Harag és Tinta

14. Bailey

Kirakatok előtt haladtunk el, de engem egyik sem érdekelt, csak az amelyik még néhány háztömbnyire volt és az üvegre vörös betűk voltak ragasztva.
– Biztos, hogy ezt akarod? Az apád ki lesz akadva – Maya olyan savanyú arcot vágott, mintha ellene készülnék valami merénylettel.
– Nem lesz – hessegettem el a fölösleges feszültség keltést.
De magamban igazat adtam neki. Tényleg ki lesz akadva.
– Egyébként, miért nem az alter pasiddal jöttél? Ő díjazza az ilyesmit... Én meg nem...
–Na, akkor nem kaptál kedvet hozzá? – vigyorogtam rá. –Azért, mert Grayson dolgozik és különben sem tud róla.
És fogalmam sincs mit szólna hozzá, ha már megvan nem tud róla lebeszélni – tettem hozzá magamban. 
– Nem félsz, hogy nem fogja díjazni? – fintorgott, mintha az arckifejezésével is azt akarná sugallani, hogy mennyire rossz ötlet.
– Nem – vágtam rá.
De.
– Oké, te tudod...
–Maya, neked most támogatnod kellene! Mint egyetlen barátnőmnek.
– Nem Csajszi, nekem nem kell, hogy támogassalak, ha hülyeségre készülsz. Mondjuk amikor betépsz a pasid haverjaival... – jegyezte meg nagyon felsőbbrendű modorossággal.
– Az sem volt gáz. Legközelebb beszállhatnál te is! – vetettem fel, előre tudva a reakcióját. Ezért meg sem vártam míg válaszol, még előtte kiszakadt belőlem a kuncogás.
Maya rondán nézett, majdnem elszégyelltem magam. De inkább a vállára tettem a kezem, mint ahogy Grayson szokta nekem.
– Jaj, ne csináld már... Rohadtul izgulok! – ismertem be.
–Akkor minek csinálod?
– Azért, mert akarom! Mert tetszik.
– Nem Grayson miatt ugye? – kérdezte fájdalmasan.
– Nem! – tiltakoztam –Talán egy kicsit... De már nagyon rég óta akarok!
Maya csak fújt egyet jelezve, hogy továbbra is hülyének tart. 
A szalon előtt elengedtem az összes izgalmamat és mindenre készen léptem be.
–Helló! – köszöntem, mire az egyik piercer előre jött. A hely világos volt és tiszta, semmi rossz érzésem nem volt. Még a szakember kinézete sem tudott megbotránkoztatni, mert bejött a sok piercing.
–Helló! Bailey?  – kérdezte, én bólintottam, aztán kezet fogtunk. –Bob –mutatkozott be ő is.
– Gyere, az első lesz? – mosolygott és megmutatta a széket, ahova le kellett ülnöm.
–Igen. Az első – a hangomon talán érződött, hogy izgulok. 
Kiválasztottuk az ékszert, azután Bob kesztyűt húzott, majd leült velem szemben.
– Na felkészültél?
– Persze! Felőlem mehet!
– Hova szeretnéd pontosan?
–A számba, ide – mutattam neki. 
–Oké – felelte majd fertőtlenített, egy fogót vett a kezébe, aztán nekilátott, hogy egy tűvel keresztül szúrja a számat.
Bevallom elég para volt, és a pillanatba amikor döfött minden idegszálam kiélesedett. A fájdalomra könnybelábadt a szemem, de mire pánikolni kezdtem volna a piercer már végzett is.
– Na fájt? –érdeklődött mosolyogva.
– Nem vészes – feleltem szipogva.
–Na a következő hova lesz? – vigyorodott el miközben megszabadult a kesztyűtől és a székemet a tükör felé fordította.
–Az orromba – mondtam határozottan. Láttam, hogy ezzel megleptem, de hamar újra mosolyra görbült a szája. –és szeretnék egy olyat is! – mutattam egy kezdő fültágítóra.
– Jól van Bailey, azt hiszem foglak még látni! – kacsintott rám, és becsomagolta a másik ékszert, amit kértem. Megtoldotta még pár tanáccsal, hogyan használjam, milyen időközönként váltsam, de erről majd úgyis kifaggatom még a pasimat.
Néhány mondatot váltottunk, azután elköszöntünk.
–Fáj? – faggatott a barátnőm.
– Kicsit – vigyorogtam. – Milyen?
–Van egy lyuk a szádban vont vállat szenvtelenül.
Forgattam a szemem a válaszán.
– Jól van... Egész... Jól áll – préselte ki magából.
– Egész jól... – ismételtem, közben a nyelvemmel ismerkedtem az új idegen érzéssel. Egy egészen kicsit fájt, de egyáltalán nem annyira mint vártam.
– Jó Bailey, menő vagy! Ezt akartad hallani? – nézett rám játékosan.
– Ühüm, minimum valami ilyesmit! – nevettem.
– Ki kísérsz a buszhoz? – kérdezte.
– Persze! – feleltem. Míg kiértünk, folyamatosan beszélgettünk, az iskolában történtekről, de a téma szigorúan leszűkült a szünetekre. Kibeszéltük az aktuális pletykákat, meg szót ejtettünk egy két jó pasiról, persze csak magunk között. És dumáltunk arról a könyvről, amibe jelenleg mindketten beleestünk.
Aztán amikor Maya elment a busszal én újra egy szalon felé vettem az irányt, és most, ha lehet még jobban izgultam, mint egy órája.
Az ajtót benyomva azonnal meghallottam a számot, amit a fiúk mostanában elég sokat nyomtak be, és a refrént együtt énekelték, hallottam hátulról Grayson hangját. Elmosolyodtam rajta és engedett a gyomromban lévő ideges szorítás.
–Szia Kislány! – üdvözölt Mason felnézve a munkájából, majd megakadt a szeme a számon. – Oh, nahát! – nevetett –Mi az ott?
– Sziasztok! – vigyorogtam büszkén.
A srácok legalább értékelték, kicsit otthonosabban éreztem magam.
Még Tommy is felfigyelt a másik asztaltól.
–Jééé! Jól áll! Vagány!  – dicsért a másik művész. Erre már Grayson is előjött hátulról és összevont szemöldökkel kutató pillantással közeledett. Nagyon komoly volt míg hozzám ért. A mellkasom már erősen szorított, hogy mit fog szólni hozzá. Amikor felfedezte az ékszert a számban elmosolyodott és a a szám helyett a szemeimet fürkészte.
–Piercinget csináltattál? – vigyorodott el. Érdeklődően közelebb lépett, majd megvizsgálta.
–Igen – vallottam be és hogy úgy láttam, hogy tetszik neki, elmosolyodtam.
–  De miért nem szóltál? Nem is mondtad, hogy akarsz.
–Csak meg akartalak lepni.
–Sikerült bébi! –szólt és a szám piercingtelen oldalára nyomott egy óvatos üdvözlő csókot. Nem fájt ahogy hozzám ért.
–És ez? –vigyorodott el, amint kiszúrta a másik ékszert is.
Vállat vontam.
–Szerettem volna.
–Jól néz ki! Tetszik! – jelentette ki. -Vissza kell mennem. Megvársz most itt kint? – ebből tudtam, hogy olyan vendége van, akit zavar, ha más is bent van, vagy intim helyre készít mintát.
–Igen, persze!
–Oké! Kösz! –felelte és villantott még rám egy széles vigyort.
Levettem a kabátom, majd a kanapéba kuporodtam amit a kísérőknek tartottak fennt. A táskámból elővettem a könyvem és pillanatokon belül elvesztem benne.
Sok oldallal később Tomy letett elém egy kávét.
–Köszi! – hálálkodtam.
–Mit olvasol?
–Ezt – mutattam fel a könyv borítóját, közben egészen biztos voktam benne, hogy a cím semmit sem fog neki mondani.
–Aha –nyugtázta. Elmosolyodtam.
–Te is szoktál olvasni? – érdeklődtem, miközben félretettem a kötetet és a kávéért nyúltam.
–Csak a tattoo magazint – mondta és megdörzsölte a nyakát. –De ha azt mondod, hogy ez tetszene, elolvasom –mutatott arra regényre, aminek nem a húszas férfiak volt a célközönsége.
Ezen elnevettem magam, mert elképzeltem milyen arcot vágna egy-egy résznél.  Hasonlót, mint Grayson, amikor a poén kedvéért felolvastam neki belőle.
–Ez nőknek szól, tuti nem tetszene, de tudok olyat hozni, ami igen –ajánlottam fellelkesedve azon, hogy esetleg átránthatok valakit a sötét oldalra.
– Nőknek? Miért ez valami tini vámpír cucc?
A tininél egy átsuhanó másodpercig elég csúnyán néztem rá.
– Tomy, tini vagyok. Mi bajod van a tinikkel?
– Veled semmi Bailey! – viszakozott zavarban. –Akkor te is azokra buksz?
– Nem kifejezetten, de nincs bajom a műfajjal.
– Nehogy azt hidd, hogy a tiniket mostanában a vámpír srácok kötik le – szólt oda Mason, és már az asztalán pakolt össze. A művészek közül már csak egyedül Grayson dolgozott. – Le merem fogadni, hogy az is softpornó rózsaszín köntösben – mutatott a mellettem fekvő könyvre.
–Miért? Grayson csajától mit vársz? – vágott vissza Tomy. Mason nem felelt és azt hiszem talán azért, aminek ők is a fültanúi voltak a szülinapomon.
– Hé, hé fiúk! Ez nem softpornó! – olvastam már olyat, de ez most nagyon nem nyert. Azokat inkább a négyfal között lapoztam és a vállalhatóbb műveket hordozgattam. Ezt persze nem vallottam volna be nekik.
– Na persze! – kacsintott rám, az erősen borostás művész, aztán elvigyorodott.
Nem tehettem mást visszavigyorogtam.
A srácok készségesen lefoglaltak amíg a pasim is befejezte a munkát. Ugyan nem láttam ki volt bent nála, de a hangokból ítélve női vendég. Graysonhoz többnyire pasik jártak, de képzeltem, hogy mennyi csaj vendége lehet, akikről én nem tudtam. Pakolászás, öltözés hangjai szűrődtek át a paravánon. Ez azt jelentette, hogy végre végzett.
– Isteni voltál Gray bébi, mint mindig! – kuncogott egy csaj. Seggig érő fekete haj, csuklóig tetovált karok, feketére kihúzott cicaszemek, hosszú comb és még sorolhatnám. – Kösz.
Puszival búcsúztak, Grayson mosolygott, aztán a csaj felvette a méregdrága holmijait és intve felénk kiment a szalonból.
Én nem voltam boldog.
Isteni voltál Gray bébi? Mi a franc?
Kérdően néztem a pasimra, hogy ezt most magyarázza meg. De Grayson nem vette a lapot mert kinyújtózkodott, és valami teljese jelentéktelen dologról karattyolt Masonnak, hogy valami kifogyott. Majd mellém huppant, arra a helyre, ahol nem rég még Tomy ült.
– Na mutasd magad gyönyörűm! – fordult felém, hogy a nyakamba csókoljon. Elhúzódtam és vádlón fúrtam a pillantásomat az övébe.
– Mindig ilyen isteni vagy? Gray bébi? – kérdeztem élesen.
Mason hallatott egy ‘ujjujjj’-t és Tomyval karöltve inkább fedezékbe vonult.
Grayson felvonta a szemöldökét, mintha nem értené mi a bajom. Elég kitartóan néztem rá, változatlan arckifejezéssel, ezért lassan ő is rendezte az övéit.
– Csak egy vendég – mondta és inkább a kanapéra dőlt majd felém fordította a fejét.
– És mennyire közeli az ismerettség?
– Komolyan jelenetet fogsz csinálni? – nézett rám majd elnevette magát. Komolytalannak gondolta, de engem bántott.
– Nem. Hazamegyek – közöltem és már álltam is fel. Ha ő elvicceli, akkor ennyi.
Erre meglepődött, és nézte ahogy felveszem a pulcsim a kabátomnál viszont már utánam kapott.
– Lini mindig ilyeneket mond, de nem volt semmi – kezdett végül a magyarázkodásba.
– És hova került a minta? – kérdeztem rá ingerülten. Erre elkomorodott és inkább felkelt a kanapéról és valami vackokat kezdett el pakolászni. Megnyúlt képpel figyeltem, hogy milyen ostoba módon terel. Egyértelmű volt az intim terület.
– Szóval? – kérdeztem rá újra.
– Tényleg hagyd már ezt abba! – szólt rám morcosan.
– Csak érdekel, hogy két órán keresztül melyik tökéletes részletét bámultad ennek a nőnek!
– A kurva tetoválást bámultam, két órán keresztül, amin dolgoztam. És elfáradtam! Nincs kedvem ehhez a féltékenykedős baromsághoz!
– Aha, oké. Nekem se! – feleltem, felvettem a kabátot, és mielőtt a srácok kereket oldhattak volna, én léptem olajra. Dühös voltam, megbántott, és igen, féltékeny. Hogy ne lettem volna féltékeny, amikor Grayson olyan volt amilyen, amikor a nők fizettek azért, hogy vetkőzhessenek neki.
Nem akartam esélyt adni, hogy beérjen, ezért gyors mozdulatokkal járt a lábam és vitt a legközelebbi buszmegállóhoz. Ahonnan azt se tudtam hová indul járat. De most nem érdekelt, csak az, hogy el innen.
Neki akartam tetszeni, azt akartam, hogy velem foglalkozzon, hogy abban a két órában amikor ott voltam és hallottam a gépének monoton zúgását, legalább nézhessem. Hogy legalább néha találkozzon a szemünk. Hogy azt olvassam ki belőle, hogy örül nekem. De én csak a paraván mellett ültem, majd arra eszméltem, hogy egy idegen bombázóval volt, akinek kitudja milyét fogdosta. Akivel nem ez volt az első alkalom, aki isteninek hívta. Éppen csak én nem tudtam milyen isteni.
Fújtattam a sűrű dühömben. És hallottam, hogy már nincs hova mennem. Hallottam ahogy fut utánam, éreztem ahogy elkapja a karom. Láttam ahogy ingerült mozdulatokkal húzza le a kabátom zipzárját, majd a pulóveremét is és hideg kezével a nyakamhoz nyúl. Elrántottam magam mert nem tudtam mit akar és kellemetlen volt, amit csinált. De ő erősen tartott, majd az ujjai megtalálták, amit kerestek. A láncomat húzta el a meztelen mellkasomtól és ejtette a pólóm fölé.
– Emlékszel még erre, ugye? – karcos volt a hangja. Sértődött.
A szemeiben ülő történetet, magyarázatot kerestem. De a magyarázat nem ott volt, hanem a medálba vésve.
Mikor ezt felfogtam ő már a karjaiban tartott és az összes mérgemet lecsókolta a számról, fájdalmasan, feldúltan.
Lábujjhegyre emelkedtem úgy nyújtóztam, hogy még közelebb legyek hozzá, hogy még jobban beleolvadjak. Amikor mélyeket kortyolva a friss levegőből elváltunk, akkor is csak frusztráltságot éreztem. Azt, hogy a bennem gerjesztett vágy ettől már nem csillapodik. Hogy a csókja már nem elég. És bele fogok őrülni, ha arra gondolok, hogy más csaj tudja milyen vele lenni. Hogy Sara együtt volt Graysonnal, hogy az a tetkós csaj is.
– Vérzik a szád – állapította meg rezzenéstelenül.
Az érzelmi viharomból ez rángatott vissza. Egy zsepit nyomtam a piercinghez.
– Fáj is – mondtam komoran.
– Bocs – sóhajtotta, azzal a hangsúllyal, ami már normális volt köztünk.
– Le akarok feküdni veled – jelentettem be ugyanolyan komoran.
Grayson szemöldöke felszaladt a homlokára, az ajkai lebiggyedtek és láthatóan kizökkent, mert nem tudott mit mondani nekem.
– Most? – nyögte ki végül elviccelve, de az a kétségbeesett pillantás, amit rá vetettem, elmosta a vicces kedvét. Újból a csókolt, mohón, úgy ahogy akartam, hogy felettem támaszkodva is tegye. Amikor leállt a szemeit az enyémen járatta, mintha megoldást keresne. Azt latolgatná, hova bújhatnánk, hová mehetnénk, hogy a csók böbbé már ne csak csók lehessen. Hogy a kapcsolatunk szorosabbá váljon.
–Bassza meg – fújta ki a szitkot a levegővel együtt a száján. Elengedett és a homlokából hátra tűrte a haját. – Most nem vihetlek haza Bailey...
– Akkor menj valami kihalt helyre a kocsiddal, nem tudom Grayson! – mondtam felindultan.
– Azt akarod, hogy valami kihalt helyen, a kocsimba vegyem el a szüzességed? – döbbenten furcsálta az eszement ötletemet – Jó ég bébi! Mi van veled?
– Nem tudom, hülye vagyok! – vágtam rá, dühösen. Az volt a benyomásom én ezt most jobban akarom, mint ő. Többé már nem voltam képes higgadtan gondolkodni. Újraéledt a féltékenység, a méreg és főleg a tehetetlenség. Ezen nem sokat javított az sem, hogy a férfi szeméből is ugyan azt a vágyat és kétségbeesést láttam, amit a magaméban is éreztem. 
– Lesz majd rá alkalom – ölelt magához. – Idő és hely is. De nem most. Én nem így akarok lefeküdni veled...
– Le akarsz egyáltalán? – tőrt fel belőlem.
Grayson megfogta a két vállam és eltolt magától, hogy egy kemény pillantással a szemembe nézhessen.
– Neked, úgy tűnik, mintha nem akarnék?
– Úgy tűnik, mintha soha nem lenne elég jó az alkalom – feleltem.
Válaszul egy ideges sóhajtást kaptam és néma komor fejcsóválást.
Nem vitt el enni. Nem mentünk sehová. Érezte, hogy ma nem lehet velem mit kezdeni. Én is éreztem, hogy ingatag, bizonytalan vagyok. És amikor a kocsijában hazafelé közeledtünk egyre jobban féltem is. Most már izgultam, hogy apu mit fog szólni, és talán ennek a feszültségnek egy része csattant Graysonon.
– Hívj, hogy mi volt, oké? – fogta meg bíztatóan a kezem.
Nem mondtam neki, de tudta, hogy emiatt aggódom.
–Sajnálom – emeltem felé bűnbánóan a szemeimet. Nehéz voltam.
– Kurva gáz ez az egész. Nem tudok mit mondani.... Aludj nálam hétvégén...
A gondolat is nevetséges volt, hogy náluk majd lesz néhány nyugodt pillanatunk. Ott volt az öccse, a családja. Épp olyan baromság volt, minthogy a kocsiba csináljuk. De nem is ez volt most a legnagyobb baj.
– Hétvégén Portlandben leszek – elékeztettem.
–  Basszus a wellness... vagy mi a szar... Elfelejtettem...
– Most mennem kell. Vár rám még egy beszélgetés – mondtam és nyúltam a kilincsért.
– Jól van – szólt fáradtan. Nem tartott vissza. Nem is hibáztattam érte.
A házba lépve köszöntem és egyenesen a konyhába mentem, valami étel reményében. Madison főzött valamit, talán lasagne-t.
– Mi a helyzet a suliban? – szólt át apu a nappaliból.
– Uncsi – feleltem vissza. A szívem egyre gyorsuló tempóban vert, hogy vajon mikor vesziészre a dolgot.
De tévét nézett, én meg már nem akartam tovább húzni, ezért letettem a tányért az asztalra, úgyis elment az étvágyam tőle.
Megálltam a boltív alatt kicsit bele is kapaszkodtam, támasztékot nyerve.
– Csináltattam piercinget – jelentettem be.
Apu felém kapta a fejét és alaposan szemügyre vette az arcom is. A mellette ülő Madison is hasonlóképpen nézett. Az elsötétülő pillantásából már tudtam, hogy nem tetszik neki.
– Csináltattál? Nem gondolod, hogy ezt előbb meg kellett volna beszélnünk? – kérdezte.
– Elég idős vagyok, hogy erről egyedül döntsek – feleltem vissza, borzasztó rosszul érvelve.
– Szerintem meg, szólnod kellett volna! – már nem is mímelte a higgadtságot. – Kitalálta ezt ki? A nagymenő pasid? – kérdezte indulatosan. Felkelt a kanapéról, hogy szemtől szemben beszélhessük ezt meg.
Keserű nevetés hagyta el az ajkam, ahogy ezt meghallottam.
– Grayson nem is tudott róla. De nyilván egyből őt kell hibáztatni érte.
– Azóta találsz ki ilyen hülyeségeket amióta vele jársz! Mi lesz a következő? Te is tele tetováltatod magad? – esett nekem.
– Mit csinálsz ebből ilyen nagy ügyet? Az én testem. Azt csinálok vele, amit akarok! Nem vagyok már kis pisis akinek meg kell mondani, hogy mit gondoljon! – szájaltam tovább az igazamat hangoztatva.
– Pont a kispisisek beszélnek úgy, ahogy most te!
– Kösz! Nem is vártam többet – hátat fordítottam és már indultam is volna a szobámba.
– Még nem fejeztük be!
–Mit akarsz még? Ez csak egy rohadt piercing, nem a nyelvemet vágattam félbe! Ha megunom majd kiveszem! Egyébként meg anya orrában is volt! Ő biztos megengedte volna! – az utolsó érvem aljas volt, de egyrészt tényleg így gondoltam, másrészt apu egy lépést hátrált és kizökkenve nézett.
Madison a háta mögé állt és megsimogatta a karját.
– Most ez a divat a fiataloknál... – mondta halkan, békítőleg. – És... egészen helyes vele... – próbálkozott tovább.
–Hétvégén, nem jössz Portlandbe – határozott, és ezt most pontosan olyan aljasnak találtam, mint hogy én anyut hoztam fel.
–Miért kapok büntetést azért, mert hoztam egy döntést, aminek minden következményét én viselem? – szakadt ki belőlem.
– Azért drága kislányom, mert ezt nem így kellett volna rendezned! Nem arról a kis... szarról van szó – ért a szájához dühösen – Hanem, hogy azt hiszed semmit nem kell megbeszélnünk. Oké csináld így de akkor én sem teszek neked kedvezményeket.
–Aha, és azt gondolod, hogy ha nem mehetek veletek akkor majd közlékenyebb leszek? – nevettem fel hisztérikusan.
Tudta! Tudta, hogy akartam menni. Nem a hülye wellness miatt, csak azért, hogy a régi környéken járjak, hogy megnézzem a házunkat, hogy beszéljek az osztálytársaimmal. Hogy visszakapjak egy kicsit abból, amit elvettek tőlem. 
  Apu intett a kezével, hogy menjek a szeme elől.
Egy másik életben ezt megbeszéltük volna, talán el is kísér a szalonba... De ebben így kellett történnie és fájt. Szerettem volna nyitni felé, hogy úgy legyen, mint régen. De az az idő már olyan távolinak tűnt.
A magány rám ült, és nyomott, annyira, hogy a szuszt is kiszorítsa belőlem. 
–Én ehhez kevés vagyok... – hallottam apám megtört hangját. Ami annyira fájóan éles volt, hogy megsebzett vele.
Az első gondolatom az volt a szobámba érve, hogy nem érdekel! Menjenek nélkülem, legalább tökéletes alkalmat biztosítanak arra, hogy végre elveszítsem a szüzességem!
Mivel úgy tűnt apám hajthatatlan, és Madison vele ellentétben átlátta a helyzetet mellém ült amikor a konyhában ettem a reggelimet. Elém tolt egy doboz gumit, amitől majdnem félrenyeltem.
– Nem hiszem, hogy bármit el kellene magyaráznom. De ha van kérdésed nyugodtan kérdezz! Felnőtt vagy, és tudod mit teszel, de senki kedvéért ne menj bele olyasmibe, amit nem akarsz. Vagy amiben nem vagy teljesen biztos.
Ijedten néztem rá, és meg akartam kérdezni, hogy apu tudja-e, hogy Grayson nagyon valószínű, hogy itt fog aludni. Vagy, hogy sejti-e. De nem voltam csacsogós viszonyban Madisonnal, és őszintén tanácstalanul álltam azelőtt, hogy ezt, hogy kérdezhetném meg.
–Kösz a tanácsot – válaszoltam, felálltam és otthagytam a doboz gumit az asztalon. Ha arra kerül a sor megoldom. Nem vagyok hülye gyerek, hogy anélkül csináljam! 
Nem tudom miért, de azután, hogy beszéltem az apám nőjével, mármint, hogy ő beszélt hozzám pár szót engedett bennem a feszültség. Úgy éreztem ezzel engedélyt kaptam.
Nem tartoztam neki semmivel. Főleg nem engedelmességgel, de ez most könnyebb volt, mint arra gondolni, hogy ha apu megtudja mire készülök, mennyire csalódott lesz.