Sorsfordító Fény (L.H.)

5. Fejezet - Kötelék

Catherine Rosalie Morton

Ezt nem hiszem el. Végig ott volt előttem, de nem ismertem fel. Lehet, hogy azért mert egy bocsánatkérésen kívül mást nem mondott, esetleg a napszemüvege nélkül már máshogy nézett ki.

- Ti voltatok azok a barátaiddal és te jöttél nekem. De mi elől futo... - hirtelen befogta a számat. Lepiszegett, és a testével erősen nekinyomott a falnak. Éreztem szívének heves dobogását.

A sikátor előtt egy csapat sikító lány futott el. Luke motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem, hogy mit. Mikor az utolsó sikítás is elhalt, hátrált pár lépést.

- Lennél szíves megmagyarázni, hogy mi volt ez az egész? Luke, az igazat! – kezdem idegesen, de a végére némileg lenyugodtam.

A fiú idegesen beletúrt a hajába, és a sikátor kijárata felé vette az irányt. Csípőre tett kezekkel sétáltam utána. Megálltam mögötte, de azonnal hátráltam, mikor Luke semmi előjel nélkül megfordult.

- A srácokkal zenélünk, és éppen turnén vagyunk. A sikítozó lányok, pedig a rajongóink voltak. Figyelj, Catherine, tudom, hogy el kellett volna mondanom már hamarabb, de ha megtudtad volna, hogy valójában ki vagyok, már nem úgy néztél volna rám, mint most. Csak egy átlagos ember akartam lenni a szemedben.

Annyira őszintének tűnt, hogy hittem neki. Talán azért mert nekem még soha nem ártott, vagy csak egyszerűen megbíztam benne.

- Luke, megértem. A helyedben lehet, hogy én is így cselekedtem volna. Viszont most mennem kell. A húgom már biztos hiányol – magyaráztam. – Holnap esetleg találkozunk? Zenélhetnénk együtt.

A fiú keserűen elhúzta a száját és megvakarta a tarkóját.

- Az nagyon jó lenne, viszont holnap dolgom van. Majd esetleg egy másik időpontban? – kérdezte.

Egy bólintással feleltem, hogy nekem aztán teljesen mindegy. Aztán Luke közelebb lépett, és megölelt. Hátat fordított nekem és az út szélére lépve leintett egy taxit. Beszállt a kocsiba, de előtte még egy mosolyt megeresztett felém. A jármű egyre távolabb került tőlem. Nem tudtam megmondani miért, de már vártam, hogy újra találkozzak Luke-kal.

Sóhajtva léptem be a házunkba. A konyhában megpillantottam a húgomat, amint valamit éppen szed ki a hűtőből. Ahogyan megpillantott egyből még egy tányért tett az asztalra. Halkan köszöntem, majd helyet foglaltam. A kezeimet az arcomba temettem, és gondolkodni kezdtem a mai nap történésein.

- Valami gond van, Catherine? – elmélkedésemből a húgom hangja szakított ki. Jospehine aggódva fürkészte az arcomat.

- Volt már fiú barátod? – kérdeztem. – Szigorúan csak barát.

A húgom felhúzott szemöldökkel meredt rám. Elnevette magát, majd az asztal felett átnyúlva megérintette a vállamat.

- Persze. A suliban több is van. Csak nem szemet vetett rád valaki? – eresztett meg egy félmosolyt.

Éreztem, hogy elpirulok. Hiába voltunk barátok Luke-kal, egy ilyesfajta kérdés zavarba tudott hozni. Igazából nem is nagyon ismertük egymást.

- Nem semmi ilyenről nincs szó, barátzónába vagyunk. Semmi több – mondtam komolyan.

- De te nem szeretnél esetleg többet? – kezdte a húgom az idegesítő szokását. Képes volt mindent túlkombinálni.

A szememet megforgattam. Úgy gondoltam, ha tovább fűzzük ezt a beszélgetést, abból semmi jó nem fog kisülni. Még a végén Josephine elkotyogja anyuéknak, hogy egy fiúval töltöm a szabadidőmet. Hiába magyaráznám, hogy nem járunk...

Inkább felálltam az asztaltól, és a kertünkbe vettem az irányt. Az ajtót kinyitva elsétáltam a virágok mellett. A kert végében álló tölgyfára felmásztam. Nekidöntöttem a hátamat a törzsének, és a lábamat lelógattam az ágról. Becsuktam a szememet, de egyből kinyitottam mert meghallottam Josephine hangját alattam.

- Csak, hogy tudd, az érzések elől nem lehet menekülni. Fiú és lány között nincs barátság. Az egyik fél mindig többet fog érezni. Legalábbis ezt írják azok a magazinok, amiket anyu szokott venni.

Elgondolkodtam azon, amit mondott. Ez nem barátság volt, de nem is szerelem. Inkább egy kötelék, ami azt suttogta, hogy mi összetartozunk. A kötelék, ami idővel akár meg is változhat.

----------

A következő fejezetből:

"A pláza aulájában még mindig zenéltek az érkezésemkor is játszó srácok. Nem tulajdonítottam nekik nagy figyelmet, így kifelé vettem az irányt, de egy hang hallatára a földbe gyökerezett a lábam. Nem hittem a szememnek, mikor megpillantottam a három srác között Luke-ot."

Feltöltés dátuma: 2015. 08. 06.

Sziasztok!

Köszönöm az előzőnél hagyott csillagokat, ti vagytok a legjobbak. Na, mit szóltok a fejezethez? Luke végre bevallotta, hogy ő nem is annyira átlagos. A következő fejezetben már a többi srác is felbukkan, igaz lényeges szerepük majd csak később lesz. Legyetek jók. <3 

Puszi, Frida Beth Holloway