In the arms of the devil

35. rész

- Itt van egy aprócska probléma.- közelít közelít a gép felé Jake amin még csak egy miniatúr emberke látszódik.

- Van valami baj?- kezd el aggódni Minho én pedig elkezdek pánikolni azért mert lehet hogy valami baj van a kisbabánkal.

- Egy pillanatig úgy láttam mintha ikrek lennének ott azon a gépen.- mutat az említett tárgyra.- De megnéztem közelebbről is és rájöttem hogy tévedtem.- sóhajtunk fel mindketten Minhoval.

- Akkor semmi iker? Csak 1 baba?- mutat egy egyest mutatóujjával Minho, Jake bólintott kérdésére.- Hála jó istennek. Kettő már egy kicsit sok lenne.- forgatom meg szemeimet automatikusan amire Minhoban valami eltört és rám förmedt hangosan.- Neked meg mégis mi bajod van?!

- Inkább neked mi bajod van?- szükítit össze szemöldökit zavarodottsága kimutatása érdekében.- Nem csinálok semmit csak fekszek itt és nézek a gépre, mire te a semmiből rám kiabálsz. Azért vagy ilyen feszült mert megjött, vagy mivan veled?- kezdek el egy hangosabb hangnemre váltani.

- Ne merj mégegyszer így beszélni velem különben...- folytatná Minho ha félbe nem szakítanám.

- Különben mi? Megversz? Vagy megkínozol? Mit fogsz tenni? Ilyen mélyre süllyedsz hogy egy várandós omegát vernél meg aki plusz a te gyerekedet hordja? Huh?- halmozom el kérdésekkel és Minhonak a szemei látszólagosan változnak mogyóró barnáról vörösre.

- Mi most elmegyünk.- ragadja meg az alkaromat és köszönés nélkül ráncigál ki a kórházból és szó szerint dob be az autóba, majd ül be a kormány mögé.- Tudod te mennyire leégettél engem ott bent.- nem válaszolok csak csendben, hisztisen, karba tett kézzel fordulok az ablak felé.- És most nem szólsz hozzám. Remek!- csapja össze tenyerét és hangjában egy kis gúnyt is fel tuttam vélni. Ekkor a kezeim a tuttom nélkül nyúltak az ajtóhoz és már készen álltam kinyitni azt és elszaladni jó meszzire, de terveimet Minho akadályozta meg aki egy gombnyomással bezárt minden ajtót ami az autón megtalálható volt.- Egyszer már elengedtelek, most nem fogom hagyni hogy csak úgy elsétálj.

- Hagyj már békén baszd ki.- förmedek rá hirtelen amitől egy kicsit meghátrált, de nem sokáig.

- Mondtam már hogy Te ne beszélj így velem!- egy pár másodperc csend után Minho fülsüketítően kiabált rám. Én félelmet nem érezve mutattam be neki középső ujjammal és fordultam újra az ablak felé. Minho megpróbált mindent annak érdekében hogy megszólalok, de semmi sem vált be addig amíg rá nem fogott arcom két oldalára és ajkaira nem húz. Nem volt hosszú csók, de abban a rövid csóókban minden benne volt. Minden ideg, utálat, szeretet.

- Úgy utállak Lee Minho.- mondom fintorogva miután elvált tőlem.

- Tényleg? Ha annyira utálnál akkor elhúzódtál volna tőlem. Ha annyira utálnál akkor nem hagytad volna nekem hogy megdugjalak 2 hónapja.- sorolja fel a dolgokat amit csinálhattam volna akkor ha tényleg utálnám.

- Azt csak azért hagytam mert a heatemen voltam, hidd el a normális énem nem engedte volna még azt sem hogy hozzám érj egy ujjal is.- húzza fel a szemöldökeit az áfonya illatú.- Na jó, lehet hogy tényleg nem utállak annyira, de biztos hogy nagyon utállak per pillanat.

- Szóval szeretsz engem?- vág egy furcsa mosolygós arckifelyezést.

- Ezt nem mondtam.- bököm mellkason és vissza fordulok az ablakhoz majd Minho beindítsa a kocsi motorát és én az út elkövetkező részét az ablakon kibámulva töltöttem el.

A csend fullasztó volt mikor beértünk a lakásba, mivel senki sem volt  otthon. Minho ajtót nyitott nekem, de mindketten kerültük egymás tekintetét. Az út hazafelé feszült volt— kibékültünk ám, de a szívem még mindig sajgott olyan dolgokért amit nem is értek. Lassan a nappali kanapéjára ültem, próbáltam lenyugodni, de fejembe folyton visszajöttek Minhonak azon szavai amit nekem vágott a kórházban és a kocsiba.

Éreztem hogy Minho figyel engem. Megpróbáltam elterelni gondolataimat, de a kezem öntudatlanul is a hasamra vándorolt. Minden pillanatban éreztem hogy egy aprócska élet növekszik bennem, és a félelem és az öröm egyszerre töltötte el a szívemet.
Vajon Minho is érzi ezt?

- Minho végül leült mellém és halkan megszólalat, attól félva hogy talán újra összeveszünk.- Tudod hogy semmit sem gondoltam komolyan amit rosszat ma a fejedhez vágtam, igaz?- a hangja halk volt. Éreztem hogy rám néz, mintha választ várna, de képtelen voltam visszanézni rá. Még fájtak a szavai amit nekem mondott.- Az ultrahangon- folytatta- csak a gondolat, hogy bármi baj érhet titeket...

Összeszorítottam a szememet, hogy visszatartsam a könnyeimet. Minho aggodalma jogos volt hisz én is aggódtam, mégis szavaiból valami hiányzott. Végül mély levegőt véve mondtam el azt ami a szívemet nyomta.- Minho, én is féltem és aggódtam. De néha úgy érzem mintha elfelejtenéd, hogy nem csak a gyerek számít- mondtam ki végül csendesen, de annál őszintébben.- Én is itt vagyok és én is számítok.

Csend telepedett ránk és én már szinte megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam. De ekkor megéreztem Minho  kezét ujjaimon. Az érintése meleg volt és megnyugtató, szinte elhitette velem, hogy minden rendben lesz.

- Tudom, és sajnálom- felelte végül halkan. Hangja most más volt, őszintébb mint talán valaha.- Nem akarom hogy így érezd magad. Csak... néha olyan mintha te lennél az egyetlen dolog az életemben, ami igaz. És ezt a világot meg akarom védeni, minden áron.

Szavai megleptek és egy könnycsepp épp csak megjelent a szemem sarkában. Sietve töröltem le, de éreztem, hogy Minho végre megértett.- Csak arra van szükségem hogy néha úgy bánj velem, mint... mint a társaddal. Nem pedig úgy mint valakivel akit a maffia világától kell megvédened.

Minho elmosolyodott, egy olyan mosollyal amitől megnyugodtam és egy kérdésem csit otthon éreztem magam karjai között. Lassan közelebb hajolt hozzám, homlokát az enyémnek döntötte és a világ mintha újra lecsendesedett volna körölöttünk.- Rendben. Ígérem hogy figyelni fogok rád. Ígérem hogy úgy fogok veled bánni mint ahogy megérdemled.

A csend most nem volt fullasztó. Csak ültünk, éreztem Minho jelenlétét, a karjai biztonságát. A babára gondoltam, aki a hasamban növekszik és egy pillanatra úgy tűnt, talán tényleg megoldhatunk mindent. Tudtam hogy hosszú út vár ránk, de Minho mellett már nem tűnt lehetetlennek......

Sziasztokk❤️💕🌹

Mizu veletek? Ki nézte este az x-faktort? Mi nem néztük végig ezért nem tegnap este rakom ki azt a részt hanem ma. Amúgy hogy tetszikez a rész? Nem vagyok benne biztos hogy nekem tetszik. Nem vagyok teljesen megelégedve vel, de az a lényeg hogy nektek tetszen és ne nekem.

Hamarosan hozozm a kövi részt addig is majdnem adjatok rosszak és gonoszak Infernos-ok😈❤️💕💋

Byee💝🌹