Sorsfordító Fény (L.H.)

8. Fejezet - Összezárva

Catherine Rosalie Morton

A tegnapi ígéretünkhöz híven tartottuk a szavunkat, és együtt énekeltünk Luke-kal. A dal egy igen régi Katy Perry szám volt, amit mindketten ismertünk. Teljesen összhangban csengett a hangunk, mintha mindig is ezt csináltuk volna. A téren rengeteg ember állt és mindenki a mi játékunkat hallgatta. Mikor az utolsó akkordok is elhaltak Luke mosolyogva megfogta a kezemet, majd magasan az égbe lendítette. A boldogságtól a karjaiba vetettem magamat, és egyből fényképezők kattanásait hallottam meg.

- Luke, annyira jó volt együtt énekelni. Te profibb vagy, mint hittem – motyogtam a nyakába.

A fiú gyengéden eltolt magától, majd mosolyogva megköszönte az embereknek, hogy meghallgatták a produkciónkat. Még kiosztott néhány aláírást mielőtt végleg elhagytuk volna a teret Mikor végzett felém lépett, de mielőtt mondhatott volna bármit is, egy kisfiú megbökte a lábát.

- Kaphatnék egy aláírást? – szólalt meg, mire Luke egy mosoly kíséretében kezébe vette a tollat és ráfirkantotta volna a nevét, de a kisfiú elkapta a papírt.

- Nem tőled, hanem a lánytól. Azt akarom, hogy enyém legyen az első aláírás tőle. Így henceghetek, ha híres lesz – jelentette ki magabiztosan.

Odaléptem elé majd a fejére egy barackot nyomtam, és teljesítettem a kérését.

Luke egy félmosolyt eresztett meg felém, majd egy fagylaltozóra mutatott. Megkérdezte, hogy milyen fagyit kérek, mire én rábíztam a választást. Hamarosan két fagyival tért vissza.

A közeli parkban sétáltunk egymás mellett. A madarak csicsergése töltötte be az egész teret. Luke hamar megette a fagyiját és az enyémet kezdte el vizslatni. Egyszer csak elkapta a derekamat, és belenyalt az édességembe. Mérgesen felkiáltottam, és egy ötlettől fogva az arcába nyomtam a maradékot. Luke a meglepettségtől lefagyott, de hamarosan magához tért, és gonosz mosollyal felém kezdett lépkedni.

Már csak azt észleltem, hogy a park füvén egymással birkózunk. A csatánknak egy hatalmas égdörgés vetett véget, mire ijedten löktem le magamról Luke-ot. Feltápászkodtam magammal rántva a fiút is. Az égből hamarosan apró esőcseppek kezdtek hullani.

- Gyere, Catherine, elmegyünk a szállodánkba – mondta, miközben futni kezdett engem is maga után húzva.

Már vagy tíz perce futottunk, mire egy hatalmas luxusszállodába be nem értünk. Luke a recepciónál várakozott, hogy kikérje a kulcsokat, addig én a liftet hívtam le. Miután beléptünk a fiú megnyomta a tizenkettes gombot.

- Miért a legfelső emeletet választottátok magatoknak? – kérdeztem felé fordulva.

Luke megvakarva a tarkóját válaszolt.

- A fiú mindenáron szerettek volna az egekig ellátni...Ez amolyan fiús szokás.

Jóízűen felkacagtam, és belebokszoltam a fiú vállába.

Pár perc utazás után a lift egy kattanással megállt. Meglepődve pillantottunk egymásra, és egyszerre léptünk oda, hogy megnyomjuk a lift falán lévő gombot. A kezünk összeért. Már többször is történt ilyen, de még soha nem futott végig rajtam a filmekben halott jóleső érzés. Zavartan kaptam el a kezemet.

Luke előhúzta a zsebéből a telefonját, majd tárcsázott egy ismeretlen számot. A hívott személy azonnal fölvette a készüléket, de mielőtt az bármit is mondhatott volna Luke megelőzte.

- Figyelj, Cal! – kezdte. –Beragadtunk a szállodai liftbe. Szólj a recepción, hogy javítsák meg. Igen, gyalogolj le tizenkét emeletet. Most! – adta ki az utasítást a vonal másik végén lévő személynek.

- Már jön a segítség – szólalt meg egy kis  idő múlva, közben egy fekete bőrdzsekit terített a vállamra, hogy meg ne fázzak.

Lehajtott fejjel álltam, de éreztem, hogy engem bámul. Mindig is utáltam a lifteket. Nem sokat utaztam bennük, csak ha nagyon kellett. Inkább választottam a lépcsőt akármilyen magasra is kellett felmennem. A bezártság érzete eluralkodott rajtam, és már csak azt éreztem, hogy a könnyeim utat törve maguknak futnak versenyt az arcomon.

Luke mikor ezt észrevette, azonnal a karjaiba zárt, és apró puszikat nyomott a lecsorgott könnyeim helyére. Még soha nem csinált ilyet, pont ezért engem megrémített. Tudtam, hogy csak  megnyugtatni akart, de mégis annyira idegen volt ez a helyzet főleg, hogy barátok voltunk.Mégsem húzódtam el tőle.

Hamarosan a lift útnak is indult. Az ajtó kinyitódására szétrebbentünk. Kívül a nemrég látott recepciós mellett három úgy nagyjából velem egykorú fiú állt. Átvágva közöttük, és a lépcső felé szaladtam. Még hallottam magam mögött Luke hangját, de nem figyelve rá futottam minél távolabb tőle.

Hogy miért tettem? Még magam se tudtam volna megmondani, de a mai napon valami végkép megváltozott közöttünk, csak éppen azt nem tudtam, hogy mi volt az...

A hazavezető úton még mindig éreztem Luke illatát, de viszont a közelembe se volt, ekkor vettem észre, hogy a dzsekije még mindig a vállamon volt. Beledugtam a karomat az ujjaiba, ezzel közelebb tudva magamhoz a fiút.

Oly' közel volt, mégis távol...

----------

A következő fejezetből:

„Tekintetemet végighordozva kerestem a fiút, mire megtaláltam az egyik eldugottabb sarokban. Egy fiatal, huszonöt körüli lánnyal beszélgetett. Nekem háttal ült Luke, így nem vette észre, hogy feléjük vettem az irányt."

Feltöltés dátuma: 2015. 08. 13.

Sziasztok!

Elértünk a történet fordulópontjához. A két főszereplőnk érzései más fordulatot vesznek innentől. Remélem, hogy elnyerte tetszéseteket is ez a fejezet. Ha tetszett csillagozhattok, vagy írhattok véleményt. Esetleg feltehettek kérdéseket én pedig a történet végén majd megválaszolom. Egyébként is terveztem olyat, hogy összeírok nektek a történetről érdekességeket. De ez még messze van, ahogyan a vég is...

További szép hetet, és csütörtökön találkozunk.

Puszi, Frida Beth Holloway