Sorsfordító Fény (L.H.)

1. Fejezet - Vizes élmény

Catherine Rosalie Morton

Az új dalom utolsó akkordjait játszottam, mire egy hatalmas dudálás félbeszakította a majdnem kész munkámat. A zaj a kikötő felől érkezett, azt jelezte, hogy hamarosan új hajó érkezik. Minden nap ez van.

Sikeresen elfelejtettem, hogy milyen dallamot pengettem az imént, így inkább abbahagytam a gitározást.

A szobámból kilépve a lépcsőn lerohantam, egyenesen az utcára véve az irányt, hogy egy kis friss levegőt szívjak.

- Elmentem, majd jövök – kiáltottam oda félvállról a bent lévő húgomnak, aki biztosan szokásához híven valami idióta sorozatot néz.

Vancouver most egészen komor hangulatú volt. Kihalt utcákon egy lélek se járt. Az emberek inkább visszahúzódtak a házaikba, hogy az szemerkélő eső nehogy eláztassa őket. Egyedül csak az állatok merészkedtek elő. Az égen a sötéten kavargó fellegek között csak pár madár szállt. A giliszták és a csigák ízletesen lakmároztak az eső áztatta kertek veteményesei között. Más élőlények csak pihentek vackaikban, hogy a rossz idő végre eltávozzon, várva nap fényes mosolyát.

Jobbra indultam, közben a szobámból kihozott daloskönyvembe írtam egy teljesen új szöveget. Rózsaszín bőrkötés már megkopott. Ócskának nézett ki, de ezt még a nagyim, halála előtt adta nekem. Semmi más nem volt akkor benne a nevemen kívül, amikor kaptam. Sóhajtottam egyet, szárnyra eresztve a régi emlékeket.

A tegnapi vihar teljesen lehűtötte a levegőt. Az eső még mindig szitált, így a kapucnimat a fejembe húztam, hogy védjem magamat a teljes elázástól. Bár kételkedtem, hiszen már most vizes volt a sötétkék pulcsim. Cipőm belsejébe már rég bekönyörögték magukat járdán összegyűlt pocsolyákban lévő mocskos vizek. Szó szerint lefagytak a lábaim.

Elszörnyedve tanulmányoztam a vihar által okozott károk maradványait. Mindenhol megtépázott növények, összetört kerti dísztárgyak hevertek. A kidőlt fák már nem magasodtak olyan nemesen az ég felé. A kerítések meghajlott lécei furcsa szögben pihentek, de az eredeti alakjukra egyáltalán nem is hasonlítottak. A tűzoltók próbálták eltakarítani a fák ágainak maradványait. Bármerre is néztem, mindenhol csak pusztítást véltem felfedezni. Egészen elment a kedvem ettől a kis sétától.

Megfordultam, hogy hazafelé vegyem az irányt, mikor egyre hangosabb sikításra lettem figyelmes. Nem a filmekben hallott ijedt sikítás, inkább olyan, mint mikor az ember a meglepettségének ad hangot. Fura volt mert több lány hangja töltötte be az utca egyébként csendes környezetét. Biztos valami buli van a közelben, és emiatt van ekkora öröm. Vállamat megrántva sétáltam tovább a szűkös járdán.

Hirtelen a semmiből négy fekete ruhába öltözött srác futott felém. Megrémültem, hiszen bűzözők is lehettek sötét öltözetük miatt. Lecövekeltem a járda kellős közepén, és vártam, hogy mi fog történni.

Három fiú elszáguldott mellettem, de a negyedik éppen hátrafelé nézett, így nem láthatott engem, aki kikerekedett szemekkel, földbe gyökerezett lábakkal áll mozdulatlanul.

Az ismeretlennel hangos csattanással ütköztünk össze. A lendülettől elvesztettem az egyensúlyomat. Már csak azt éreztem, hogy a legközelebbi pocsolyába csapódunk, és a dalszöveges könyvem kiesik a kezemből.

Borzasztóan fájt minden porcikám. Megpróbáltam szemügyre venni az alakot. Fekete napszemüvege elrejtett a fél arcát. Egy sötét sapka eltakarta a haját, de pár szőke tincs kikandikált. Szerintem ő is lesokkolt egy pár pillanatra. Mielőtt bármit is mondhattam volna, megszólalt egy hang nem messze tőlünk.

- Haver, nem lehetsz ilyen szerencsétlen! Kelj már fel, különben elkapnak minket! – szólt a rajtam fekvő alakhoz egy napbarnított bőrű fiú.

Elkapnak minket? Elmélkedni kezdtem az előbb megszólalt srác mondatán.Biztosan bűnözők, akik most raboltak ki egy boltot, de a rendőrség már a nyomukban is van. A szőke ismeretlen idegen villámsebességgel felpattant a földről magával rántva engem is.

- Ne haragudj! – motyogta.

Lehetséges, hogy nem ezt mondta, de nem tudtam rendesen kivenni szavait, halk hangja miatt.

A könyvemet a kezembe nyomva szaladt tovább a társai után.

- Semmi baj – suttogtam utána, de kétlem, hogy meghallotta. Már rég az utcasarkon járt.

A pocsolyába esésünk után, minden cuccom elázott. Dideregnem kellet volna, de még mindig éreztem testének melegét a sajátomon. Furcsa érzéssel vettem hazafelé az irányt, hogy végre bedőlhessek az ágyamba.

----------

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a prológusnál hagyott visszajelzéseket. Elképesztőek vagytok! Remélem, hogy tetszett az első fejezet. Hétfőn érkezik a következő.

A következő fejezet tartalmából:

"A tegnapi srácokon elmélkedtem. A városban sok valakit ismertem, de őket viszont nem láttam még errefelé. Bűnözők nem lehettek, mivel a városi híradó már rég bemondta volna, hogy körözés alatt állnak. Talán híres emberek? Esetleg a város kemény fickóinak csajait lenyúlták, és előlük futottak?"

Feltöltés dátuma: 2015. 07. 27.