallatszódott.
– Mondjuk, mert nincs két ágyam! – válaszolta türelmetlenül, de én mást hallottam belőle ki. Elcsigázott volt.
–Lefeküdtetek? Mióta nálad van voltatok úgy együtt?  – folytatódott a faggatózás, én pedig már arcból zsibbadtam.
Együtt alszunk... Sokszor ölelkezve, mert máshogy nem tudok. Emlékeztem még rá, hogy milyen volt vele, hogy akkoriban Grayson nem egyszer kívánt meg egy este. Legbelül tudtam, hogy nem hóbortból vagy a függőség miatt szívja éjszaka zsinórban a cigiket.
Nincs barátnője, az egyetemen kívül nem jár el, csak Mason tetováló szalonjába. Ezek a gondolatok egyre jobban lesújtottak. Abba bele sem mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha egyszer egy lánnyal állít be. Ha szüksége lenne az otthonára.
Leginkább idegesített a felvetés, de nem tudtam ezeket az érzéseket a helyükre tenni.
– Mondtam, hogy nincs köztünk semmi.
Idegesen rágcsáltam a mutató ujjam körmét, amit az utóbbi időben sikerült sebesre faragni. Fájt. Megérdemeltem.
– Bazd ki ez kínzás! – mondta nagyon komolyan a barát, akit kedveltem, akit most egy kicsit gyűlöltem is. És aki nem mellesleg a saját gondolatomat visszhangozta.
Remegő gyenge lábakkal egyenesedtem fel és visszakanyarodtam a lakásba.
Elkerültem a nappalit, ahol a telefonom várakozott viszolyogtató feszültségben, és habár korán volt még, nekiálltam az ebédnek. Inkább valami összetettebb fogást készítettem, és akkor elkerülöm a magyarázkodást, hogy miért nem mentem le hozzájuk. Egy óra múlva én még mindig kevergettem, és már egy adag mosást is kiteregettem, Grayson az eső napokban vett szárító állványt, persze nem önszántából.
– Mi a helyzet bébi? – szólt be a külső ajtón a lakótársam. – Nem jössz, le megnézni milyen lett? –a hangja most vidám volt, nem olyan nyomorultul gyűrött, mint a kihallgatott beszélgetés alatt.
–Majd később. Még dolgom van – feleltem, de lényegében csak a Masonnel való találkozást akartam elkerülni. Most, ezek után, zavart a jelenléte és a lakás biztonságos keretei között akartam maradni.
– Dolgod? – jött beljebb, közelebb, a kíváncsi férfi. – Mi dolgod? – forgatta a fejét, és kereste azt a temérdek tenni valót, amivel nem árasztott el aznap. Ugyanis ma kivételesen a szennyes a tartóban landolt, még az ágyat is hozzá mérten rendben hagyta. Az üres cigis és az a pár kiürült sörös doboz, aminek a tartalmát előzőnap tüntettük el, is a helyére, a szemetesbe került. Jogos volt a gyanakvása. –Főzök még. Nem akarom itt hagyni...
–Mi lesz, ha lekapcsolod a tűzhelyet addig? Mason mindjárt indul haza. Gyere, már! Nézd meg milyen lett! – kérlelt, majdnem visszautasíthatatlanul lágyan.
–Később megnézem ígérem! Még dolgom van – felelte neki, és a hazugság miatt még szarabbúl éreztem magam. De nem volt bátorságom most lemenni, erőm mosolyogni, és eljátszani, hogy semmit sem hallottam.
Grayson megállt a konyhaajtóban és néhány pillanatig csak nézett rám, én meg úgy tettem mintha minden rendben volna és egy tálba tojást ütöttem fel.
– Mit főzöl? – érdeklődött, látszólag elengedve annak megvizsgálását, hogy tényleg annyira sok dolgom van-e, mint ahogy állítom.
– Galuskát fogok szaggatni – feleltem és tekintve azt a tényt, hogy mindezt egy kanál segítségével, mivel nem volt galuska szaggatónk tényleg macerás műveletnek ígérkezett.
Ráncolta a homokát, nem értette. Persze, mert sosem csinált még ilyet. De értékelni fogja. És ez meleg érzéseket keltett.
–Megígéred, hogy később lejössz? – tartotta rajtam a tiszta pillantását.
– Meg. Persze! Jó lett?
– Aha – húzta széles vigyorra, a piercinges száját.
Elmosolyodtam, ő pedig megnyugodott és hozzám lépett egy fejbúb puszira. Majd sarkon fordult és visszament a lent várakozó barátjához. Fellélegeztem, hogy megúsztam, azután folytattam a munkát, aminek már nem is láttam olyan sürgető szükségét, de most már azért is végig szenvedtem.
Vacsi előtt lementem és megmutatta mit ügyködtek.
Az egész hely a legutolsó apróságok kivételével, már nagyjából készen állt a megnyitásra.
– Na? Kurva jó nem? – vigyorgott rám megerősítést várva.
– Az – bólintottam mosolyogva. – Tényleg kurva jó! Lassan elkezdhetnéd hirdetni magad!
– Még nem. Amíg még Masonnél dolgozom, nem akarom hogy nélkülem más dolgozzon itt.
Egy pillanatra, megremegtek a lábaim.
– Ugye nem miattam?
Grayson szeme villant de folytatta.
–Mert az én szalonomba ne dolgozzon senki úgy, hogy én nem vagyok ott – állította.
–Aham, szóval irigykednél... – vicceltem el elsikkasztva annak a villanásnak a lényegét.
– Jó, hogy! Na, gyere együk meg azt a csoda kaját! – intett maga felé, én meg arra a pár lépésre, ami a lépcső felé vitt, a karja alá bújtam.
– Étel, a csodakaját ételnek hívják – helyesbítettem kuncogva.
–Nekem mindegy, de ha nem adsz valamit, téged foglak felfalni!
Lefagytam, és riadtan meredtem magam elé, a tagjaim bénuló mozgásba fogtak. 
–Jézusom! Nem komolyan Bailye! – fogta kétkeze közé az arcom. Ez a mondat rántott vissza, hogy nem tudja, hogy mi bajom. Tovább léptem, mosolyogtam.
– Tudom.
A mosoly mindig megnyugtatta, többnyire, amikor nem sikerült túl átlátszóra. Nem jött mindig össze.
De asztalhoz ültünk, ettünk, elszívtunk egy cigit a teraszon azután az ágyba dőltünk, sorozatot nézni. Helyette a párnát öleltem magamhoz, ezzel egy kis burkot kialakítva magam körül, ami ideiglenesen kényelmes volt.
Nem akartam kínozni. Nem akartam okot adni rá, hogy kellemetlenül érezze magát.
Voltak órák amikor kiürült a fejem. Amikor ránéztem és azt hiszem jól éreztem mellette magam. Olyankor, ha észrevette visszamosolygott, néha meg csak összeborzolta a már zavaróan hosszú és lenőtt hajam. Ez egyben tartott. Reményeim szerint addig, amíg valahogy kivergődök ebből a feneketlen posványból. De néha csak arra eszméltem, hogy már nem is küzdök. Időnként csendes beletörődés ült rám és fojtogatott.
Az ágy legszélére helyezkedtem alváshoz, úgy, hogy még ne legyen feltűnő, hogy a távolság szándékos. Fáradt lehetett mert hamar elaludt. Én is az voltam, és egy újabb napot tudhattunk le.
Az álom nem tartott ki reggelig, mert arra keltem, hogy pisilnem kell. Fáradtan alig látva támolyogtam a fürdőbe. Benyitottam, beléptem és kellett pár másodperc mire felfogtam, hogy világos van. Hogy nem vagyok egyedül. Hogy Grayson a vécé lezártfedelén ül és éppen félbeszakítottam. Maszturbált.
– Jézosom! Bailey... – ijedten nézett rám én meg a kijárat felé hátráltam. Még mindig nem éreztem magamat teljesen ébernek, de a szívem hevesen zakatolt a kellemetlen helyzet miatt. Az agyam is munkához látott épp csak a lényem éledezett még fáradtan, félálomban.
– Sajnálom – rebegtem és újabb hátrálás után a hátam nekiütközött a bezárt fürdőajtónak. Ez józanított, újabb gondolat löketet adva. Szüksége van valamire, amit megadatok neki. Amióta vele élek, soha nem kért semmit. Talán csak, hogy ne baszogassam már a trehánysága miatt.
Ő oda adó volt... Én is lehetnék az.
Nem mozdultam azonnal, figyeltem ahogy Grayson zavarban áll fel és elrejti magát. Aztán döntöttem, léptem, térdre ereszkedtem, és lehúztam az alsóját.
Ha némileg le is lankadt az érintésemre újabb adag vér tolult bele. Csak másodpercek kellettek hozzá, hogy a szerszáma keményre feszüljön.
– Ne csináld – mondta határozottan, de ahogy az arcára néztem a szemei könyörögtek, hogy a számba vegyem.
–Csak kisegítelek – mondtam, hogy ne gondoljon bele ennél többet. A kezemet rákulcsoltam a tagjára. Nem akartam de a gyomrommal az ujjaim is megremegtek. Megfogta a kezem, és elakarta húzni magától, de amikor a nyelvem, a szám hozzáért  felszisszent és a mozdulat abbamaradt. Amikor játszani kezdtem vele már elengedte, azután a hajamba markolt vele. Nem most csináltam először. Amikor együtt voltunk nem is csináltam gondot belőle. De most itt a fürdő padlóján térdelve, végtelenül megalázó volt. Gyűlöltem magamat. Nem fájt, ahogy hozzámért, de azt akartam, hogy elengedjen. Rosszul esett ahogy cirógatta az arcomat miközben kielégítettem. A szemem szorosan összezártam, úgy próbáltam minèl nagyobb élvezetet nyújtani neki. Beletörődtem. A kezem a nyálam nedvességétől csúszkált a vastag, jelentős tagon, a számmal követtem a ritmust. Most nem élveztem a makkja selymes simaságát, a gondolatra hogy a számba élvez csaknem rosszul lettem. Émelyegtem. Nem tudtam eldönteni, hogy a fáradtságtól, vagy mert idáig süllyedtem. Nem kellett sokáig dolgoznom rajta, az ujjai szorosabban markoltak, és tudtam, hogy mindjárt robban. Nem vettem feszesebbre a tempót hanem pánikszerűen löktem ki a számból. Nem akartam az ízét, amiből már néhány cseppet így is kaptam. Nem volt felkészülve. Hiszen nem ehhez szokott. Az első néhány alkalmat leszámítva mindig lenyeltem. De most olyan görcs volt a gyomromban a torkomnál zárat éreztem, hogy ha megpróbálom, egészen biztosan elhánynom magam. Félig a nyakamra, félig a ruhámra élvezett.
A kezem készségesen sajtoltam ki az utolsó cseppeket. A légzése hevesről most rendezettebre váltott, ez jó emlékeket idézett. A gyomrom, az izmaim kemény feszessége minden másodperccel oldódott. Túl voltam rajta, és örömet okoztam neki. Ez nekem is jól esett. Megbecsülve azt a jelentéktelen időt amit ráfordítottam, már nagyon éhezhetett. Segítettem. Mosolyogtam ahogy feltápászkodtam és mielőtt a mosdóhoz mentem volna megdörzsöltem a fájó térdemet.
–Hoznál nekem egy másik pólót? –kérdeztem könnyeden.
Grayson egy percig állt  már rég visszahúzta a nadrágját és figyelt, ahogy a csaphoz léptem. Nem vettem le előtte a felsőmet csak esetlenül próbáltam lemosni a sűrű nedvet magamról. Azt hiszem mondani akart valamit. A kitartó, esdeklő pillantásából ítélve, azt hiszem egy sajnálom-ot.
–Persze. Leteszem az ajtó elé – mondta inkább. Jobb is volt így, már túl voltunk rajta, nem erőszak volt, már úgyis megtettem neki.
–Köszi!
Kiment, és akkor már sietősen vetkőztem. A pólót a csapba vágtam és hidegvízzel kiöblítettem. Azután a mosdó kagyló fölé hajoltam és lemostam magam, sokáig, laposan tisztálkodva.
Szégyenkezve könyveltem el azt is, hogy még csak be sem nedvesedtem. Èn...én valahol tényleg elromolhattam. Mert a férfi akit megkönnyítettem  ugyanannyira vonzó volt, és azt hiszem kötődtem hozzá. Talán szerettem is. De elromlottam, eltörtem, selejtes vagyok.
A nyakam után a forró könnyeket igyekeztem lemosni. A hideg, jeges érzetű vízzel hűtöttem a szememet, hogy ne látszódjon, hogy sírtam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi időt töltöttem bent, de azt hiszem nagyon sokat. Mikor végeztem Grayson  épp a teraszon àllt és dühből rávágott a korlátra. Nem volt erőm kimenni hozzá. Ahhoz sem,  hogy megnyugtassam, hogy nincs semmi baj. Befeküdtem az ágyba, magzatpózba húztam magam, és a kis burkomba menekültem. Mindhárom dübörgésre ami a teraszról érkezett összerándultam, de vagy könnyen elaludtam, vagy ő nem akart bejönni, mert arra nem emlékszem, hogy mellém feküdt volna.
Nem beszéltünk az esetről, de a következő nap vett egy matracot és többet nem aludt velem. A háló ezúttal megszűnt raktár lenni, és ő külön feküdt le. Csak akkor heveredett mellém, ha tévéztünk, vagy ha annyira rossz álmom volt, hogy az ölelése nélkül teljesen világtalan lettem volna.
Nem volt rossz Graysonnál, de màr nem is emlékszem, hogy milyen volt amikor minden normális volt. Nem emlékszem rá, hogy én milyen voltam normálisan.