A Grund a fiúk és én

4.

Útközben végre volt alkalmam jobban megszemlélni a körülöttem lévő dolgokat és azon gondolkodtam, hogy mennyire más volt minden. A házak,az utcák,az emberek. Ezt akár pozitív vagy éppen negatívumként is értelmezhetjük. Séta közben Bokával egy szót sem váltottunk egymással. Én csak némán követtem őt. Szerettem volna mondani valamit mert már iszonyatosan elegem lett ebből a kínos csendből de egyszerűen nem tudtam mit mondhatnék és nem akartam, hogy a végén valami butaság csússzon ki a számon, így jobbnak láttam csendben maradni. Kis idő elteltével megérkeztünk egy igazán kedves kis házhoz. Annak ellenére, hogy Boka korábban közölte velem, hogy semmi okom az aggodalomra a szüleivel kapcsolatban,most valamiért mégis elkapott a pánik. Mintha csak késeket forgattak volna a gyomromban. Vágytam a menedékre és Boka társaságára de most legszívesebben elmenekültem volna. Vettem egy mély lélegzetet és nyugtattam magam, hogy nem lesz semmi baj.
- Minden rendben?- kérdezte Boka, mintha csak érezné, hogy ideges vagyok.
- Persze - válaszoltam tettettet határozottsággal. Ebben a pillanatban pedig beléptünk az udvarra ami nem is volt olyan kicsi mint amilyenre számítottam, ezt követően a ház ajtajához léptünk és Boka benyitott. Ahogy becsuktuk magunk mögött az ajtót Boka édesanyja jött üdvözölni a fiát.... és engem. Csak arról még fogalma sem volt ugyebár.
- Fiam, János hát hazajöttél- ölelte át fiát és úgy örült neki ahogy egy anya csak örülhet annak amikor hazatérni látja gyermekét. Persze ez is csak addig tartott amíg meg nem pillantott engem Boka háta mögött. Azonnal kibontakozott az ölelésből és kérdőn nézett rám,hol Bokára. Nah,ennyit a jóindulatról. De őszintén szólva,ha a helyében lennék én is furán néznék egy magamfajta jövevényre.
-És az ifjú hölgy?- próbált tapintatosan érdeklődni. -Az első benyomás a legfontosabb és én biztos vagyok benne, hogy levettem őt a lábáról.
- Illés Sára vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetem önt asszonyom. Kérem ne tessék neheztelni amiért ilyen későn arcátlanul beallitok az otthonukba csak tudja- ekkor Boka közbeszólt
- Kérem hallgasson végig! Ez a lány a közeli árvaházban él és segítségre van szüksége. Nem tartják túl jó körülmények között.... nézzen csak rá. - uff milyen megalázó
- Hozzátenném, hogy gyengélkedik is. Arra gondoltam, hogy itt maradhatna néhány napig amíg sikerül egy kicsit összeszednie magát.
- Tudod fiam, hogy szívesen segítek én bárkinek akinek csak tudok és szüksége van rá de kérdem én. Nem törvénytelen egy árva gyermeket rejtegetni és gondozni valaki más házában?- de jó! Hogy én erre miért nem gondoltam? Egyáltalán arra, hogy is gondolhattam, hogy csak majd úgy befogadnak engem mint ismeretlent a házukba?!
- Édesanyádnak igaza van Boka- szólaltam meg némi szomorúsággal hangomban.
- Nem szeretnék bajba keverni senkit... jobb ha elmegyek. - amint ezt kimondtam Boka könyörögő pillantásokat vettet édesanyja felé, aki végül egy nagy sóhaj keretében csak ennyit mondott
- rendben. Maradj csak itt.- ezt hallva hatalmas kő esett le a szívemről.
- Boka,menj és mutasd meg Sárának hol fog aludni én addig is előkészítek neki fürdővizet és tiszta ruhákat. Aztán irány vacsorázni. - Tagadhatatlan mennyire fura volt látni Boka hétköznapi arcát. Itt nem ő volt a főnök,nem ő volt az aki megszabdta ki mit csináljon hanem neki mondták mit tegyen és mit ne. Persze tudom, hogy csak az édesanyja iránti tisztelete hajtja őt.
Boka bekísért a szobájába. A szobája nagyon kicsi, szimpla és letisztult volt. Nem volt más csak egy egyszemélyes franica ágy,egy asztal székkel és egy kis szekrény ahol a ruháit tárolta illetve az ágya fölé kifüggesztett rajz ami a Grund területeit ábrázolta.
- Alhatsz az ágyamban én majd megleszek a földön is. - Jól hallottam? Boka tényleg....
-Nem! Én majd alszom a földön, én vagyok a vendég. Nekem kell alkalmazkodni, hálásnak lenni és meghúzni magam. - Törtem ki hirtelenséggel de én magam sem értem miért. Boka huncut mosollyal az arcán hozzátette
- Ezt még később megvitatjuk de most irány vacsorázni meg fürdeni.- milyen apáskodó valaki. De hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem.