A Grund a fiúk és én

27.

Amália mosolyogva és elpirult arccal jött vissza hozzám és úgy tett mintha mi sem történt volna pedig a napnál is világosabb volt, hogy valami érdekes tárgya lehetett a beszélgetésnek. Szívem szerint rögtön faggattózásba kezdtem volna. De megtehetem? Elvégre mégis ő az,aki felettem áll és bár tudom, hogy kedves lány,de amit Csónakos mondott az több mint aggasztó számomra. Eléggé eltelt az idő, így gyorsan haza kellett érnünk. Talán később mégis finoman megpróbálok megtudni egy két dolgot.

Amikor visszaértünk Erzsébet természetesen engem tett felelőssé, hogy mégis merre csavarogtunk és ,hogy merek egyáltalán ránézni Amáliára, nemhogy beszélgetni vele és vásárolgatni. Persze Amália rögtön a védelmébe vett és próbálta lecsillapítani Erzsébetet, több kevesebb sikerrel. Ezt követően Erzsébet a konyhába paracsolt segédkezni,ahol "kedves" (harmadik)  kolléganőnk is tartózkodott, Mária. Krumplit pucoltam, ők pedig úgy beszélgettek a fejem fölött mintha ott se lettem volna.
- Te! Tudsz valamit arról a József kölyökről? Már legalább egy hete hírét se lehetett hallani. - Mondta Mária
- Szerintem nemsoká már itt is lesz. - Felelte Erzsébet
- Miért vagy ebben olyan biztos? Csak egy hasztalan kölyök. Én fel nem foghatom épp ésszel, hogy miért nem alkalmaznak inkább komoly felnőtt embert,aki képesek itt lenni a nap 24 órájában és ellátni a kellő feladatait. A munka felelősség és a felelősség nem gyereknek való. Nézd meg ezt a lányt. - Mutatott rám közben gúnyosan folytatta mondandóját.
- Teljesen ügyetlen, ráadásul túl sokmindent megenged magának. Egyszer még bajt hoz a fejünkre!
- Ne aggódj Mária. Mostantól kézben tartom és amíg ez így van,addig még a lábát sem teheti ki nélkülem az utcára, sőt Amália kisasszony szeme elé sem kerülhet felügyelet nélkül. - Már csak az hiányzott , hogy ez a két banya a fejemre nőjön! Méghogy felügyelet alatt tartani és korlátozni engem?! Hát ők abból nem esznek! Ekkor annyira elöntött a méreg, hogy a nélkül, hogy érdekelt volna bármiféle következmény szóra nyitottam a szám és szólni kívántam ez ügyben de ekkor hangos kopogás zaja törte meg a beszélgetést.
- Na látod! Már itt is van a haszontalan.
- Eredj te lány és nyisd ki az ajtót! - Mondta Mária közben szúrós,sötét, ráncos szemeivel méregetett. Átsuhant az arcomon egy enyhe fintor és mély sóhajtás közepette elindultam, hogy eleget tegyek eme igazán "udvarias kérésnek". Csak reménykedni tudtam, hogy nem épp egy újabb ellenséges alakot  kell saját kezűleg beengednem az életembe. Abból már így is épp elég adatott. Őszintén szólva,egy kicsit reménykedtem, hogy az ajtóban álló személy szövetségesem is lehet,kiben barátságot is lelek, hamár így alakultak a dolgok. Abban a pillanatban, ahogy kinyitottam az ajtót, hatalmas megdöbbenés vett uralma alá,de tudtam. Nem tévedtem.

Csónakos! - Kiáltottam. De, hogy ezt örömömben vagy meglepettségemben tettem azt még én magam sem tudom. Rögtön a szám elé kaptam a kezem,mert tudtam ez a kelleténél hangosabbra sikerült.
- Önnek is szép napot ....- Mondta,de hangjában nem volt düh, helyette őszinte öröm sugárzott arcáról. Csónakos már csak ilyen. Az én nyelvezetembe annyit mondanék rá, hogy jó fej srác,akit nem lehet nem szeretni. Most, hogy itt van velem a Pál utcai fiúk egyike a szívem megtelt örömmel és vigasszal. A magány és kétségbeesés érzése amely annyira nyomasztotta a lelkem, már eltűnni látszott.
- Bejöhetek?- Kérdezte kissé szórakozottan.
- természetesen! - Válaszoltam, közben  megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem vele kapcsolatban. Mégis, hogy került ide? Honnan ismeri olyan jól Amáliát, hogy fenyegetve kell éreznem magam miatta? Vajon ő tud bármit arról, hogy miről beszélhetett Bokával?

- Később szeretnék beszélni veled,remélem nem baj ha....
- Tegeződés? Nem látom akadályát - Folytattam izgatottan és már alig vártam, hogy beszéljünk. Legalább Csónakost is jobban megismerhetem. Akarom mondani, Csónakos Józsefet.