Sorsfordító Fény (L.H.)

15. Fejezet - Büntetés

Catherine Rosalie Motron

Fáradtan lépkedtem át a nappalin a konyha felé véve az irányt. Meglepetésemre Josephine egy bögre kakaót szorongatva ült a pulton. Nem szokott kakaót inni, csak ha szomorú. Mikor meglátott, bánatos szemekkel nézett rám.

- Mi történt? - kérdeztem azonnal, és éreztem, hogy az álom egy szempillantás alatt kimegy a szememből.

- Anya megtiltotta, hogy elmenjünk a nyárbúcsúztató bálra - kezdte kétségbeesetten. - Érted, Catherine? Végre valaki meghívott minket, erre megtiltják, hogy elmenjünk.

Csak átöleltem a húgomat. Nekem is ez lett volna az első bálom, de ahogyan anyut ismertem, biztosan be akar majd zárni minket a szobába. Tekintettel arra, hogy múltkor is kiszöktem az erkélyen át.

- Nyugi, majd megoldjuk valahogyan - öntöttem lelket a húgomba, de igazság szerint nem tudtam, hogy hogyan is tudnánk elmenni. Vissza már nem akartam mondani, hiszen azzal lehet, hogy megbántottam volna Luke-ot. Ennek a bálnak már lőttek.

- Na, és ki hívott el? - kérdeztem mosollyal az arcomon. Josephine felnézett rám, és vigyorogva megköszörülte a torkát.

- Inkább kik - mondta sejtelmesen. - Ash, Mikey és Calum. Azt mondták, hogy a testőreim is lesznek egyben, nehogy valaki leteperjen a táncparketten.

Elnevettem magamat. A fiúk nagyon kreatívak lehettek. A hűtő felé vettem az irányt, és kivettem belőle a tegnapi vacsora maradékát. Gondosan letettem az asztal közepére.

- Catherine? - szólított meg Josephine egy kis idő múlva.

- Hm? - kaptam fel a fejemet. A lány hezitált, majd kinyögte a kérdését.

- Mi volt a múltkori randin? - megráztam a fejemet. A kíváncsisága néha az őrületbe kergetett.

A lemenő nap sugarai narancssárgává színezték a konyha falait. Anyu éppen a mosogató előtt állt, és engem hallgatott, amint próbáltam meggyőzni, hogy engedjen el a holnapi bálra.

- Sajnálom, Catherine, de megbíztunk bennetek, de mire hazajöttünk a lakás konkrétan szét volt szedve - fonta karba a kezeit.

- Anya, de hisz összetakarítottunk - mentegetőztem. Anya csak nemlegesen megrázta a fejét.

- Istenem, hogy lehetsz ilyen? - háborodtam fel. Ha még azt is megtudta volna, hogy fiúk is voltak a házban, biztosan nem úsztuk volna meg élve.

- Nem érdekel, Catherine. Előbb kellett volna gondolkodnotok - fordult meg anya, majd mosogatni kezdett. - Menj fel Josephine-nel a szobádba. Holnap egész nap oda lesztek bezárva.

- De... - kikerekedett szemekkel vizslattam a szülőmet. Ez most komoly? Dühösen vágtam át a lakáson, de még hallottam a hangját a hátam mögött.

- A biztonság kedvéért az erkélyedet is bezárom. Nehogy kimásszatok rajta.

Nem szoktam kiakadni, de ezt egy kicsit soknak véltem. Holnap este lemaradok életem talán legjobb báljáról. Hibáztathatnám a fiúkat, de én is tehetek róla, hogy így alakultak a dolgok, hisz magukra hagytam őket.

- Na? - kérdezte a húgom, mikor beértem a szobámba.

- Be vagyunk zárva holnapig - húztam el a számat. Josephine mérgesen felhorkant, majd levágta magát az íróasztalom tetejére. Morgolódva rángattam ki alóla a megírt kottáimat.

Hamarosan anya jelent meg az ajtóban, kezében egy fél csomag kenyérrel, lekvárral és egy kulccsal. Az erkélyajtóhoz sétált és nemes egyszerűséggel bezárta, majd az ajtóval is így tett.