A Grund a fiúk és én

20.

Hát így- Fejeztem be történetem és reméltem, hogy Boka nem fog teljesen kiakadni.
- Dicséretes, hogy mégis elengedett, mégha félelemből is tette. De! Ez még mindig nem mentesíti az alól, hogy ostobaságot követett el. Komolyabb bajod is eshetett volna.
- Tudom. De kérlek ígérd meg, hogy erről nem beszélsz a fiúknak.
- Természetesen ez köztünk marad. Egyelőre....tudod, hogy nagyon féltettelek- Amikor ezt kimondta kissé elpirult és zavarába elkapta tekintetét.
- Tudom,de ne aggódj. Már itt vagyok. - Kétség nem férhet hozzá, hogy fontos lettem ennek a fiúnak akárcsak ő nekem. De nem tudhatom miként fog alakulni az itteni sorsom. Sokat gondolok a családomra de rajtuk kívül semmi sem köt oda. Itt végre vannak barátaim,egy közösség ami befogad,egy hely amely kedves számomra (Grund) és Boka. Számomra még mindig rejtély, hogy mégis hogyan kerülhettem ide. Ki tudja, talán sose tudom meg. De az is megeshet, hogy egy váratlan pillanatban ahogy idekerültem úgy haza is csöppenek. Pontosan ezért félek közelengedni magamhoz Bokát. Nem akarom őt váratlanul itt hagyni fájdalmat hagyva magam után. Bár ahogy elnézem ez talán még így is megtörténhet de nem kéne tetézni. Ebben a házban sem maradhatok örökké és nem engedhetem közelebb őt magamhoz de ha egy helyen tartózkodom vele sokkal nehezebb dolgom van. El kell mennem innen minél hamarabb. Amíg Boka holnap iskolában lesz keresek máshol egy helyet ahol el lehetek egy darabig. Árvaházba biztos nem megyek,az maga a pokol ebben a korban és csak hátráltatna a dolgaimba. Továbbra is csinálom azt amiért feltételezhetően itt vagyok. Segítek a fiúknak. Csak ezt kell szem előtt tartanom. Holnap délután pedig megpróbálom jobb belátásra bírni Áts Ferit, remélhetőleg sikerül. Aztán pedig véget vetek annak ami jóformán el sem kezdődött. A köztem és a Boka között lévő szerelemnek.

Úgy tűnt, hogy másnap eléggé elaludtam ugyanis már délelőtt tíz óra lehetett amikor hangos kopogás hangja ugrasztott ki az ágyból. Méghogy kopogás? Inkább volt dörömbölés. Kissé idegesen nyitottam ki az ajtót és megvető pillantásokkal szerettem volna jutalmazni alkalmatlankodómat. Amikor kinyitottam az ajtót teljesen ledöbbentem és szóhoz is alig tudtam jutni. Az ajtóban Csele állt kinek fehér ingét vérfoltok borították. Ennek látványától teljesen elborzadtam és imádkoztam magamban, hogy el ne ájuljak ott helyben.

- Csele ön - próbáltam szóhoz jutni de sietősen közbeszólt.
- Nem az én vérem! Útközben mindent elmagyarázok de most velem kell jönnie!