In the arms of the devil

52. Rész

Jisung szemszög

- Na és mi lesz a neve?- kérdezte kíváncsian Jeongin.

- Majd megtudjátok májusban.- mondta Minho egy kicsi vigyorral a szája sarkában. Szereti húzni az emberek agyát, ezt nem lehet letagadni.

- Gyerünk~~ mondjátok már el.- húzta el a gyerünk szót Felix, de Minho megrázta a fejét.

- Ne légy ilyen, mondjuk el nekik.- néztem Minhora aki egy sóhaj után beleegyjezett.- Lee Jiyoon Sua.

- Ez gyönyörű név. Mi a jelentése?- kíváncsiskodik Seungmin.

- Széles és hálás ember, elegáns szépségű személy.- boncolja szét a nevet másodperceken belül Chan. Még neki sem mondtuk el ezelőtt a nevet, de ő egyből el tudta mondani a jelentését. Igazán magas IQval rendelkező ember.

- Te ezt honnan tudod?- kérdezi Felix.

- Okos vagyok.- vonja meg a vállát Chan egy kicsit önelégült mosollyal a száján.

[...]

Az este, mikor már mindenki mélyen aludt, puskák golyóinak ezredének hangjára ébredtünk fel. Felriadtam, nagyon megijedtem. Miért pont velünk történik mindig ilyen dolog? Egy nyugodt napunk nincs, mert egyik nap gyilkolnak, a másik nap a házunkra jönnek. Én már ezt komolyan nem bírom. Félek. Féltem Minhot, féltem a babánkaz, féltem magamat, és úgy kb. féltek mindenkit a körülöttem van.

- Minho, Minho ébredj fel! - rázogatom erőszakosan Minho vállát, aki még most is békésen alszik.- Minho bazd meg kelj már fel.- még pár másodpercig rázogattam, de amikor még most sem kelt fel lekevertem neki egy olyan pofont, hogy szerintem a füle is becsengett. Ez után Minho a fejét fogva pattant fel.

- Mi történik itt?

- Én honnan az anyámból tudjam? Lőnek minket bazd meg, te meg itt alszol mint aki jól végezte dolgát.- csattanok ki Minho viselkedését látva.

- Oké, Jisung nyugi - folytatná a mondandóját, de közbevágok.

- Nyugi?! Kibaszottul lőnek minket, hogy gondolod, hogy pont most leszek halál nyugodt?!

- Fogd már be a pofádat, ez nem olyan hely ahol pont veszekednünk kéne! Maradj itt, én kimegyek. Zárd be az ajtót és ne mozdulj!- ahogy mondta, Minho kiment én pedig bezártam az ajtót. Beültem az ágynak az egyik sarkába, összehúztam magam, a lábaimat átöleltem kezeimmel és próbáltam nem pánik rohamot kapni.

Egy kicsi ideig még hallottam a lövéseket, majd elhalkult azok és azt hittem, hogy végre vége van. De menyire rosszul gondoltam. Az egyik percben még Istennek adtam hálát amiért végre véget vetett a vér fürdőnek, most pedig sikítva szaladok az ajtóhoz, mivel valaki betörte az ablakunkat és bemászott rajta. Az egyik kezében kés volt. Amilyen gyorsan csak tudtam kinyidtam az ajtót abban a tudatban, hogy én gyorsan leszaladok, de amint kinyitottam az ajtót egy másik férfival találtam szembe magam akinek a kezében egy puska volt és rám mutatott vele.

Hallottam, ahogy jön mögöttem az ismeretlen pszichopata, és az őszintét megválva, a hányinger keringetett. Hála Istennek az előttem álló férfi mögött megláttam Minhot szélsebesen jönni, de úgy látszik a mögöttem álló is észrevette és a kést a torkomhoz szegezte. Ekkor éreztem, hogy én ezt már nem bírom tovább és hamarosan elájulok. Amúgy sem bírom annyira ezeket a helyzeteket, és már a legkisebb fájdalomtól is az eszméletemet tudom veszteni. Minho nem is tétovázott és főbe lőtte az előttem állót és a vére az egész arcomon landolt. Hangosan kezdtem sikoltani, és pár másodpercen keresztül éreztem a lelkemet elhagyni a testemből. Elvesztettem az eszméletemet.