In the arms of the devil

40. rész

- Történt vele ma pár dolog, amire még én sem voltam felkészülve hogy végig hallgassam.- néz fel ránk Felix. Jeongin zokogva bújt közelebb Felixhez, aki még erősebben ölelte őt át. Ekkor eszembe jutott mikor Felix rohant hozzám miután Hyunjin dobta őt. Micsoda egy nap volt.

- Akkor most menjünk ki?- súgom oda Seungminnek.

- Nem. Ha már itt vagyunk akkor adjuk oda nekik a tanghulukat, lehet hogy az majd segít a hangulatom.- suttog vissza Seungmin, és halk lépésekkel elindultunk az ágyon zokogó, és vígasztaló barátaink felé.

Jeongin felnézett rám mikor megérezte azt, hogy az ágy besüppedt mögötte. Az arca vörös, a szeme pedig feldagadtak voltak. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, és láttam a szemeiben hogy olyan valami történt vele, amit nem lehet csak úgy kiheverni.

- Jól vagy, Jeongin?- kérdeztem annak reményében hogy kicsit megnyílik nekem, de egy szó nem hagyta el száját. Fejét lehajtotta a legfiatalabb, és szemei újra bekönnyesedtek. Felix szorosan mellé ült, és átölelte újra olyan szorosan hogy alig kapott levegőt. Felix tudja hogyan kell bánni az ilyen helyzetekben az emberek. Neki van türelme, neki van potenciálja ahhoz hogy összeszedje az emberek összetört szívének a darabkáit, és összerakja azok pillanatok alatt.

- Hagyjuk egy kicsit őket.- fordul felém Seungmin, hangja csendes volt.

Bólintottam. Csendben kiléptünk a szobából miután a tanghulukat odaadtuk Felixnek, és csendben tettünk meg a nappaliba. Már éppen le akartam ülni, amikor megláttam Chant belépni közénk a nappali. Arca komor volt, de valahogy mégis nyugalmat áraztott miközben Seungminhez beszélt.

- Van valami baj?- hallottam, ahogy Chan a lényeget próbálja kiszedni Seungminből.

- Jeongin. Valami történt valami vele, de nem akarja elmondani azt hogy mégis mi. Felix épp most próbálja lenyugtatni. Szerintem egy idő után meg fog nyílni nekünk is, csak időre van szüksége.- Chan egyet sóhajtott, majd kezével átkarolta Seungmin vállát. E mozdulat egyszerre volt határozott és támogató.

- Rendben, de remélem tudja azt, hogy bármikor szüksége lenne ránk akkor mi mindig mellette álunk.

Megjelent az ajtóban az egyik tárgyaló fél is, Minho. Magabiztos tekintete helyett az aggodalom látszódott az arcán. Minho ritkán mutatta ki az érzelmeit,- úgyértem mások iránt- de ha mégis, akkor nagyon súlyos dologról van szó.

- Mi van Jeonginnel?- intézi szavait az említett bátyjának, Seungminnek. Seungmin ösztönösen összeszedte gondolatait és elmondta Minhonak azt hogy mégis mi történt: Jeonginnal történt valami, Felix szobájában Felix karjaiban sírja ki magát, és Felixen kívül senkinek sem mondja el azt hogy mégis mi történt vele.

Minho levette magáról az öltönyét, és gyors léptekkel indult meg Felix szobája felé.

- Minho, várj!- szóltam utána, hisz tudtam azt hogy néha Minho tud nagyon kemény lenni, még akkor is ha csak segíteni akart.- Lehet, hogy még nem jött el annak az ideje hogy beszél vele.- Minho megállt és rám nézett. Szemei szikrákat szórtam, de nem a dühtől, hanem inkább az aggodalomtól.

- Ha valami történt Jeonginnal, akkor azt tudni akarom.- mondta határozottan. Minho rá nézett Chanra, mintha engedélyt kérne tőle a tovább menéshez és Chan hosszas idő után rá bólintott.

- Menj, de légy vele gyengéd. Most nem olyan ember kell neki aki helyreteszi, hanem olyan aki megtartja ha szétesik.- Minho erre nem válaszolt, csak folytatta útját Felix szobája felé.

Egy ideig hallgattuk csendben az óra ketyegését, majd végre megérkezett Minho is. De ezúttal nem egyedül jött. Mögötte szorgos léptekkel lépkedett Jeongin is, mellette pedig Felix nyugtatta a legfiatalabbat. Amint leültek a kanapéra mind hárman, valami megváltazott a levegőben. Melegebb lett, nyugodtabb, de még mindig egy kicsit nehéz. Minho átkarolta a csendben zokogó Jeongint, és a kanapén ringatta őt előre-hátra, állát a fiatalabbik fejére rakva.

- Itt senki nem fog bántani téged, oké?- suttogja Minho olyan gyengédséggel a hangjában, amit a normális emberek ritkán hallhatnak.- Bármi történt, nekünk elmondhatod, ha készen állsz rá. Mi mindig itt leszünk neked, és remélem ezzel te is tisztában vagy.- Minho csak finoman simogatta Jeongin hátát, várva arra a pillanatra mikor a fiatalabbik megszólal. Nem erőltette rá a beszédet Minho, de láttuk hogy Jeongin könnyei már nem záporoztak  és légzése is a helyére állt.- Elmondod nekünk?- Jeongin lassan bólintott egyet és lassan elkezdett mesélni.

- Ma hazafelé az utcán megállt mellettem egy autó. Elsőnek azt hittem hogy csak útbaigazítást szeretnének kérni, de aztán rájöttem arra hogy valójában ők szervkereskedők. Elkezdtem gyorsabban venni lépteimet, de az egyik csávó kiszállt a kocsiból és megragadta a kezemet és ezt mondta:" Egy omega nem sétálgathat egyedül az utcán, főleg nem egy olyan mint te." Aztán oda fordult az autóban ülő haverjához és megkérdezte tőle hogy mennyit kapnának értem, ő meg azt mondta hogy az attól függ hogy mennyire vagyok egészséges. Aztán megpróbáltak berángatni a kocsijukba, de a Hyunjintól tanult teknikákat használva ki tudtam szabadulni szorítása alól, így hazáig futottam.

- Tudod kik voltak ők? Volt rajtuk valami olyan dolog amit meg tudtál jegyezni? Mondjuk az arcukon?- ereszkedett térdre Chan, és szavait lágyan intézte Jeonginhoz.

- Az egyiknek narancssárga volt a haja, szemei pedig nagyok voltak és feketék. Többre nem emlékszem.- Minho élesen beszívta a levegőt, és belemarkolt a saját nadrágjába.

- Taeyong...- suttogta dühösen és élesen.- Ne félj Jeongin, nem történhet veled semmi baj, mert nem engedem meg nekik. Ha bárki is egy ujjal hozzád mer érni annak levágom az összes ujját és megetetem velük.- mondja Minho Jeonginnak a szemébe.

- Köszönöm szépen.- öleli meg hirtelen Jeongin Minhot, aki egy kicsit meglepődve, de visszaölelte a fiatalabbikat.

- Na, most hogy minden rendeződött mindenki mehet aludni.- csapja össze kezeit Chan, és felpattant a kanapéról.- Már lassan fél tíz. Seungmin, jössz?- fordul Chan az említett felé, aki csak bólintott és párja kezét megfogta indultak el Chan szobája felé.

Mindenki más is elindult a saját szobájába aludni, így én is ezt tettem. Lefürödtem, megmostam a fogamat, feldobtam a micimackós pizsimet, és mivel nem akartam egyedül aludni, ezért megfogtam a párnámat és átmentem Minhohoz. Kopogás nélkül brnyitottam az ajtón, majd leültem az ágyra pont úgy ahogy Minho csinálta velem. Minho pár perc- fél óra- után kijött a fürdőszobából, és meglepettség nélküli arcal nézett rám.

- Tudtam hogy itt leszel.

- Honnan?- kezdtem kíváncsi lenni ezen mondatán.

- Megérzés.- vonja meg a vállát, és eldöntve engem az ágyon fekszik le mellém.

- Mit fogsz tenni avval a bizonyos Teayongal?- kérdezem tőle.

- Holnap le fogom vadászni. De most ne beszéljünk erről, inkább csak aludjunk.

- Jó éjszakát.- hunyom le szemeimet.

- Jó éjszakát.........

Sziasztokk💕❤️💋

Nem tudom meg mozdítani a nyakamat, MÁR MEGINT!! Képzeljétek el, már próbálunk már az iskolában a karácsonyi műsorra, és én vagyok az első az egyik fiú osztálytársammal, hívjuk most őt meggynek. Szóval meggy és én álunk élőről, és nem tud meggy semmit. A próba közepén szó szerint ott hagyott engem a színpadon, ezért egyedül kellett táncolnom, majd a próba végén visszajött, persze verekedtünk egy kicsit próba közben, előtt, és után is. De legalább a végére már valamennyire megtanulta a koreográfiát, szóval már nem fog leégetni az egész falu előtt.

Hamarosan hozom a kövi részt addig is maradjatok rosszak és gonoszak Infernos-ok😈💋❤️💕

Byee💝🌹