A Grund a fiúk és én

23.

Nemecsek nagyon zavarodottnak és komolynak tűnt,de őszintén szólva azt hittem sokkal komolyabb a sérülése. Máris talpon volt és készenállt, hogy elhagyja a kórházat. Hatalmas megnyugvás ez számomra. Hihetetlen itt látni Nemecseket. Él és jól van. Úgy tűnik valamilyen szinten mégis sikerül pozitív irányba vinni a történetet .....mégha néhány dolgot össze is zavartam. Amikor Nemecsek meglátott engem a zavarodottságot és a komolyságot rögtön  mosolygás váltotta fel.

- Hát ön is itt van?- kérdezte és közben meg ártatlan gyermeki szemekkel nézett rám.
- Itt vagyok. De most jöjjön,hazakísérjük.
- De az iskola.... Rácz tanár úr ha ezt megtudja bajba kerülhetünk.
- Ne aggódjon Nemecsek. Kitalálunk valamit - Mondta Boka biztató hangon és kezével próbálta terelgetni Nemecseket hazafelé.
- Mivel most nem alkalmas János, ezért volna egy olyan kérésem,hogy később találkozzunk és beszéljük meg ezt a Grund dolgot. - Mondta Áts Feri.
- Rendben - válaszolta Boka.
- Hogy érti ezt? -Szólt közbe Nemecsek
- Majd később elmondom Nemecsek,de most haza kell vinnünk. Pihennie kell.
- Figyelj Nemecsek- Kezdett bele Áts Feri.
- Nagyon bátor volt. Büszke vagyok önre Bebizonyította, hogy akad ám bátor legény a Pál utcában.
- Tudja,mi mindannyian bátrak vagyunk - Tette hozzá Nemecsek mosolyogva.
- Lehet, hogy ehhez valójában kétség sem férhet. De most jobb ha hazamegy.
- Úgy lesz. - Elindultunk Nemecsek háza felé én meg nem hittem el, hogy alig kelt fel a nap de máris ennyi minden történt.
Nemecsek édesanyja nagyon megijedt amikor meglátta fia fején a sérülést de örült, hogy jól van és hálás volt nekünk. Nagyon rendes, szerény asszony. Szegénynek mi fájdalmat kellett eltűrnie fia elvesztése miatt. De szerencse, hogy bizonyos értelemben ez már nem az a történet.
- Hazafelé tartottunk, amikor útbaesett Csele háza és elköszönt tőlünk. A sok izgalom őt is megviselte,jobbnak látta iskola helyett hazavenni az irányt. Mi,vagyis Boka folytatta volna tovább az utat de közbeszóltam.
- Nem megyek vissza hozzád. - Szóltam határozottan és Boka meglepetten nézett rám.
- Nem? Miért?
- Nagyon hálás vagyok, hogy befogadtál és csodálatos napokat tölthettem el nálad. Örülök, hogy megismertem édesanyád ,igazán kedves asszony és nagyra értékelem a gondoskodását amit kaptam. De nem maradhatok ott örökre. Éppen ezért János, innentől kezdve egyedül kell folytatnia az utat.
- Az anyám és én szívesen látunk téged. Mardhatsz még. Jól jön a társaságod, főleg most...- Láttam a szemében a szomorúságot és ez fájt. De mit tehetnék? Meg kell óvnom őt magamtól,magamat meg tőle. Ha nem így teszek rossz lehet a vége. Ez az eset is tökéletesen bizonyítja.
- Bocsáss meg Boka,de mennem kell.
- Akkor elkísérlek az árvaházba, hogy tudjam pontosan hol keresselek ha értesíteni akarlak valamiről vagy ha egyszerűen csak beszélni szeretnék veled...ha egyszercsak meg akarlak látogatni.
- Ne kísérj mert nem akarom, hogy meglátogass - Nehéz volt. De kimondtam és úgy érzem, hogy egy szörnyeteg vagyok. Most bizonyára nagyon megbántottam Bokát és pontosan ezt láttam az arcán is.
- Ha beszélni akarok veled,vagy látni akarlak akkor megkereslek,de te ne gyere értem. Tudod...az árvaházban dolgozó asszonyok nem látják szívesen a kívülállókat - Tettem ezt még gyorsan hozzá hátha kevésbé lesz súlya annak amit az imént mondtam. De kétlem, hogy sokkal jobb lenne így.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen.
- Hát jó - Hagyta rám végül de szemeiben láttam a fájdalmat.
- Ma kettőkor gyűlés a Grundon...ha ott akarsz lenni,gyere el. Addig beszélek Áts Ferivel és a fiúkkal is közölnünk kell a szomorú hírt.
- Ott leszek. - Boka bólintott és továbbment én pedig figyeltem ahogy szépen lassan eltűnik a távolban. Mintha a lelkem egy darabját vitte volna magával olyan üresnek éreztem magam. Most pedig ugyanabba a dilemmába kerültem mint a legelején idejöttemkor. Nincs hová mennem.