Sorsfordító Fény (L.H.)

16. Fejezet - Elválás keserű íze

Catherine Rosalie Morton

Nyugodtan álltam az íróasztalomnak nekitámaszkodva. Josephine idegesen térdepelt az erkélyajtóm előtt, és próbálta felfeszíteni a zárat.

- Ez nem lehet igaz - mérgelődött. - A filmekben mindig kinyitják a hullámcsattal az ajtót. Az egész egy nagy hazugság.

Még nem akartam leleplezni azt, hogy bizony nálam van a kulcsa. De végül megkönyörültem a húgomon, és megköszörültem a torkomat, mire hátranézett. Vigyorogva lengettem meg a kezemben tartott tárgyat. Josephine azonnal felpattant, hogy jobban megszemlélje a kulcsot.

- Csak most mutatod? - kérdezte. - Fel akartad húzni az idegeimet?

Csak megrántottam a vállamat.

- Készülj, Josephine, mert ma bálba megyünk - mondtam sejtelmesen.

A lány boldogan szökkent a ruhásszekrényemhez, és kihúzta a piros ruhát. Lehajtotta a fejét, majd megszólalt.

- Te akkor mit fogsz felvenni? - kérdezte. Közelebb léptem hozzá, és magamhoz öleltem.

- Ezen a bálon csodálatosan fogsz kinézni. Én valami egyszerűbbet szeretnék viselni- nyugtattam meg.

Az íróasztalomhoz kezdtem húzni, hogy valamit kezdjek hollófekete hajával. Egy ideig méregettem, majd befontam, és kontyba csavartam. Elgondolkodva néztem az asztalomon lévő mű rózsát, amit Luke-tól kaptam. Megragadtam, és beletűztem a konty közepébe. Egyszerű volt, pontosan Josephine-hez illett. A sminket rábíztam, addig én a szekrénybe kutattam megfelelő ruha után.

Egy halványkék és egy krémszínű ruha között haboztam. Mind a kettőt akkor kaptam, amikor a szüleimnek új munkahelye lett.

- A krémszínű legyen, az kiemeli a hajad színét - hálásan néztem a húgom felé, aki csak megeresztett felém egy mosolyt.

Gyorsan belebújtam, és a tükörhöz sétáltam. A ruha combközépig ért, hasonlított a piros csipkeruhához. Végigsimítottam az oldalán eltüntetve ezzel a gyűrődéseket. A hajamba túrtam. A hullámok kecsesen omlottak a hátamra. Nem akartam felkötni, hiszen mindig is jobban szerettem leengedve.

- Nem mondanám nagynak a sminkkészletedet, de a célra most megfelelt - állt fel Josephine az asztaltól, átadva a helyét nekem.

Ránéztem a lányra. A szeme ki volt húzva, és fekete szemhéjpúdert is tett fel. Én egyszerűbbre vettem a formát. Elintéztem a sminket egy tusvonallal és egy kis szempillaspirállal. Anya mindig azt mondta, hogy a szépséghez nem szükséges smink. Nem nagyon festettem magamat, hisz nem is szerettem, és nem is tellett rá. A hajamat átfésültem egy párszor, majd késznek nyilvánítottam magamat.

A húgom felé néztem, aki már kinyitotta az erkélyajtót és fel is öltözött. Sugárzó szépség volt. A lemenő nap pirosra színezte a szobámat, így Josephine ruhája tökéletesen hatott. Kezében egy rózsakoszorút tartott. Elé sétáltam, és a fejére tettem. Mosolyogva levette, és felém nyújtotta.

- Ez a tiéd, rajtam már van piros. Egyénként is a rózsa illik hozzád.

Meghatódva forgattam az ujjaim között, és tettem a fejemre. Josephine összecsapta a tenyerét, és kihajolt az erkélyen. Elmeséltem neki, hogy a múltkor hogyan szöktem ki. Ezzel a módszerrel próbálkoztunk ismét.

Sikeres földet érésünk után már csak a kapu jelentett akadályt. Mikor átlendítettem a lábamat a ruhám alja beakadt. Megdermedtem, mire Josephine kérdően nézett hátra. Sóhajtva visszamászott, hogy kiszabadítsa az anyagot.