Sziasztok! A történet megkapta a 3. Díját, amit nagyon köszönök @Masni19-nek
Szabályok!
- Köszönd meg a díjat!
- Írj magadról 10 dolgot!
- Válaszolj 10 kérdésre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Küld tovább a díjat 10 embernek!
10 dolog rólam:
1. Nagyon sokáig nem folyamodtam ahhoz, hogy írni kezdjek, nagyon sokáig abban a hitben éltem, hogy én soha nem tudnék egy mércét megütni, amit egy blognál várnak
2. Mikor elkezdtem írni, megfogadtam, hogy soha nem fogok addig történetet publikálni, amíg nem áll teljesen a fejemben össze a cselekmény.
3. Lobbanékony természetemből adódóan, gyakran mondom ki hamarabb a szavakat a számon, minthogy átgondolnám őket.
4. A Wattpadnek hála, megismertem egy nagyon is kedves személyiséget, @Vivii69-et. Bátran tudom minden egyes történetét ajánlani, hiszen felettébb tehetséges leányzó.
5. Nagyon félek attól, hogy egyszer abba kell hagynom az írást, mert már nem lesznek ötleteim, de remélem, hogy ez nem fog hamar elkövetkezni.
6. A Sorsfordító Fény publikálása előtt verseket is írtam, és tulajdonképpen azok voltak mindennek az alapjai.
7. Az ihlet a legváratlanabb pillanatokban is el tud kapni, és ilyenkor addig nem nyugszom, amíg nem írom le. Történt már olyan is, hogy a sulipadra felfirkantottam egy tartalmat, amiről elfelejtkeztem, és majd csak másnap jutott eszembe. Sajnos már nyoma is veszett a padon hagyott nyomoknak.
8. A jövőben mindenképpen valamiféle olyan dologgal szeretnék foglalni, aminek köze van az íráshoz, hiszen ezt szeretem csinálni.
9. Romantikus történetek nagyon is közzel állnak a szívemhez, így feltehetőleg minden történetemben ez nagyon is nagy szerepet fog kapni.
10. Lenyűgöznek a rövidebb, de a lefestő tájleírások, és szerintem ez az a dolog, ami nem hiányozhat egy történetből.
Válaszaim a kérdésekre:
1. Mióta blogolsz?
2015. Július 23.-a óta blogolok, hiszen akkor nyitottam meg ezt a történetet.
2. Mi késztetett arra, hogy elkezd a blogodat?
Ez egy amolyan viszonzatlan szerelemféle volt, amikor is úgy gondoltam, hogy ha egyszer lesz történetem, akkor az én főszereplőim bizony össze fognak jönni.
3. Miért az a főszereplő a blogodban, aki?
Catherine valamilyen szinten én lennék, de nem teljesen. Ő megfontoltabb, és érettebben gondolkodik, de vannak tulajdonságai belőlem is.
4. Mi a kedvenc sorozatod? Ha nem nézel sorozatot, miért?
Imádom a Teen Wolf-ot. Sajnos félbe hagytam a sorozat nézését, de a közeljövőben mindenképpen neki fogok újra ülni.
5. Van hobbid? Ha igen, mi?
Az írás nálam több, mint hobbi, ezért inkább azt mondanám, hogy nincs hobbim.
6. Szoktál nyaralni? Ha igen, hol?
Minden évben elmegyünk a családdal nyaralni, és mindig máshol, és javarészt nem én döntöm el mi is legyen a nyaralásunk színhelye.
7. Mennyire vagy társasági ember?
Nagyon is szeretek társaságban lenni, hiszen mindenről el tudok csevegni. Nagyon szeretek új barátságokat kötni, habár a bizalmamba férkőzni már nehezebb.
8. Van háziállatod?
Vannak cicáim és egy nagy kutyám, aki olyan akár, mint egy gyermek.
9. Melyik tantárgyat szereted és melyiket utálod?
Az irodalom a kedvencem és a matekot azt nagyon is utálom, soha nem értettem, hogy hogyan tudják egyesek megérteni.
10. Melyik városban élnél szívesen?
Svédország, Stockholm nevű városába élnék szívesen, de talán még valamelyik történetem helyszínén is.
Kérdéseim:
1. Mennyire fontos szerinted az, hogy az olvasók bármilyen formában visszajelezzenek az írónak?
2. Mit éreztél, amikor publikáltad az első történetedet?
3. Az ismeretségi köreidben valaki olvas, vagy tudja, hogy írsz?
4. Mit szólnál ahhoz, ha egyszer kiadnák egy történetedet könyv formájában?
5. Van olyan célod, amit kitűztél, és véghez szeretnéd vinni? Ha igen, akkor mi az?
6. Kötöttél már barátságot a Wattpadnek hála?
7. Meg vagy elégedve az írástudásoddal valamilyen szinten?
8. A szereplőid tulajdonságai köthetőek a környezetedben élő emberekhez?
9. Van-e példaképed, ha igen, ki és miért választottad meg őt?
10. Vannak komolyabb terveid, amik az írást érintik?
Díjazottjaim:
Bridzsit - Blake [L.H.]
DoDurville - Anonym Feelings
Masni19 - Posion [h.s.]
my-last-resort - A változó (The variable) TMR// Minho
kyrakovacs - I'll Be Good - Dramionr Fanfiction
Mindenkinek nagyon gratulálok, és további sok sikert kívánok az írás terén.
YOU ARE READING
Sorsfordító Fény (L.H.)
FanfictionValakinek megadatik a gazdag élet, ha pedig még híres is közben, akkor ő lehet a világ legnagyobb mázlistája. Luke Hemmings egyetlen mosolya millió lányt képes levenni a lábáról. Vajon minden lánynak csak a pénze és a hírneve kell, esetleg önmagáért...