Harag és Tinta

3. Grayson

Néztem ahogy elrohan, aztán vigyorogva megdörzsöltem az arcom. Ez a csaj keményebb dió, mint gondoltam. És már most oda voltam érte. Holnap mindent kiszedek belőle, amit tudni akarok, és az sem érdekel, ha Alaszkában lakik, akkor is a csajom lesz.
Lassan elindultam visszafelé, közben rágyújtottam és sajnáltam, hogy a dohány elveszi Bailey ízét a számból. Le kellett nyugodnom és ez most segített. Ez igen, az kevésbé ahogy rá gondoltam az asztalon, ahogy hátratámaszkodott, és nevetett. Észre sem vette mennyire begerjedtem tőle. Ahogy adott és elvett, ahogy magához húzott aztán durván ellökött.
Kurvára ártatlan volt még, a legártatlanabb, akivel mostanában dolgom volt, de közben a maga 150 centijével simán a sarokba parancsolt volna. Tetszett benne az a megzabolázatlan tűz, amivel szívesen játszottam volna még. Beleszívtam a cigibe, majd kifújtam a füstöt. Látni akartam. Utálom a hülye apuci szabályokat, ha maradt volna még a bugyiját is levarázsolom valahogy... – járattam az agyam, de be kellett látnom, hogy Bailey engedte, hogy megkóstoljam, de nem adott volna oda mindent magából. Ezért még jobban akartam.
Elnyomtam a cigit, aztán visszamentem a többiekhez.
–Fellőtték a pizsit? – kérdezte Sara. Nem válaszoltam rá, csak ledobtam a kabátot, és leültem.
– Na mi van a kiscsajjal? – kérdezte Alan is vigyorogva.
– Finoman szólva lepattintott – feleltem büszkén és elégedetten hátra dőltem.
– Azt eddig is sejtettem, hogy nem vagy százas Grayson, de hogy ennek mi a francért örülsz, na azt rohadtul nem vágom! – mondta Mattie.
Roy-al viszont cinkos pillantást váltottam. Bejött neki Bailey, láttam rajta, de ez most nem érdekelt, mert én smároltam vele nem rég és nem ő. De ő értette miért tetszett annyira.
– Mazochista – állította Alan, és most, hogy megismertem ezt a kis törpillát, már hajtottam is rá, hogy igazat adjak neki.
Erre elgondolkodva csücsörítettem, majd elvigyorodtam.
– Lehet …
– Komolyan ennyire bejön az a lány? – kérdezte Sara már-már durcásan. Leszartam, hogy húzza a száját, ő már lejárt lemez volt. Igaz néha keféltünk, de soha nem érdekelt igazán. Ebbe is csak azért mentem bele, mert úgy vettem észre, ezzel Alan is hasonlóképp van. Elvoltak de nem volt nagy szerelem.
– Kurvára bejön – közöltem. – És nyugodtan tekintsetek rá úgy, mint a csajomra.
– Nem azt mondtad, hogy lepattintott? – kérdezte Roy.
– Ja de előtte még engedte, hogy megcsókoljam – és ahogy csókolt, abban is biztos voltam, hogy a bugyija is nedves volt. Kellemes izgalom cikázott végig rajtam, ahogy belegondoltam, hogy a szűz kis punciját még nem érintette más.
– Aha, és ebből te azt vontad le, hogy járni akar veled.
– Hidd el Alan, akar! De majd holnap meglátjátok!
Biztos voltam magamban, ha engedte, hogy megcsókoljam – és nem is csak engedte, sőt, ha úgy vesszük rohadtul ő kezdeményezett – akkor másban is benne lenne.
Nem maradtam sokáig, mert ismerve magamat akkor délig ki sem tudok kelni az ágyból, és a következő napra nagy terveim voltak.
Másnap már tízkor a pályánál dekkoltam, két kávéval és alig vártam, hogy végre megjelenjen Bailey a deszkjával. Nem jött. 11-kor felmentem a felvonóval a büféhez, és délre már bejártam a pályát. Eleinte azt gondoltam, hogy elaludt, de olyan egy óra tájékában már egészen más gondolataim támadtak. Ideges lettem mert kezdtem kurva éhes lenni, de féltem, ha elmegyek a pályáról akkor elkerüljük egymást. Már átkoztam magam azért, hogy tegnap nem szedtem ki belőle a számát, vagy legalább a kicseszett vezeték nevét, hogy rá tudjak keresni a neten.
Vettem egy hamburgert, aminél sokkal jobb kaját reméltem, de most be kellett érnem ezzel. Lassan a srácok is megjelentek a pályán én meg elmentem velük csúszni párat. Remélve, hogy valahol összefutok vele. De nem, Bailey délután négykor sem volt még sehol. A srácok azzal ugrattak, hogy elijesztettem és komolyan aggódni kezdtem, hogy az idióta ugratásuk valójában teljesen jogos, és a dolog nagyon úgy áll, hogy többé nem látom.
Azon kaptam magam, hogy a szálloda recepcióján állok és azt fogalmazom, hogy adjam elő a csini kis recepciósnak, hogy tudni akarom melyik szoba az övé.
Azt latolgattam, hogy a családi kapcsolataimat dobjam be, a Wellis névvel dobálózzak vagy legyek kibaszottul lehengerlő. De csak a keresztneve volt meg, azzal meg fingom sem volt mire megyek majd. Végül mindent bevetettem, de lószarra se mentem vele. A családja még reggel kijelentkezett és elment. Ez azt jelentette, hogy soha a büdös életben nem látom viszont. A tehetetlenség az egyik olyan érzés volt amit gyűlöltem, és most egyszerre éreztem ezt és átverve magam. Azt mondta még egy napot marad, és kurvára azt hittem, hogy van köztünk valami. Még napokig nem lehetett hozzám szólni, még azután sem, hogy hazamentünk, és a vakáció végeztével újra a suliban voltunk.
Az a csaj nem ment ki a fejemből és nem tudtam túltenni magam azon, hogy hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül. Azóta már vagy ezerféleképpen próbáltam felkutatni a neten, a milliomodik Bailey nevet böngésztem át, de nem találtam meg.
Totál szétesve Roynak panaszkodtam, aki azt hiszem, csak röhögött rajtam. Aztán egy hét után már kezdtem visszatérni a jelenembe.
Suli után a szalonba mentem, azt kamuzva, hogy edzőterembe járok, aztán fater az irodai baromságokkal nyomasztott. Estére csak belöktem valami kis zenét, hogy kiűzzek magamból minden szarságot.
A suli nem volt nagy kaland, a tanárok világ életemben azzal traktáltak, hogy jó fejem van.  Az volt, talán jobb lett volna ha nem így van. De legalább a magolással nem kellett foglalkoznom, meg úgy általában a tanulással. Nem voltam nagy stréber, mégis az éltanulók közé tartoztam. Alan szívta is a vérem miatta, de csak kibaszott irigy volt, mert amit én a kisujjamból ráztam ki, neki az sok nap kemény magolással járt. Vele ellentétben én leszartam az egyetemeket. Úgy is tudtam, apám elrendez mindent. Mindent, amit kitalált számomra.
Már reggel lejöttem az életről, ennek lehetett az is az oka, hogy az elalvásom miatt, kihagytam a reggelit. A suli parkolójába korgó gyomorral álltam be, a kocsiból üvöltött a zene, és a hangulatom kibaszott szar volt.
– Frissen és üdén? – üdvözölt Roy egy széles vakító vigyorral.
– Kussolj, inkább adj valami kaját! Elaludtam – morogtam.
– Akkor legalább lehetne egy kicsit jobb kedved.
– Nem azt mondtam, hogy kialudtam magam, hanem azt, hogy elaludtam.
– Meddig voltál fent? – kérdezte, miközben a suli bejárathoz sétáltunk a szokásos gyülekező helyünkre.
– Kettő vagy háromig – feleltem.
– Festettél? – a kezemre bökött amin még maradt némi akril festék.
– Ja – feleltem tömören, és rögzítettem, hogy délutánig le kell, hogy szedjem onnan.
– Haver, kicsit túl hajtod magad... – jegyezte meg aggódva.
– Én? – kérdeztem vissza élesen. Normális életem is lehetett volna ha mások nem próbálnak meg helyettem dönteni.
– Jó faszom, akkor az apád, de azért te is túl sokat vállalsz.
– Baromság. A kötelező szarságokon kívül szükségem van a saját életemre is. Ennyi.
– De azt vágod, hogy a napi 24 órát azért kimaxolod, ugye?
– Akkor legyél rám büszke! – vigyorogtam a legjobb haveromra.
– Büszke vagyok – mondta közönyösen, aztán hozzám vágott egy snickers-t.
– Kösz!
– Nincs mit – felelte továbbra is teljesen érdektelenül.
Alan megint Saraval enyelgett, a többiek meg benne voltak valami nagy beszélgetésbe amikor megérkeztünk. Nem kifejezetten érdekelt a téma. Ma nem, inkább Roy-al dumáltam, aki egy számott rakott össze. Hihetetlen érzéke volt a zenéhez, és iszonyat jó humora, a zenében is.
– Baszki ne pofázz már róla inkább mutasd meg! – állítottam le. Hogy lehet zenéről beszélni? Azt hiszi valami istenverte géniusz vagyok, aki hallja a fülében a zenét, ha elmeséli?
– Még nincs kész a videó!
– Láttátok már az új csajt? – szólt közbe Adam, erre azért már felfigyeltem. Minden változatosságnak örültem. Főleg, ha az egy csini új csaj képében libbent be a suliba.
– Jó nő? – kérdeztem azonnal a lényegre térve.
– Nem hétköznapi az biztos. Én inkább aranyosnak mondanám.
– Mi a faszomat jelent az, hogy nem hétköznapi? – kérdeztem, mert én mostanában csak egy olyan lánnyal találkoztam, de ő kurva biztos, hogy nem fog ide betoppanni.
– Elvont. Asszem – jegyezte meg bizonytalanul.
Erre csak megingattam a fejem. Elvont csajokból is volt itt bőven, de a legtöbb, csak hülye picsa volt, meg pózer. Na, mondjuk az általában is illett rájuk. Hamar lankadt az érdeklődésem, aztán másról kezdtünk dumálni. Majd Adam megbökött amiért majdnem arébb löktem amikor a fejével előre mutatott.
– Ő az. Szerintem aranyos... – mondta én meg követtem a tekintetét.
– Ja, nem rossz! Értett egyet Alan is.
Én meg, mint egy fasz csak álltam és a homlokomat ráncolva bámultam, mert nem állt össze a kép.
A csaj tényleg aranyos volt, vékony, bitang jó seggel. A haja barna és rövidebbre volt vágva mint,  az enyém. De dögöljek meg, ő volt az! Néztem és próbáltam felfogni, de még mindig azt gondoltam, hogy ez valami bug lehet.
A magasság stimmelt, az alkat is és az arca, ahogy felém fordult... Kurvára Bailey volt az.
– Basszátok meg, ő a csajom! – szaladt ki a számon.
– Ne csináld már! – háborgott Adam – Itt nincs stipi-stopi, ez nem óvoda haver!
Egy kegyetlenül szúrós pillantással fordultam felé, amitől a srác lefagyott. Nem igazán szerettek felidegesíteni, mert ha megtörtént volt rá példa, hogy a helyzet tetlegességig fajult.
– Azt mondtam, hogy ő kurvára az én csajom – sziszegtem felé.
– Jól van, nyugi... Nem gondoltam volna, hogy ennyire bejön.
Erre már a tesóm meg Roy is felfigyelt, de Mattie szavait hallottam meg először, de akkor már elindultam felé.
Levágatta a haját. Rövidre. Kicseszettül rövidre, de felőlem le is borotválhatta volna, mert itt volt. Nem érdekelt. Csak az, hogy látom.
Ő nem vett észre, háttal állt nekem. Minél közelebb kerültem, annál izgatottabb lettem. Ugyanaz a  kabát volt rajta, mint amiben legutóbb láttam.
–Helló bébi! – szóltam, és az üdvözlést szívesen megtoldottam volna még egy csókkal, de még mindig sokk alatt voltam. Megelégedtem azzal, hogy mindezt a füléhez hajolva tettem meg, amitől riadtan megrezzent. Megéreztem az illatát és máris csordogáltak belém az emlékek.
Bailey megpördült és a pillantásában tombolt a düh, aztán elkerekedtek a szemei és döbbenet ült ki az arcára.
A haja rövidsége miatt, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az arca. Eddig is szépnek tartottam, de most a tekintetem követte a szemöldökének barna határozott vonalát, az arccsontját, az állát. Szemügyre vettem az orrát az édes ajkait ami a csodálkozástól enyhén elnyílt, még nagyobb késztetést gerjesztve, hogy bedugjam a keskeny résen a nyelvem. Aztán a barna szemein állapodtam meg. Kurvára a legszebb szemek amiket valaha láttam.
–Ilyen nincs –nyögte.
–Én is örülök, hogy látlak– mondtam szinte unottan, mert a két hét után, mióta nem láttam, valahogy nem erre az üdvözlésre számítottam.
–Grayson– lehelte sápadtan. Habár örültem, hogy még emlékszik a nevemre – és az bármilyen sóhaj formájában hagyta el azt a csodás ajkát, engem beindított – mégsem volt egy bíztató kezdet. Döbbent volt és sápadt. Ő nem örült a viszont látásnak.
–Ümm... –csücsörítettem – beszélnünk kéne! –és már karon is ragadva húztam félre.
–Rossz ötlet! – szólt utánunk egy erélyes hang, akinek a gazdája eddig fel sem tűnt. Talán azért, mert még az én törpillámnál is alacsonyabb volt. Maya volt az a sulinkba járó egyetlen achondroplásiás lány. Bizar volt ez a társulás.
–Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a véleményed – szúrtam oda, mert mindenképpen beszélnem kellett Baileyvel.
–Kezdődnek az órák – felelt vissza keményen.
–Leszarom– adtam tudtára a véleményemet.
–Én viszont nem. Engedj el! – találta meg a hangját Bailey is.
Elengedtem, de nem tetszett a dolgok alakulása. Most itt volt és mindent tudni akartam, hogy miért baszott át és hagyta, hogy várjak rá egésznap. És hogy ez most mi, az új hajával – ami meglepő módon kicseszettül bejött– meg azzal, hogy egyáltalán itt van. Miért ő az új lány?
–Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem. Szükségem volt a válaszaimra.
–Órára kell mennem – rázott le.
Bailey kurvára lerázott! Szó nélkül indult el az épület bejárata felé, Maya idegesítő társaságában.
–Azért valami magyarázatot érdemelnék! – szóltam utána, türelmetlen elégedetlenséggel.
Bailey megtorpant és visszafordult. Az legalább kicsit helyre rakott, hogy látszott rajta, hogy ő is össze van zavarodva.
–Milyen órád lesz? – kérdeztem, mielőtt újra lelép.
–Irodalom – felelte készségesen.
–Szünetben megkereslek!
Ő bólintott, én meg néztem, ahogy eltűnik az épületben.
–Mit álldogàlsz itt mint valami bús farok? – lépett mellém Roy. – Te nem jössz?
–Te elhiszed ezt? – kérdeztem még félig a gondolataimba tekeredve.
–Hogy megint lepattintott? Nehezen, de egyre szimpatikusabb – jegyezte meg és ő is elindult befelé. Követtem.
Az órán egy pillanat erejéig sem voltam képes koncentrálni, utólag azt sem tudtam volna megmondani, hogy mi volt az első órám. A gondolataim annyira szét voltak csúszva. Próbáltam valami értelmes magyarázatot összerakni, volt is pár elfogadható variációm, de Baileytől akartam hallani, és komolyan szorongtam, hogy mire véget ér az óra, ő megint köddé válik. Úgy pattantam fel a helyemről és vágtam ki az ajtót, hogy még beszélt a tanár. Még hallottam ahogy dühösen utánam kiàlt. – Köszönöm a megtisztelő figyelmét Mr. Wellis!
Nem tudott most érdekelni senki nyűgje, a sajátomén kívül.
Bailey nem siette el, én már rég ott dekkoltam a terem előtt, amikor ő méltóztatott kijönni.
Ugyanolyan zavartan  nézett rám, mint egy órával ezelőtt. Láttam rajta, hogy azt a figyelmet is nehezményezi amit miattam kapott. De ehhez, majd hozzászokik. Néhány méterrel arrébb vonultunk ahol nyugodtan beszélhettünk.
–Hogy a fenébe kerülsz ide, Bailey? – kérdeztem türelmetlenül.
–Ide költöztünk – felelte, én meg egy pár pillanatig figyeltem őt, hátha kiolvasom belőle, hogy ez mit is jelent.
– Aha... – mondtam majd rögtön folytattam. – Honnan is? Ezzel még kurvára tartozol! – emlékeztettem, erre kicsit megrándult az arca.
–Portland – felelt minden akadékoskodás nélkül. Ott éltem – a szavainak elég gyászos hangzása volt.
–Szóval Portlandből Seattlebe költöztetek és most a New Hale-re jársz – összegeztem – Hát, ez rohadt jó!
– Ja, kurvára – tette hozzá sötéten.
Oké levettem, hogy számára ez nem olyan örömteli fejlemény. Nekem viszont... Ide költöznek, és Seattle kétszáz középsulija közül ő épp a New Halere jön. Általában nem törődöm ezekkel a szarságokkal, de itt most kurvára a sors kezét éreztem.
–És mi volt Idahoban? Egy egész àlló napot vártam ràd a kibaszott pályàn, mire kiderítettem, hogy már rég elhúztatok!
Láttam, hogy ez a tény nem közömbös neki, reméltem, hogy én sem.
–Ez most hosszú Grayson... Sajnálom, nem így terveztem.
–Aha, vágom... De ez így, még rohadt kevés lesz.
–Nem sokára kezdődik a következő óràm.
–Hát, bocs, de ez most nem izgat.
–Én viszont nem akarok már az első hetemen bajba kerülni! –vágott vissza és már elindult faképnél hagyva. Utána nyúltam és elkaptam a karját. Tetszett, hogy hús-vér ember és nem egy kicseszett képzelgés.
– A számod – jelentettem ki, ellenkezést nem tűrve. Mégegyszer nem hagyom, hogy így lerázzon. – Kérem a számod!
–Minek az neked? – kérdezte bizonytalanul.
–Szerinted minek? Legutóbb amikor elváltunk... –kezdtem, de félbeszakított, majd körül nézett, mintha tartana tőle, hogy valaki meghall minket.
Hát ezen felkúrtam az agyamat, de bekussoltam és vártam mivel rukkol elő.
–Legutóbb, azt hittem, hogy  többé nem látlak! – mondta ingerülten, de suttogóra fogva.–Csak azért mentem bele, mert tudtam, hogy semmi következménye nem lesz.
–Csak azért csókoltál meg mert tudtad, hogy semmi következménye nem lesz? –kérdeztem vissza szándékosan felemelve a hangom. Ő csak ne titkolózzon, hogy mi történt köztünk.
Bailey dühösen megragadta a ruhámat és arrébb vonszolt, közben azért odasúgtam neki, hogy ez egész nosztalgikus.
–Te is azt hitted, hogy többet nem találkozunk! Csak azért jöttél azzal a baromsággal, hogy járjunk!
–Ezt kurva rosszul gondolod! – ellenkeztem indulatosan.
Bailey gúnyos nevetése komolyan sértett.
– Csak egy kis vakáció alatti hancúrt akartál, nem járni, csak egy rohadt kaland voltam! Ne próbáld már meg bemesélni, hogy ennél több kellett belőlem!
Dühös lettem, ő sem tudott rólam semmit mégis betett egy kibaszott dobozba, ami nem én voltam. Igaz, szart se tudtam róla én sem, de én legalább meg akartam ismerni, ő viszont csak félre tett.
Közelebb léptem hozzá, hogy érezze azt a feszültséget, ami Idahoban köztünk volt. Közben hallottuk a következő óra kezdetét jelző csengőt, de nem engedtem, hogy elhátráljon.  Akart engem. Ebben biztos voltam, ő csókolt meg, ő kezdeményezett. Csak egy kicsit fel kellett frissíteni az emlékezetét. Nekem nem esett nehezemre mert minél tovább néztem annál jobban tetszett. Ittam minden kifejezést az arcáról, még a dühében is lubickoltam, annyira bejött ez a csaj.
– Akartam. A hancúrt, meg mindent. És most is akarom. Veled együtt. Rohadt nagyot tévedsz, ha azt hiszed csak löktem a sódert. 
– Nem is mersz Grayson – mondta és éreztem a szavaiból, hogy lezárta a témát.
– És akkor? Mi a francot akarsz? – kérdeztem, mert el sem tudtam képzelni mi kell ennek a csajnak ahhoz, hogy rábólintson az ajánlatomra. Nem arra való, hogy két ember járjon, hogy megismerjék egymást? Jézus, nem a kezét kértem meg!
– Hogy mit? – kérdezett vissza élesen. – Azt, hogy az életem legyen olyan, mint eddig, hogy ez a sok szarság ne velem történjen! Ezt akarom! – keményen arrébb taszított, és engedtem neki mert láttam, hogy elszakadt nála a cérna.
Bailey kikerült és elindult a terem felé. Utána nyúltam és megragadtam a karját.
– Mi a francot akarsz még?! – csattant fel, rángatva a karját.
– A kurva számodat! Már mondtam.
Erre megint csak felnevetett, és az arckifejezéséből ítélve, nem számíthattam rá, hogy meg is mondja.
– Nem, Grayson.
– Akkor a neved! – nem adtam fel, valahogy csak ki szedem belőle azt az információt, amire szükségem van.
– Tudod a nevem! – vágta rá, és a szeme idegesen villant. Indulni akart az órájára, és ez nekem kedvezett. Abban bíztam, hogy így megadja, amit akarok, csak, hogy elengedjem.
– A vezetékneved – mondtam nyugodtan.
Tétovázott, de közben ideges pillantásokat vetett a kiürült folyosóra.
– Wilson.
–Suli után megvárlak beszélni akarok veled! – mondtam, mert még koránt sem tudtam mindent, amit akartam. Érdekelt, hogy mi bántja, hogy mi az ami ennyire kicsnálta.
– Nem fogok úgy ugrálni, ahogy te akarod!
– Elviszlek kajálni.
– Kösz, ne – mondta elutasítóan.
–Most komolyan? Mi a fasz bajod van velem? Csináltam én neked bármi rosszat? – háborodtam fel.
– Nem – szólt halkan. – Nem, csak ez most sok... Kurva sok szar van most!
– Meséld el, bébi! Suli után... – szóltam és megsimogattam az arcát.
Nem ellenkezett, nem is szólt semmit, de hátrált néhány lépést majd az osztálya felé rohant.
Míg lassú ráérős lépésekkel tartottam a saját osztályom felé, megkerestem a neten. Jóval könnyebb dolgom volt, a vezeték neve ismeretében. Egy perc alatt megvolt, azonnal be is jelöltem és csak arra vártam, hogy visszaigazolja.