Bízz bennem/ Bakugo x oc

42.Fejezet*_Vágy

   Nem sokkal azután, hogy elaludtam, újra csak sötétség volt körülöttem, akár egy visszatérő jóbarát. Ráérősen álldogáltam egy helyben, várva, hogy meglássam, ami pillanatokon belül meg is történt.

-Na jó. Ez már kezd bizarr lenni.. - jegyeztem meg, amint leültem a lány mellé. - Miért vagyunk itt? Miért folyton itt talizunk?

-Mert a valóságban nem tudunk - tekerte az egyik sötét vörös fürtjét az ujjai köré, amint a mellkasához húzta a térdeit.

-Messze laksz? - hajoltam közelebb, hogy lássam jobban az arcát. Megrázta a fejét. - Szóval.. Akkor ez most olyan.. Mintha egy szellem lennél? Más térből, időből?

-Fogjuk rá - felelte szűkszavúan, majd a hajába túrta a kezeit. - Nem tudom, hogy mit érezzek, mit csináljak, mit mondjak. Annyi mindent szeretnék neked mondani, de szerintem nem tehetem.. Felborítanám mindennek az egyensúlyát.. - suttogta.

-De.. attól még tudnánk beszélgetni? - ültem vele szembe, a cián szemeibe nézve.

   Halványan elmosolyodott, majd a kezét a fejem tetejére téve összeborzolta a hajam.

-Miről szeretnél beszélni, Kölyök? - Ahjjj.. Annyira imádom, mikor kölyöknek hívnak. Amúgy nehogy elhiggyétek.

-Miért találkozunk? - komolyodtam el. Erre a választ már nagyon rég óta akartam volna tudni.

-Csak.. szükségem volt valakire, akivel megbeszélhettem a dolgokat, vagy legalább számíthattam a társaságára. Ezért vagyunk most is itt. Mert téget ismerlek a legjobban, és benned bízok a legjobban. És tudom, hogy egyelőre te vagy az egyetlen, aki szintúgy megbízik bennem - mosolyodott el szomorúan. - Te még nem ismersz annyira, viszont én a tenyeremnél is jobban ismerlek.

-Azt hogy? - lepődtem meg. Ez mit akar jelenteni?

-Majd mindenre megtudod a választ - nézett le maga elé, majd ismét eltűnt a mosolya. - Tudod.. Az éjjel a megfelelő alkalom arra, hogy a múltan rágódjunk. Persze én már nem úgy gondolkodok, hogy "Mi lett volna, ha..". Csak egy dologgal kapcsolatban. De azon már senki sem tud változtatni. És ezért felesleges akár visszagondolni a régi hibáinkra. Nem az számít, hogy milyen hibát követtünk el, hanem az, hogy arra törekedjünk, hogy hogyan hozzuk jóvá. Én is most épp ezen vagyok.

   Magam elé bámulva hosszasan elgondolkodtam. Nem kéne rágódni a múltan? De én egyszerűen nem tudom nem ezt tenni.

-De.. én olyan hibát követtem el, amit már nem lehet megjavítani.. Ami jó sok ember életét megváltoztatta.. És ezen már nem lehet javítani.. - mondtam a könnyeimmel küszködve, amint ismét bevillantak a képkockák, mikor megtudtam, hogy Ron halott. Miattam.

   A válaszomra csak lassan megrázta a fejét, majd letörölte az egyik lefolyni készülő könnycseppjét.

-Koncentrálj most másra.. Ott van Katsuki.. - Honnan tud róla??

   A döbbent tekintetemet látva elmosolyodott, miközben újabb könnyek gyűltek a szemébe.

-Beszéljünk másról.. - terelte el a témát azonnal, mire éreztem, hogy a gombóc a torkomban lassacskán eltűnik. Talán igaza van. Nem kéne Aaronon rágódjak, ha most itt van Katsuki.. Egyáltalán miért jut eszembe?

-Milyen hibát követtél el? És hogy akarod jóvá tenni?

-Hosszú történet - sóhajtott gondterhelten. - De röviden meggondolatlan voltam, a saját fejem után mentem, bele nem gondolva a tetteim következményeibe, majd, mikor szembe kellett volna velük nézzek, gyáván elszaladtam, ezzel még rosszabbá téve mindent..