Harag és Tinta

9. Grayson

Még dolgoztam szombaton és a szalonban, ott vártam Baileyt a randink előtt. Nem mentem elé, és nem izgultam a házuk előtt, hogy vajon behív-e az apja.

Elmentem volna, de nem akarta. Most nem érdekelt, elég szánalmas, de egy hónap kellett hozzá, hogy elvigyem egy rendes randira. Azért az nem igaz, hogy nem voltunk eddig együtt még sehol, de szórakozni tényleg nem mentünk el együtt és az nekem is kurvára hiányzott. Hogy együtt legyek a nőmmel.

Még nem végeztem a mintával, pedig az idő már sürgetett. Utáltam, amikor ennyire ki voltak számolva a perceim. Mert ezt a munkát nem lehetett elsietni, viszont már nagyon nehezen koncentráltam. Alig vártam már, hogy letegyem a gépet. Imádtam ezt, de most sokkal jobban imádtam volna, ha Bailey lett volna itt.

Ahogy ez a gondolat végig zúgott az agyamon, hallottam ahogy nyílik az ajtó, majd meghallottam a hangját is.

- Gyere! - szóltam neki hangosan. Köszönt, de nem jött oda hozzám. Már tudta a járást ezért nem ugrottam inkább arra a maradék három vonalra koncentráltam, amit még meg kellett húznom.

Nagyot sóhajtottam amikor végeztem. Bailey nem szólt csak állt a kanapé mellett míg rá nem néztem. Éppen csak a kabátját vette le amikor én már nagy kortyokban ittam a látványát. De még nem volt időm rendesen szemügyre venni. A vendégemmel kellett még foglalkozzam. Gyors mozdulatokkal megtisztítottam a mintát, majd megbeszéltem a következő alkalmat, azután végre elköszöntünk. Bailey még mindig tétován álldogált. A lábain végig futtattam a szemem és a pillantásom a rövid szoknyáján akadt meg. Ezt a merőben új látványt még szoktam, majd tovább vezettem a tekintetem a felsőjére, ami ráfeszült a lapos hasára, a mellei domború halmára. Sóhajtottam, ahogy a kívánatos kulcscsontjáig, a karcsú nyakáig jutottam.

Ma egy kicsit erősebben festette ki magát, pedig általában elég mértékkel használta a sminket. De most árnyalva kiemelte a szemeit és az ajkát. A szemöldökének vonala egyszerűen tökéletesnek tűnt és nem értettem hogyan képes egy ilyen dolog lenyűgözni.

Ahogy öltözött, ahogy kicsinosította magát kíváncsi voltam, hogy rájött-e, hogy hova viszem. De az is kielégítő volt, hogy nekem akart tetszeni. Legalábbis ebbe a tudatba ringattam magam.

Miután elment a vendégem, Ő még mindig várakozott, hamar leesett, hogy rám. Hogy mondjak neki valamit, talán hogy dicsérjem meg.

Megcsókoltam, csak röviden ahogy a találkozásokkor mindig is szoktam. Csak, hogy tudjam, hogy az enyém, és hogy ő is tudja kihez tartozik.

–Szoknya? – kérdeztem felvont szemöldökkel, a dicséret helyett. A szemében észleltem egy riadt villanást, de nem kellett tartanom tőle, hogy Bailey sokáig zavarban lesz.

–Nem mondtad, hova megyünk és... –magyarázkodott.

Ki akartam várni míg befejezi, de abbahagyta és megkeményedett a tekintete. Rájött, hogy csak szívom a vérét, talán az a vigyor árulhatott el, amit nem bírtam már visszafogni.

Tetszett, örültem neki és a fenébe is én is izgultam.

Bailey hátat fordított nekem, hogy a kanapéra tett ajándék táskáért lépjen, amit eddig észre sem vettem.

– Ez a tiéd – mondta és átnyújtotta a fekete fehér rombusz mintás táskát.

–Mi ez? – néztem rá, és meglepett, hogy ő ajándékot vett nekem.

– Amint kinyitod megtudod – vont vállat, de közben úgy gyűrögette a kezét, hogy levágós volt, hogy izgul.

Kihúztam a táska puha tartalmát és elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy ezt abban a boltban vásárolta, ahol összefutottunk. Szóval azért volt ott. Egy ideig féltem, hogy azért ment oda, amiért én is.