A Grund a fiúk és én

37.

Miután reggel kinyitottam a szemem a tekintetem rögtön Bokára tévedt. Ő sem aludt már,helyette arca fáradtnak,kialvatlannak és gyötörtnek tűnt. Hirtelen aggódás fogott el
- Valami baj van? - Kérdezem
- Semmi különös, csupán izgatottságot érzek a mai nap miatt. - Igaz is, eljött a nagy nap. A Grundért való harc. A mindent eldöntő harc. Reménykedek, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz  és a fiúké marad az ami megilleti őket, bárcsak így lenne.
- Szeretnék ott lenni! -  fakadtam ki de Boka nem tűnt meglepettnek, már túl jól ismert végül egy nagy sóhajtás keretében válaszolt.
- Tudom és hiába mondanám, hogy maradj itt és ne mozdulj te ennek ellenére úgy is utánam jönnél és csinálnál amit akarnál - fejezte be miközben a szemeimbe nézett amitől még mindig a zavartság fogott, én pedig lassan bólogattam.
- Rendben - adta meg magát nekem meg már örömködni támadt kedvem csakhogy közbeszólt.
-De! És ez egy hatalmas de! - Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
- Nem csinálsz semmit azon kívül, hogy ülsz és csendben imádkozol a győzelmünkért. Nem keveredhetsz bele ilyenekbe, nők és férfiak nem verekednek egymással, mert a tisztesség így kívánja. De szerintem ezt akkor sem kellene magyaráznom neked. Nem tudom 2023-ban hogy mennek a dolgok de itt ilyet nem teszünk és helyénvalónak is tartom.
- Rendben -  szófogadóan bólintottam, ekkor Boka fura pillantást vetett rám. Túl jól ismer. Persze, a szívem mélyén úgy érzem célra vezetőbb lenne kimaradni ebből és talán így is lesz de egy valami biztos....ha bármi baj történne nem fogom tétlenül végignézni,nem is akartam Bokával tovább boncolgatni ezt a témát így elmentem öltözni.

A Grundon a fiúk egy csöppnyi jelét sem mutatták félelemnek, sőt mintha várták volna már a harc kezdetét. Tudtam, bárhogy is alakulnak a dolgok mindannyian büszkén fogják viselni sorsuk és a dolgok kimenetelét. Ők minden tőlük telhetőt megtesznek, összetartanak és a végsőkig fognak küzdeni. De mégis....bennem van aggodalom nem is kevés.
- Sára! - Hallottam egy ismerős ártatlan ujjongó gyermek hangot a hátam mögött. Összetéveszthetetlen. Nemecsek volt az. A szám önkéntlenül is mosolyra húzódott
- Nemecsek, örülök, hogy újra látlak. Mesélj hogy érzed magad - Kérdeztem habár elég egyértelműnek tűnt,arca akár egy nyitott könyv. Majd kicsattan az egészségtől ráadásul elég elszántnak is tűnik a mai nap miatt.
- Nagyszerűen,jobban nem is lehetnék - Válaszolt mosolyogva.
- Hé Nemecsek! Gyere és segíts! - szólította el tőlem Csónakos
- Elnézést,majd később találkozunk. Addig is vigyázzon magára és ne piszkolja össze a ruháját ezúttal - mondta amitől kissé felnevettem

Egyre inkább csak telt az idő a fiúk pedig megállás nélkül gyakoroltak és kínosan ügyeltek arra hogy minden a helyén legyen mire elérkezik az idő. Egyszercsak kiáltás hallatszott a kapu előtt. Már itt is vannak -gondoltam,a szívem pedig a torkomban dobogott. Ránéztem Bokára ő pedig egy biztató mosolyt küldött felém. Ő még ebben a helyzetben is képes volt rá pedig éppen fordítva kellett volna történnie és nekem nyugtatni őt de nem így történt. Boka jelt adott a vörös ingesek pedig egyenesen megrohamozták a Grundot és már el is kezdődött a várva várt harc.