Sorsfordító Fény (L.H.)

6. Fejezet - Ajándék

Catherine Rosalie Morton

Idegesen turkáltam a szekrényemben. Nem emlékeztem, hogy hova tettem a húgom szülinapjára spórolt pénzem. A nagy bökkenő az, hogy ma van, én pedig még nem vettem neki semmit.

Aztán eszembe jutott, hogy az ágyam alatt is rejtegettem dolgokat. Sóhajtva másztam alá, és egyből elkezdtem prüszkölni a sok por miatt. Diadalittas mosollyal húztam elő egy régi fadobozt. A benne lévő képek között megtaláltam a pénzem. Diadalittas mosoly keretében kikuszálódtam az ágyam alól.

Szombati nap lévén mindenki otthon volt, és én pedig nem akartam a lenti ajtó keresztül elhagyni a lakást, mert biztos, hogy a szüleim kérdőre vonnák a hova menetelemet, és akkor biztosan Josephine is meghallotta volna, amint bevallom, hogy a plázába igyekezek ajándékot venni. Így maradt az erkélyem.

A szobám ajtajára kiakasztottam egy „Ne zavarjatok, dalt írok táblát" arra az esetre, ha valaki be akarna jönni.

Kiléptem az erkélyemre, majd sóhajtva tapasztaltam, hogy túl magasan vagyok ahhoz, hogy biztonságosan leugorjak. Hajamba túrva sétáltam vissza a szobámba. Elgondolkodva szemléltem a fotelemben felhalmozódott ruhakupacot. Egy ötlettől fogva egymáshoz csomóztam őket. Túl rövidnek bizonyul, ezért még az ágytakarómat is hozzákötöttem.

Vigyorogva engedtem le az erkélyen az újdonsült kötelemet. A végét nekicsomóztam a korlátnak. Párszor megrángattam a biztonság kedvéért.

Átlendítettem a lábamat a korláton, és elkezdtem mászni lefele. Sikeres földet érésem után, bizonytalanul szemléltem a kisajtónkat. Nem mehettem ott ki, mert anya minden bizonnyal a konyhában főzött, és tökéletes rálátása lett volna rám.

Nekifutásból ráugrottam a hátsó kerítésünkre, és óvatosan lemásztam róla. Tisztára, mint egy bűnügyi filmben.

Vancouver ma igen szelesnek bizonyult, így a hosszú barna hajamat összekötöttem. Hamarosan odaértem a városközpontba. A plázák hadával szemezgettem. Nem sokat jártam itt, csak akkor, mikor valakinek szülinapja volt. Nem volt miből puccos ruhákat venni. Tetszőlegesen választottam egy több emeletes plázába, majd bementem.

Mikor beléptem a kiszemelt üzletbe, azonnal meg is hátráltam. Az aula dugig volt tömve emberekkel.

Egy színpadot álltak körül, ahol fiúk énekeltek. A bal szélen egy színes hajú egyed játszott a gitáron. A másik végen egy kreol bőrű srác énekelt basszusgitárral a kezében. A színpad hátsó felén a dobokat egy göndör hajú srác verte. Volt még egy tag, akit a rajongók túlságosan eltakartak, így én nem láthattam.

Vállamat megrántva sétáltam be az egyik ékszerboltba. Karkötőt szerettem volna venni. Megálltam egy állvány előtt, és a rajta lévő ékszereket szemléltem. A szemem megakadt egyen. Beljebb volt, mint a társai, de elég feltűnő ahhoz, hogy észre lehessen venni. A vékony láncon apró kövek lógtak. Felkapva a karkötőt a pénztárhoz sétáltam. Mosolyogva léptem ki a boltból.

A pláza aulájában még mindig zenéltek az érkezésemkor is játszó srácok. Nem tulajdonítottam nekik nagy figyelmet, így kifelé vettem az irányt, de egy hang hallatára a földbe gyökerezett a lábam. Nem hittem a szememnek, mikor megpillantottam a három srác között Luke-ot.

Önfeledten énekelt a körülöttük összegyűlt embereknek. A kreol bőrű fiú vette át az éneklést. Luke a tömeget pásztázta, mikor a szeme megakadt rajtam. Mosolyogva intettem neki, mire ő is hasonlóan tett. Fejéve a színpad elé intett. Nemlegesen megráztam a fejemet.

Mikor a szám véget ért lesokkoltam. Luke a színpadról leugorva átvágott a rajongók között, és felém vette az irányt.

- Menekülni készülsz? Csak nem előlem? - kezdte huncut mosollyal a szája sarkában. - Általában a csajok mindig maradni akarnak, ha meglátnak engem.

Lesütöttem a szememet. Mindenki minket nézett. A színpadon álló fiúk sutyorogva méregettek. A rajongók érdeklődő pillantásokat vetettek felénk. Annyira kínos volt ez az egész jelenet.

- Luke, mennem kell. A húgomnak ma van a szülinapja és ezt még oda kell adnom neki - lengettem a meg a kezemben tartott ajándéktasakot.

- Nemsokára véget ér a koncertünk. A hátad mögött van egy egészen pazar kinézetű kávézó. Ha megvársz ott, annak nagyon örülnék. Remek ezt megbeszéltük - vigyorgott, miközben a kezében tartott gitárt megpengette.

Utána akartam szólni, hogy én egyáltalán nem egyeztem bele, hogy megvárom. Megráztam a fejemet, és a kávézó ajtajához sétáltam. Leültem egy kinti asztalhoz.

- Annyira jó veled ökörködni... - mondta Luke a hazafelé vezető úton. A mondatába belepirulva hajtottam le a fejemet.

A koncert után ragaszkodott hozzá, hogy hazakísér, én pedig nem vitatkoztam ellene. Menet közben be nem állt a szánk. Néha egymáson taszítva egyet sétáltunk. Kétség kívül más volt vele lenni, mint akikkel eddig barátkoztam. A suliban mindig én voltam a különc zenész csaj.

A kisajtónkban hirtelen megálltam. Luke még pár métert tovább lépett. Kérdően hátrafordult, mire én felmutattam a házunkra. Visszasétált elém, és szorosan megölelt.

- Jó legyél kicsi lány - köszönt. - Lehet, hogy ma még találkozunk. Sejtelmesen kacsintott felém.

Nevetve vettem befelé az irányt. Egy ötlettől fogva még áthajoltam a kerítésünkön, hogy Luke után nézzek. Meglepetésemre a közeli villanyfának volt támaszkodva, és pontosan engem figyelt, mintha tudta volna, hogy visszapillantok rá.

----------

A következő fejezetből:

"A csengő hangja félbeszakította anyát. Josephine felkiáltott, hogy majd ő kinyitja. A fiatalabbik szülőmmel farkasszemet néztem. Az előszobából kiszűrődő zajokból azt vettem le, hogy a húgom behívja az illetőt.

- Catherine, vendéged van - kiáltott Josephine.

Érdeklődve vettem a nappali felé az irányt. Teljesen lesokkoltam, mikor megpillantottam Luke-ot, ahogyan apámmal kezet fogva áll.

- Szia, Catherine. Mondtam, hogy találkozunk még ma."

Feltöltés dátuma: 2015. 08. 08.

Sziasztok!

Itt is van a következő fejezet, szám szerint a hatodik. Remélem, hogy tetszett. Nem tudom megköszönni elégszer, hogy itt vagytok nekem, és olvassátok a fejezeteket. A következőben a Morton család többi tagja is megismerheti Luke-ot. Szombaton találkozunk, addig hallgassatok meg pár 5SOS számot.

Puszi, Frida Beth Holloway