A Grund a fiúk és én

31.

A nap további részében nem találkoztam Amáliával,helyette a konyhában Erzsébet és Mária gúnyolódását kellett hallgatnom. Legszívesebben menekülőre fogtam volna,de sajnos ezt egyelőre nem tehettem, így kénytelen voltam elviselni megalázásom minden egyes percét.

- Ne bánkódj te leány! Mindannyian voltunk szerelmesek.- Mondta nevetve Mária.
- Az hótziher,csak nem ilyen szánalmas módon. - Folytatta Erzsébet és nekem ezen a ponton már kezdett nagyon elegem lenni. Bármi is történt,hogy jönnek ahhoz, hogy így beszéljenek rólam, ráadásul a jelenlétemben?!
- Ne gúnyoskodj! Nézz rá! mindjárt megöli a pulykaméreg - Tette hozzá szórakozottan Mária. De ekkor kopogásra lettünk figyelmesek.
- Nocsak, hát már be se akarod engedni az urad? - Kérdezte kacér félmosolyra húzva száját Erzsébet és ekkor végleg betelt a pohár.
- Menjenek és engedjék be önök,ha annyira kíváncsiak rá! Amúgy is róla beszéltek egésznap! Értem én, hogy önök a hitvány cselédek kategóriájába tartoznak,de legalább ne mutassák ki! - Mondtam mind egy szuszra. Erzsébet szóra nyitotta a száját,de nem törődtem vele és tovább folytattam.
- Oh mi lesz most? Megbüntetnek? Megpofoznak? Vagy talán meg is vernek? Hát tegyenek kényük kedvük szerint! Meg is lepődnék rajta,ha végre valami értelmeset cselekednének....- Erzsébet és Mária mintha csak megnémult volna. Szót se szóltak. Megvetően,de ugyanakkor szégyenkező arccal néztek rám. Valószínűleg ők is belátták,hogy van igazság abban,amit mondok.
- És ha megbocsájtanak most mennék és beengedném az uram, mielőtt megfázik odakint. - Tettem hozzá gúnyosan és azzal a lendülettel kiviharoztam a konyhából.
- Végre hát! - Mondta Csónakos,arca pedig kissé sápadtnak és fáradtnak tetsző volt. Valószínűleg ő sem tudhat maga mögött túl könnyed órákat.
- Elnézést,mondhatnám, hogy kissé feltartottak. - Közöltem,enyhe mosolyra húzva a szám.
- Elfáradtál? Hozzak valamit inni?
- Nem kell, köszönöm. Most dolgunk van.
- Dolgunk?- kérdeztem meglepődve. Mégis miféle dolgunk lehet nekünk?
- Csomagolj! Elviszlek innen.
- El?! De ..... mégis hová? - Kérdeztem már már rémülten.
- Ne aggódj,csak tedd amit mondtam, kérlek. Várnak ránk.
- De szó nélkül nem mehetek....
- Már elintéztem.
- Hát jó. - El se hiszem. A rémálom véget ér. Elmegyek innen és többé vissza se jövök! Bár Csónakos nem árulta el hova megyünk,vagy ki vár odakint. Csak reménykedtem, hogy Boka az. Ha mégegyszer karjaiba venne, többé el se enegdném. Istenem,mennyire hiányzik.
Mielőtt végleg kiléptem volna Deákék házából hátranéztem. Mintha csak éreztem volna. Amália az emeleten lévő korláton pihentette kéz kezét és onnan nézte végig távozásom. Tekintete üres volt ám annál sokatmondóbb. A lelke mélyén félt és aggódott,az irántam érzett gyűlöletét pedig nem is részletezem. Köze lenne a távozásomhoz vagy ezt csak én látom bele a szituációba? Remélhetőleg hamarosan kiderül.

Amikor kiléptem a házból,mintha csak a számban éreztem volna a szabadság édes ízét. Ám hatalmas meglepetés ért. Nem Boka várt rám odakint,hanem Nemecsek és Áts Feri. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen megfeledkeztem az illemszabályokról és gyors tegeződésbe kezdtem.
- Fiúk.... hát ti meg mit kerestek itt? - Alig fejeztem be a kérdést arra lettem figyelmes, hogy Nemecsek a nyakamba borul és szorosan ölel magához. Nem haboztam, rögtön viszonoztam az ölelését.
- Khm khm nem akarom megzavarni eme szívbemarkoló pillanatot,de emlékeztetném önöket arra, hogy már igen későn jár az idő és nem a legszerencsésebb ilyenkor egy fiatal lánnyal az utcán kóborolni. - Mondta Áts Feri a tőle jól megszokott modorával,amin egy kicsit fel is kuncogtam és látszólag eltöltötte némi elégedettséggel.
- Remélem nem vette tolakodásnak az előbbit Sára - Mondta sajnálkozva Nemecsek.
- Tudja, úgy hallottam nincs túl jól és arra gondoltam, hogy segítségre lehet szüksége, ha Boka nincs a közelben. Én is szívemen viselem a barátom kedvesének sorsát. Igazából arra is gondoltam, hogy talán csúnyán elverik nap mint nap vagy még éheztetik is ezért.....
- Ezért papuskám úgy döntött velünk tart, hogy saját szemével láthassa,hogy szolgál a kisasszony egészsége. -Fejezte be Csónakos a mondatot Nemecsek helyett.
- Mi több - Folytatta Nemecsek.
- Hoztam egy kis harapnivalót,ha beigazolódna a félelmem. - Nyújtott át remegő kezével egy kis kosárkát,ami néhány zsemlét tartalmazott. - Amikor belenéztem a kis kosárba összeszorult a szívem és a meghatódottságtól vezérelve zokogni támadt volna kedvem.
- Sára, kérem ne feledje! Bármit is mondott Boka önök összetartoznak és ezt ő is tudja a szíve mélyén! Bármennyire is érett, attól még ő is véthet hibát!
- Hogy micsoda? - Kérdeztem értetlenkedve
- Hallgass! - Förmedt rá hirtelen Csónakos,de én nem hagytam annyiban.
- Ki vele....mit mondott Boka? - Fordultam Csónakos felé,de ő vacillált egy kis ideig amíg végül csak kimondta.
- Azt, hogy soha többé nem akarja látni önt.