15.

314 14 0
                                    


Mindeközben a vörösingesek már mind megérkeztek és türelmetlenül várták, hogy mikor verhetik már laposra a Pál utcaiak pofáját. Szitkozódások és fenyegetések hangzottak el amire az utca emberei is felfigyeltek és rosszalló pillantásokkal méregették a kapuban álló fiúkat. Boka még mindig az imént hallottak hatása alatt állt és továbbra sem tudott szóhoz jutni,csak merengett maga előtt, végül a kis Nemecsek összeszedte a bátorságát és visszakérdezett.

- Geréb... hogy érti azt, hogy átállt?- Geréb hol Nemecsekre hol Áts Ferire nézett,majd Áts folytatta.
- Úgy, ahogy hallod Nemecsek. Geréb már közénk tartozik. Neki köztünk a helye,nem pedig holmi gyáva Pál utcai verebeknél. - A fiúk mind megvető pillantást vetettek Gerébre.
- Hát ezért védted úgy őket te áruló kutya!- Kiáltotta megvetően Csónakos Gerébnek.
- Akárhogy is nézzük. Nem igazságos, hogy csak így bejelentés nélkül harcba akarnak szállni velünk és idejönnek a tudtunk nélkül - Folytatta Csele és a hangjába felfedezhető volt némi meglepettség.
- Mondja,ha talán előre szólunk, akkor talán lenne esélyük ellenünk? - Tette hozzá az egyik Pásztor gúnyosan .
- Lehetséges. De ami biztos, hogy jobban felkészülünk erre a találkozásra.
- Ha harcolni akarnak hát legyen! - Kiáltott fel Boka,majd folytatta.
- De úgy gondolom, hogy ennek meg kell adni a módját. Önöknek könnyű,hisz mindannyian felkészültek. De mi nem. Időt kérünk. Legalább három napot. Meg kell tennünk a szükséges előkészületeket. - Látni lehetett Áts Ferin, hogy  gondolkozik rajta de végül kezet nyújtott Bokának.
- Rendben van. Úgy legyen
- Úgy legyen
-Mindeki távozhat!- Kiáltotta Áts Feri a társainak majd nem sokkal ő is követte őket és Geréb is vele tartott.
- Mindeki! Be a Grundra! - Kiáltotta Boka a fiúk pedig nem tétlenkedtek, rögtön követték elnökük parancsát,aki már a tábornoki szerepet töltötte be az eset után,mivel itt volt az idő a haditerv előállítására és felkészülni az eljövendő háborúra.

Késő délután járt már az idő, amikor már a gyűlést feloszlatni készült Boka de előtte rólam is tett említést.
- Az, hogy Sára kisasszony miért tartózkodik itt azt csak a háború után fogjuk megvitatni. A lényeg, hogy ő is segíteni fog az előkészületekbe, amit meg is fogunk hálálni. Van bárkinek bármiféle kifogása ellene? - Mindeki csendben volt majd Kolnay kért szót.
- Uram, kérem! Nem szeretnék rosszindulatúnak tűnni de.... Sára kisasszony mégis hogyan fog harcolni? Elvégre, ő mégiscsak egy lány, hogy harcolhatna egy fiú ellen?
- A felvetésed teljesen jogos Kolnay. Sára segít nekünk az előkészületekben, de nem fog résztvenni a harcban. Nem adok rá engedélyt.- Mi az, hogy nem ad rá engedélyt? Rendben, tény, hogy egy fiú erősebb egy lánynál és ruhában duplán nehéz lenne verekedni. De Boka nagyon naiv ha azt hiszi, hogy a seggemen fogom végignézni ahogy harcolnak. Főként most, hogy ennyi változáson ment végbe a történt. Eredetileg ha a kis beteg Nemecsek nem esik rá Áts Ferire akkor a Pál utcai fiúk elveszítették volna a harcot. Csakhogy Nemecsek most majd kicsattan az egészségtől és nem fog eszméletlenül ráesni bárkire is így a harc végkimenetele most igazán kiszámíthatatlan. De bármennyire is fáj érte a szívem sajnos a Grundon hamarosan építkezések fognak elkezdődni és a többiek nem is tudnak róla. Kár harcolni, inkább le kellene beszélnem valahogy mindenkét félt erről az egészről, hogy a Pál utcaiak élvezhessék utolsó napjaikat a Grundon. Legszívesebben megakadályoznám, hogy a Grundra építkezzenek. De hogy tehetném? Nekem nincs annyi hatalmam, odáig már nem ér el a kezem.






A Grund a fiúk és én Where stories live. Discover now