A Grund a fiúk és én

1.

Hétfő reggel az ébresztőórám hangjára ébredtem. Már megint hétfő. Csodás. Annak ellenére, hogy el se indultam az iskolába már előre látom, hogy ez a nap kész katasztrófa lesz. Nyűgösen kikászálódtam az ágyamból,az ablakomhoz sétáltam és a gyönyörű téli tájat kémleltem. Kis idő elteltével a tekintetem az ablakom előtt elsétáló sietős beszédes baráti társaságra tévedt akik látszólag a hideg és a hétfői nap ellenére jól érzik magukat. Én is ilyen boldogan venném az irányt az iskola felé ha történetesen lennének barátaim. De nincsenek. Sokszor gondolkodtam rajta mi lehet az oka ennek, sokáig magamat hibáztattam érte és mindig magamba kerestem a hibát. Alapvetően eléggé csendes típusú ember vagyok,gyakran elvagyok a saját gondolataimban és azt csinálok amihez épp kedvem tartja... távol az emberektől. Ha ilyen vagyok talán nincs is jogom panaszkodni, hogy nincs senkim. Valahogy egy idő után elfogadtam ezt a helyzetet. Azt csinálok amihez épp kedvem tartja. És pontosan ezt fogom tenni ma is. Iskola után elmegyek a könyvtárba a Pál utcai fiúk című könyvért. Legalább négyszer olvastam ezt a könyvet de megunhatatlannak tartom. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez a kedvenc könyvem. Rengeteg könyvet olvastam már életem során,de miért pont ez volt rám ilyen nagy hatással? Nem is tudom igazán.... talán tetszett az a szoros kötelék ami összetartotta a fiúkat és a hősiességük sem játszik utolsó szerepet. Aztán egy másik gondolat hirtelen kizökkentett a Pál utcai fiúk világából. Iskola. Sietnem kell, még a végén elkések. Gyorsan elvégztem a szokásos reggeli rutinjaim és elindultam.

Délután három órakor sietős léptekkel tartottam a könyvtár felé. Úgy éreztem a hideg áthatol az egész testemen és belülről emészt meg az. Körülbelül öt perccel később megkönnyebbülve nyomtan le a könyvtár ajtajának kilincsét és léptem be a könyvek illatával átitatott meleg helyiségbe. Nem láttam értelmét a könyvet között keresgélni, elvégre tudom miért jöttem ezért rögtön a könyvtáros recepciós pultjához léptem,aki a szemembe nézve mintha csak tudta volna melyik könyvért jöttem.
- szép jó napot! - köszöntem kissé zihálva. Hihetetlen, hogy ennyire megártott egy gyorsabb séta, többet kellene mozognom.
- Szia Sára! - köszönt vissza kedves ám sokat sejtető mosolyával a könyvtáros nő,Ilona. -szóval ezúttal milyen könyvet szeretnél, feltételezem már van elképzelésed.
- Ami azt illeti,igen. A Pál utcai fiúkat szeretném , feltéve ha valaki nem volt gyorsabb nálam és el nem vitte helyettem- mosolyodtam el kissé a mondat végére.
- Szerencséd van, nemrég hozták vissza egy pillanat és hozom.- türelmesen álltam a helyemen és a padlót kémlelve vártam, hogy újra kezembe vehessen az általam olyan nagyra tartott könyvet.
- itt is van- nyújtotta át én pedig úgy vettem át mintha életem legkedvesebb ajándékát vettem volna birtokomba. Gyorsan elintéztük még a kölcsönzéshez szükséges dolgokat és izgatottan indultam hazafelé.

A nap további részét a könyv olvasásával töltöttem,annak ellenére, hogy ötödjére olvasom nem bírom letenni és meglepő, hogy még mindig hatalmas izgalommal tölt el ennek olvasása. Későre járt már az idő és nehezemre esett,de jobbnak láttam ha inkább elmegyek aludni.
Az éjszaka folyamán mégse sikerült ez. Folyton forgolódtam az ágyamban és egyszerűen nem találtam a helyem. Megszomjaztam így kimentem a konyhába egy kis vízért de valami különös dologra lettem figyelmes. A könyvem a konyha pulton volt. Mégis hogy kerülhetett ez ide? Én nem hoztam ide, más pedig nem nyúlt hozzá.- gondoltam. A szívem a torokomban dobogott és kissé reszkető kézzel a könyvért nyúltam majd azzal a lendülettel vissza akartam szaladni a szobámba de ekkor a szobámhoz vezető folyosóról egy kiáltást hallottam.
- utánuk! - hallottam egy fiatal fiú hangját
Megdermedve álltam a rémülettől és egy pillanatig arra gondoltam, hogy megőrültem. Mi lehet ez? Óvatosan hátrálni kezdtem majd a hátam mögül érkezett a hang
- utánuk mindenki!
Hátrafordultam és már annyira besokalltam, hogy gombóc szorongatta a torkom, úgy éreztem bármelyik pillanatban kitörhet belőlem a sírás. Gyors léptekkel elindultam a szobám felé de útközben olyan érzésem támadt mintha valaki ráütött volna egy jó nagyot a fejemre. Néhány másodperc múlva iszonyatos szédülést éreztem. Hiába próbáltam küzdeni ellene,megszűnt körülöttem a világ.