In the arms of the devil

41. rész

( Ezt a részt nem ajánlom kicsiny idegzetű embereknek, mert még saját magamnak is nehéz volt egy kicsit leírni, habár én egy pszichopata vagyok. Szóval saját felügyeletre olvassátok el, mivel egy hogy egy kicsit felkavaró lehet.)

- Jó éjszakát.- mondta, majd közelebb bújtunk egymáshoz és úgy aludtunk el egymás karjaiban.

Reggel hatalmas sikolyokra ébredtem, nyolc órakkor. El sem tudom képzelni hogy most mi folyhat a pincében.....

Minho pov:

Reggel korán kipattant a szemem, és rögtön kiszálltam az ágyból és felköltöttem Hyunjint, Changbint, Chant és Seungmint. Mikor kikeltem az ágyból vigyáztam arra hogy Jisung ne ébredjen fel, mivel ő még békésen szunyókált az alkaromon. Ahogy már mondtam felkeltettem azokat az embereket akikre gondoltam hogy szükségem lesz, és el is indult a mi kis akciónk. Hyunjin és Changbin elmentek megkeresni és elrabolni azt a mocskos Taeyongot, Chan és Seungmin a kamerákat figyelték annak érdekében hogy semmi különös ne történjen, míg én most nem a pincében, hanem a garázsban vártam hogy Changbinék elémhozzák Teayongot. Amíg vártam elég mocskos gondolataim születtek, amit mindet elfogok végezni Teayongon. Előkészítettem egy ketrecet, és arra áramot vezettem.

- Meg hoztuk főnök.- dobja le Teayongot a földre Hyunjin, mintha egy rongy baba lenne. Arra gondoltam hogy az áramot csak pár különleges alkalomkor fogom megnyomni,addig pedig had élvezze ki hátralévő élete legborzalmasabb napjait. Majd megtudja most hogy ne kezdjen ki a Domino omegáival.

- Miért vagyok itt?!... Hé, engedjetek el!- kezd el ficánkolni mikor két izomagy testőr karon ragadja, és bezárja őt a már előre előkészített vas ketrecbe.- Engedjetek ki!- rángatja a vasat, ezért muszáj voltam megnyomni azt a gombot ami aktiválja az áramot ami a ketrecbe volt veszetve. Ő erre egy hangosabban felszisszent és hátra hökölt.

- Emlékszel arra a fiúcskára akit tegnap el akartál rabolni?-kezdek el egy klopfolóval a kezemben a ketrec körül lassan járkálni.

- Igen, de neked ehhez semmi közöd szóval ne avadkozz bele az ügyeimbe.- közli egy kicsit indulatos és flegma hangnemben, amire nekem elkezdett forrni az agyvizem, de próbáltam nem belevágni a kínzás részébe ennek a beszélgetésnek.

- Oh, tényleg?-kérdezek vissza iróniából, és felé szegezem a klopfolómat.- Ha nem lenne hozzá semmi közöm akkor szerinted foglalkoznék vele hogy kit és miért rabolsz el?- emelem fel szemeldökeimet, mire Teayong értetlenül néz.

- Akkor meg mit szólsz bele?!- emeli fel a hangját velem szemben, mire én a klopfolóval rá vágok egyet a ketrecére és ő egy kicsit felugrik ülési helyzetéből.

- Azért szólok bele, mert az a fiú az én házamban lakik, az én felelősségem, és az egyik legjobb barátaim közé tartozik.- mondom próbálva normális hangnemben beszélni, pedig az idegrendszerem már rég felrobbant egy nukleáris robbanás kíséretében.

- Te barátságban vagy egy omegával?!- nevet fel cinikusan.- Biztos csak a dugásra kel neked.- fordítja oldalra fejét egy féloldalas mosollyal pácázva. Ekkor vesztettem el az agyamat, és egyből belecsaptam a dolgok közepébe azzal kezdve hogy még egyszer megsokkoltam, de most nem csak egy fél másodpercre hanem kettő egész perce. Ő fetrengett tehetetlenségében, és őrjöngött a fájdalomtól amit én és az embereim csak nevetve néztünk.

- Nem akartam egyből a kínzással kezdeni, de úgy látom hogy nem hagytál nekem más választást.- veszel elő Changbin kezéből a kedvenc bicskámat, és azzal kezdtem hogy a csapat jelképét belevéstem a vállába azért hogy mikor valaki megtalálja holttestét akkor tudják azt, hogy ki is tehette vele ezt az őrült dolgot amit én elterveztem.