Sorsfordító Fény (L.H.)

14. Fejezet - Zavaros dalrészlet

Catherine Rosalie Morton

Reggel egyenletes szuszogásra ébredtem. Oldalra fordultam, és megláttam, ahogyan Luke a hasán feküdve alszik. A fél teste lelógott az ágyról. Mosolyogva feltápászkodtam a puha párnák közül, majd az erkélyajtómat kinyitottam, hogy friss levegőt csempésszek a szobába.

A kocsifelhajtóra felgurult egy autó. Meglepetten szemléltem, hogy anyuék szállnak ki a járműből. Ijedten szaladtam vissza a szobába, és hevesen rázni kezdtem Luke-ot. Csak egy morgolódással válaszolt. Jön a B terv. Lerohantam a lépcsőn, de ami ott fogadott megállásra késztetett. Szétdobált édességek és annak tasakjai hevertek a nappali minden szegletében. Beljebb léptem, mire beleléptem a szőnyegre kiborított innivalóba. Kétségbeestem. Ha anya és apa meglátja, hogy a ház úgy néz ki, mint a disznóól, akkor tutira büntetést kapunk.

A békésen alvó társaságra téved a tekintetem. Josephine és Michael a kanapén aludt, Calum pedig félig a fotelre ráhajolva kinyitott szájjal. Valaki hiányzott. A szememmel a dobos srácot kezdtem keresni. A konyhapulton ülve éppen valamit kotyvasztott. A ragadós masszát átöntve egy nagyobb tálba végezte tovább a dolgát.

- Srácok azonnal kelljetek fel! - kezdtem el kiabálni. - Anyáék hazajöttek.

Ashton felkapta a fejét a konyhából. Calum álmosan pislogott. A kanapén heverő színes hajú srác és a húgom ijedten gurultak le az előbbi helyükről.

- Micsoda? Anyuék? De nem az volt, hogy majd este jönnek? - kérdezte Josephine fáradtan.

Hevesen rázni kezdtem a fejemet.

- Bújjatok el, fiúk! Ha apu meglát, biztos kinyír titeket - intéztem a szavaimat a még mindig fáradt srácoknak, majd idegesen túrtam a hajamba. - Menjetek a szobámba. Gyorsan!

A fiúk fürgén felfelé vették az irányt, ahogyan csapódott a szobám ajtaja, úgy nyílt ki a bejárati. A szüleim nevetve léptek be a nappaliba, de a mosolyuk azonnal lefagyott, amikor meglátták a házban uralkodó zűrzavart.

Ajkamba harapva üdvözöltem őket. Anyu sápadt arcszíne kezdett átmenni vörösbe. Apu pedig idegesen szemlélte, hogy valaki megzabálta a kedvenc édességét.

- Catherine Rosalie Morton és Josephine Morton. Mi a fészkes fenét műveltetek ti, amíg nem voltunk itthon? - anya ingerült hangjára mindketten lesütöttük a tekintetünket.

Vagy tíz percen keresztül hallgattunk, ahogyan kioktatnak miket. Végül ránk parancsoltak, hogy takarítsuk ki a házat. Ők addig elmentek anyu egyik barátnőjét meglátogatni.

- Mondtam, hogy ne szedjétek széjjel a házat! - fordultam a húgomhoz, miután a bejárati ajtó hangosan csattant.

Fentről dübögést hallottam, majd hamarosan megjelentek a díszmadarak is. Az ajtó felé somfordálva próbáltak kijutni a lakásból, de megállítottam őket.

- Nem, fiúk! Most azonnal visszajöttök és segítetek kitakarítani a házat - mutattam rájuk. Csak morgolódva léptek a nappaliba. Luke mosolyogva hozzám sétált, majd a derekamat a kezével átfonta.

- Jó reggelt, hercegnő! - a megszólítástól zavarba jöttem. - Az ágyad egyszerűen csodás. Lehet, hogy hozzád költözöm.

Zavartan hámoztam le a karját a derekamról. A fiúk huhogni kezdtek.

- Csak barátok, mi? - Josephine kacsacsőrt formázott a kezével, majd hápogó hangot adott ki.

Csak szúrósan néztem az említett személyre, közben Luke kezébe egy szemetes zsákot adtam, majd elkezdtem bele dobálni a szemetet, közben Calum a szőnyeget porszívózta. Ashton és Mikey a konyhában mosogatott. Josephine pedig a követ súrolva dúdolgatott egy zeneszámot.

Fél óra múlva a ház egészen tűrhetően nézett ki. A srácokkal összepacsizva büszkén szemléltem, hogy a sok kéz, sokra megy.

- Remek, de hol a megérdemelt jutalom? - kíváncsiskodott Calum. Csak megforgattam a szememet, és az ajtó felé kezdtem tolni őket.

- Az alap, hogyha szétmocskoljátok a házat, akkor ki is takarítatok - fontam össze a karjaimat.

Luke csak felmordult, mire bocsánatkérően megvontam a vállamat. Látva csalódott arcukat, lassan előhúztam négy doboz cukorkát a hátam mögül. A szemük egyből felcsillant, mikor egyenként odaadtam a kezükbe.

Luke kibontotta a tasakot, majd egyszerűen az arcába öntötte. Döbbenten szemléltem, hogy mindent elborított a cukorka.

- Luke! - mondtam csípőre tett kezekkel. A fiú csak elégedett arccal ette az apró színes cukorkákat.

Miután elhagyták a lakást, fáradtan ballagtam fel a szobámba, hogy rendbe tegyem az ágyat, de erről már nem kellett gondoskodnom, mivel az szépen be volt vetve. Közelebb sétáltam hozzá, mikor megpillantottam rajta egy apró cetlit.

Pálcikaemberek voltak rá rajzolva, akik ölelkezve bújtak össze a csillagos ég alatt. Alatta egy számomra ismeretlen dalrészlet volt. Összeráncolt szemöldökkel olvastam fel.

And I know I shouldn't tell you

Tudom, hogy nem kellett volna elmondanom

But I just can't stop thinking of you

De egyszerűen nem tudok nem rád gondolni

Wherever you are

Akárhol vagy

Döbbenten tettem le a cetlit az előbbi helyére. Biztosan Luke írhatta. De miért?

Elmerengve néztem a papírlapra. Vajon Luke valamit már tudott, amit én nem?

----------

A következő fejezetből:

„A lemenő nap sugarai narancssárgává színezték a konyha falait. Anyu éppen a mosogató előtt állt, és engem hallgatott, amint próbáltam meggyőzni, hogy engedjen el a holnapi bálra.

- Sajnálom, Catherine, de megbíztunk bennetek, de mire hazajöttünk a lakás konkrétan szét volt szedve - fonta karba a kezeit.

- Anya, de hisz összetakarítottunk - mentegetőztem. Anya csak nemlegesen megrázta a fejét."

Feltöltés dátuma: 2015. 08. 29.

Sziasztok!

Mielőtt bármit is mondanék, meg szeretném köszönni az előző részhez érkezett csillagokat és kommenteket. Mindig mosolyt tudtok csalni az arcomra. Még azoknak is köszönet jár, akik nem rég kezdték olvasni a történetet és visszamenőleg is csillagoztak. Ezeknek is nagyon örültem.

A következő fejezet szombaton érkezik, mivel most nem szeretnélek titeket megvárakoztatni.

Várom a véleményeket a fejezetről, és ha esetleg valamit nem értetek, akkor nyugodtan írjátok meg nekem. Mindenesetre szombaton találkozunk. <3

Puszi, Frida Beth Holloway