Találkozásunk

0. Levél Johannes

-Johannes csinálsz nekem is egy karkötőt? kérdezi egy kislány az ágyam mellett ugrálva. Imádom a kicsiket főleg, hogy kora reggel ilyen energikusak.
-Persze miután hazaérek az iskolából. Szabom ki feltételem. - 30 perc mulva gyere vissza mondom a feltételem a számomra ismeretlen, de aranyos kilánynak és kezemet nyújtom, hogy megpecsételjük megállapodásunkat. Annyira aranyos a kicsi mancsa az enyémhezképest, bár nekem sincsenek nagy lapátkezeim.
-Jó és megfogja ő is a kezem így elindulok reggelizni.
Ezután elmegyek az iskolába. A tanárok is kedvesek, türelmesek velünk. Ahogy beértem a terembe el is kezdődött az első óra.
Oh el is felejtettem mondani magamról pár szót. Johannes vagyok Németországból ,,magyarosabb nevemen" Jocó. Van
1 bátyám akivel egy menekült táborban élek pár hónapja, mert a hazámban háború dúl. Azt hiszem valami Nyírháza a neve (na igen még van mit csiszolnom a nyelvtudásomon), annak a településnek a neve, ahol vagyunk. Ahhoz képest sokan mondják, hogy egész jól tudok már magyarul. Eléggé megszerettem a nyelvet, ezért lelkesen tanulom.
Iskola után karkötő kötésekkel és eladásokkal foglalkozok. Az első hónapban kénytelen voltam leszólítani az utcán néhány embert, hogy árusítsak így megtanultam nagyjából a nyelvet és szerencsére kedvesen fogadtak. Először csak a táborban kereskedtem, de úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt, ennek az országnak. Általában a parkokba megyek. Egy kedves néni pár hete csináltatott is nekem az egyik forgalmasabb parkba egy standot és néhány közösségioldalra reklámot. Eléggé felkapnak mindenhol, néha amikor boltba megyek felismernek és beszélgtnek velem. Az ünnepeken özönlenek a legtöbben, mivel szerencsére rajtam kívül még sokan mások is úgy gondolják, hogy egy karkötő tökéletes ajándék. De azért mindig igyekszek vacsorára visszaérni a táborba. Általában korombeli 14-19 évesek szoktak vásárolni. Öröm látni amikor feladják a párjukra vagy haverjukra a karkötőt és néhány dicséret után boldogan elsétálnak. Néhányan egész jól beszélnek az anyanyelvemen, de általában meg szoktam kérni őket, hogy magyarul társalogjunk mivel szeretnék itt letelepedni és megtanulni a nyelvet. Elég sokan tisztában vannak azzal, hogy én menekült vagyok, mivel egyszer csináltak velem egy tv-s riportot. Ennek köszönhetően néhányan ételt és ruhát nagy ritkán értékesebb dolgot adnak nekem az arra járók.
Iskola után visszatérek a lakhelyemre és az árus dobozomból kiveszek egy karkötőt és a kislánynak adom, aki megpuszilja az arcomat, elmond egy ,,köszönömöt" és boldogan elszalad. Utána beszélgetek még egy kicsit a bátyámmal és elindulok az iskolába.
Suli után gyorsan átöltözök és már megyek is a standomhoz, hétfő délután van, barátaim meg nem nagyon vannak ezért néha a hétvégéimet is munkával töltöm.
Épphogy kinyitottam már érkezik is az első vásárló.
- Szia azt a piros, fehér, zöld színes karkötőt szeretném. mutat az egyik lány a választott darabra.
- Tessék mosolygok rá és átnyújtom neki.
- Köszönöm, mennyivel tartozom?
- 200 forint az ára.
- Hm. gondolkodik el és alaposan végigméri a karkötőt. - Lehet, hogy nem nagy dolog ezt megcsinálni de ez a minta sose sikerült nekem ezért úgy gondolom többet ér ez a karkötő mondja és átnyújtott 1000 forintot
- Köszönöm.
- Elég hideg van és nagyon fiatalnak tűnsz. Mennyit dolgozol egy héten?
- Hétköznap 5 órát, hétvégén meg 7et órát. Bár még fiatal vagyok de nem szeretem a semmittevést, mindig is örök mozgó voltam a bátyám szerint.
- Beállok hétvégén helyetted ingyen munkaerőként és az összes bevétel a tiéd marad, semmit nem kérek.
- Hm. gondolkodok el és ránézek a lányra. Igaza van lassan tényleg tönkreteszem magam ezzel a sok munkával.
- Ám legyen mondom neki magabiztosan.
- Szuper egyébként Bella vagyok, itt lakom a közelben.
- Én pedig Johannes magyarul Jocó, mindegy, hogy hívsz mindkettőre hallgatok. Számomra nem gond a munka sose szerettem a semmittevést.
Beszélgettünk még egy kicsikét, összebarátkozunk és kis idő mulva el is megy.
Aznap még érkezik néhány vevő.
A nap végén lezárom a standom, a biztonság kedvéért szokásosan mindent hazaviszek nehogy kiraboljanak.
Épp vacsoraidő van mire visszaérek.
Lepakolok, gondosan elteszem a bevételt, a karkötőket, a cégtáblát és az árlistát, aztán az étkezőbe sietek.
Az asztalon könnyű, magyaros ételek fogadnak, paprikáskrumpli, lebbencs leves és desszertnek palacsinta és szendvicsek. Hát igen nincs sok választásunk, de még senki nem lett rosszul vagy kapott ételmérgezést én meg, eddig minden kaját imádtam.
Leülök egy asztalhoz és beszélgetek az ismerőseimmel.
- Johannes hallottál az új programról? kérdezi az egyikük.
- Nem adok tömör választ
- Csináltak nekünk egy programot, ami arról szól, hogy egy hónapig kapunk levelezünk egy random kiválasztott velünk egykorúval és a 30. napon találkozunk velük. Csak egy emailcímet kell létrehoznunk és jelezni, hogy részt akarunk venni.
- Szerintem jelentkezz, nem veszítesz semmit. mondja egy másik.
- Szeretnék egy magyar barátot akivel bármikor találkozhatok és beszélgethetek szóval benne vagyok. Hétfőn el is megyek egy könyvtárba, létrehozok egy emailcímet és jelentkezek. mondom izgatottan.
- Remélem normális embert fogsz ki vagy netán egy helyes fiút magadnak. kacsint egy harmadik fél én pedig elvörösödök és lehajtom a fejem.
Igen nyílt titok, hogy meleg vagyok és a legjobban annak örülnék, ha megtörténne amit mond de nem lesz akkora szerencsém szóval nem élem bele magam és maradok a barát keresésnél.
Vacsora után visszamegyek a szobámba és rögtön elalszok ezután a fárasztó, eseménydús nap után és arról álmodozok, hogy sikerült egy tökéletes levelezőtársat kapnom.