Harag és Tinta

18. Bailey

A laptopomat lepakoltam a konyha asztalra, hogy miközben kaját csinálok, tudjam olvasgatni. Ezúttal nem a szokásos üzeneteket vártam. Graysonnak ma a szalonban volt dolga, az ő chat ablaka, úgysem fog felvillanni.

Nagyon hülyén éreztem magam, az előző éjjel történtek miatt. Anyira gáz volt! Hogy csinálhattam ekkora butaságot? Még most is ki tudtam volna tépni az összes hajam amikor belegondoltam.

Nyugodtan hagytam az asztalon a gépem, míg mással foglalkoztam, mert egyedül voltam a házban. Apunak valami rendezvényen volt munkája, Madison pedig a szüleihez ment. Ha Grayson egy kicsit tipikusabb tinédzser lett volna az egész napot együtt tölthetnénk. Most nem bántam annyira, mert utána akartam járni ezeknek a dolgoknak. Eddig feleslegesnek tűnt a fogamzásgátlással foglalkozni, hiszen nem éltem nemi életet. Most viszont szükségesnek tűnt. Már csak azért is, hogy be ne égjek megint. Iszonyúan cikinek éreztem, hogy semmit sem tudtam arról az esemény utáni tablettáról. Hogy Grayson többet tudott róla.

Felütöttem és felvertem a tojásokat és zöldséget aprítottam bele.

–Megjöttél? – hallottam Madison hangját a hátam mögül. Úgy megijedtem, hogy majdnem magamra borítottam az egész serpenyő rántottát. Hátra pördültem és azt láttam, ahogy a laptopom képernyőjét vizsgálja. Egy lendületes mozdulattal lecsaptam. Nem volt gyanús, áh, dehogy!

– Neked nem a szüleidnél kellene lenned? – kérdeztem.

– Annyira rosszul voltam, hogy nem volt kedvem elmenni – válaszolta karcos fáradt hangon.

Tényleg elég szarul nézett ki. A szemei alatt sötét karikák voltak és a haja is elég csapzottan állt. Mostanában eléggé megviselte a terhesség. Voltak napok, amikor egész nap csak azt hallgattam, ahogy a fürdőjébe zárkózva hányt.

–Kérsz? – mutattam fel a serpenyő tartalmát.

– Nem, kösz! Örülök, hogy ha egy kis pirítós lent marad.

– Oké – mondtam enyhén remegő gyomorral, hogy vajon mennyit tudott kivenni a cikkből, amit éppen olvastam. A rántottát beleborítottam a tányérba és úgy tettem, mintha semmi különös se történt volna.

Amíg ettem nem sokat szóltunk egymáshoz. Madison egy pohár víz mellett a telefonján szörfölt, én meg csak hamar le akartam tudni az ebédet.

Mikor a tányérom kiürült, és éppen felpattanhattam volna akkor pillantott rám, hozzá képest elég komoly arccal.

–Arról– bökött a gép felé – szeretnél beszélgetni?

Ha eldönthető, akkor:

–Kösz, nem! – vágtam rá.

–Vannak dolgok, amit az ember nem az apjával beszél meg – mondta óvatosan, és én már egyből gyanakodni kezdtem.

– Te nem vagy az anyám – világosítottam fel és megtoldotam volna azzal is, hogy nem tőle fogok fogamzásgátlási tippeket kérni. Az szemmel láthatóan nem ő a legalkalmasabb ember arra, hogy kiokítson. Ugyanakkor rajtakívül nem igazán volt olyan iserősöm aki ezekről a dolgokról sokat tudott volna. Leszámítva Sarat, de tőle semmilyen körülmények között sem kérdeztem volna meg.

–Tudom, hogy nem. De attól még beszélgethetünk.

– Jó – adtam be a derekam és visszaültem elé. –De apunak nem mondhatsz erről semmit! – szögeztem le.

–Ezek női dolgok Bailey... Kettőnk között fog maradni.

Ebben kételkedtem, de nem volt más választásom.