A lencse mögött {Befejezett}

2.fejezet:

Sziasztok kedves olvasóim! (akik már 122 embert számolnak meg! Úristen! Ez egyszerűen hihetetlen, csodálatos, káprázatos és még hosszan sorolhatnám a szinonímákat! Nem tudom elhinni hogy már ilyen sokan vagytok! Felfoghatatlan számomra hogy ennyi ember kíváncsi az írásomra. Nagyon köszönöm mindenkinek aki hozzájárult ehhez a számhoz :3 Imádlak titeket) Boldog péntek 13.-kát mindenkinek. Annak ellenére hogy ez egy balszerencsés nap, én itt vagyok, készen az új résszel amit lejebb azonnal olvashattok is. Egész pontosan, MOST! :) Jó szórakozást hozzá 

A készülő káosznak köszönhetően senkinek se tűnt fel jelenlétem, mindössze Maria asszisztense, Rachel szökkent oda mellém egy fehér A4-es lapot szorongatva amit sietősen a kezembe nyomott majd tovább sietett főnököm mellé a következő utasításra várva.

Miközben oda sétáltam szeretett gépem mellé szememmel végig futottam a nyomtatott listát mely arról szólt milyen képeket kell készítenem Brett-ről. Ahogy láttam csak a szokásos séma. Borítókép a készülő lemezére, néhány promóciós kép amiket benyomhatnak a rajongóknak és két poszter kép. Könnyed ujjgyakorlat.

A lapot összehajtogatva a táskámra dobtam aztán a gépemhez lépve állítgattam párat miközben lőttem néhány próba képet amik másodpercek múlva megjelentek a laptopomon.

- Vicky! Hát itt vagy! – kiáltott fel Maria mire én azonnal kibújtam gépem mögül hogy megtudjam mi a következő lépés. Felletessem a tőle megszokott hevességgel közeledett felém nyomában Brett-el aki akár egy pincsikutya, követte főnököm minden lépését. – Megkaptad a listát? – tért azonnal a lényegre én pedig egy kimért bólintás képében válaszoltam meg kérdését. Mindeközben a mellettünk álló Brett befejezte a terepszemlét és engem kezdett részletesebben szemrevételezni melynek következtében egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a közelében. Szívesen rászóltam volna hogy én nem vagyok se celeb se múzeumi tárgy amit nézegetni kellene, tehát legyen szíves befejezni a bámulást de Maria első számú szabálya értelmében, tilos megsértetni az „ügyfelet"

- Te fogsz fotózni? – bökte ki lekezelő hangsúllyal több perces méregetést követően melynek hatására minden iránta érzett szimpátiám köddé vált és helyét átvette színtiszta ellenszenv. Ő se más! Ugyanolyan elkényeztetett sztárocska mint elődei.

- Igen, talán valami problémád van vele? – kérdeztem vissza ugyanabban a hangsúlyban mint amit ő használt mely után Maria azonnal felköhögött mellettem ezzel jelezve hogy épp megsértem az etikettet.

- Elég fiatalnak tűnsz – jegyezte meg kurtán miközben szemérmetlenül újra végig mért a talpamtól egészen a fejem búbjáig, hosszan elidőzve a dekoltázsomnál. Nem csak bunkó de még perverz is! Egy élmény lesz vele a közös munka. – Biztos hogy van elég gyakorlatod?

- 5 éve fotózok – feleltem magabiztosan közben végig tartva a szemkontaktust. Maria rémülten kapkodta köztünk a tekintetét, szinte láttam ahogy a vészjelző villog a szemeimben és épp azt latolgatja hogy Brett vagy én veszítem el előbb az önkontrollomat. Valószínűleg úgy döntött inkább nem várja meg az eredményt és Brett-et karon ragadva, finoman elkezdte a fehér vászon felé lökdösni. Amint a vadbarom kiért a személyes zónámból egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki ajkaim közül de amint ismét behelyezkedtem kamerám mögé és keresztülnéztem a lencsén így meglátva ügyfelemet, ismét felforrt haragom. Mit jön ő ahhoz hogy kérdőre vonja a tudásomat? Én se kötök bele a hangjába pedig volna rajta mit kritizálni! Micsoda egy öntelt, bunkó alak! Remélem hamar végzünk és elkotródik a közelemből egy életre!

Leültem a gépem mögé állított háromlábú forgós székre és a lencsébe pislogva gyakorlott mozdulatokkal beállítottam az összes apróságot közben fél kézzel, némán utasítgatva a világításért felelős segédeimet. Ám csak némi fáziskéséssel döbbentem rá hogy addig hiába pepecselek a beállításokkal míg maga a lényeg nem áll be a helyére így intettem Max-nak hogy egy kicsit függessze fel a reflektorok mozgatását.

Kibújtam gépem mögül és már nyitottam a számat hogy oda kiállítsak Brett-nek, legyen oly kedves és tolja oda a seggét a helyére viszont Maria vörös fejét látva úgy láttam, jobban járok ha nem öntök több olajt a tűzre. A kapott dokumentumra sandítva gyorsan leolvastam mi Brett teljes neve de így se volt ismerős. Különösnek találtam hogy még soha nem hallottam róla, mikor állítólag ekkora hírnévnek örvend, én pedig szeretem azt gondolni hogy tájékozott vagyok a mai sztárvilággal kapcsolatban. Brett Stilson – olvastam le a lap tetejére, fél kövér betűtípussal nyomtatott nevet, aztán hangomat megköszörülve, a legmézesmázosabb hangomon oda szóltam mr.bunkónak.

- Mr.Stilson! Volna szíves beállni a helyére? – az említett úgy kapta fel a fejét hangomat hallva mintha életében először szólt volna hozzá emberi lény aztán zavartan a kijelölt helyre ballagott, arccal felém fordulva, kék szemeit rajtam tartott ám tekintetén látszott hogy fejben távol jár. Nem is baj! Addig se idegesít megjegyzéseivel. Kezemet feltartva jeleztem Max-nak hogy folytassuk az előkészületeket mire az említett azonnal faképnél hagyta kollégáját és sietősen felkocogott a reflektoroknak fenntartott fém emelvényre. Ezután már minden a megszokott rendben folyt, Brett egyszer se ugatott közbe így nem cseszte fel se az én se Maria agyvízét ezért mindenki rendesen tudott a feladataira koncentrálni.

- Oké! Akkor vágjunk is bele! – adtam ki a végszót melynek hatására Brett is visszatért közénk és sűrű pislogások közepette éberré rázta magát. Magam mellé intettem Rachel-t aztán kezébe nyomtam a kapott listát azzal az utasítással hogy sorban olvassa fel nekem a rajta szereplő megrendeléseket. – Javaslom kezdjünk a poszter képekkel, azok a legegyszerűbbek – javasoltam, szavaimat Rachel-nek címezve ki sűrű bólogatással helyeselt ezt követően felolvasta mire van szüksége a menedzsernek. Egy állított és egy fektetett beállítás – más utasítás nincs? Különleges kérés? – Rachel megrázta a fejét mire én az alsó ajkamba harapva mértem végig – szigorúan szakmai szemmel! – modellemet aki kezeit háta mögé kulcsolva nézelődött a teremben. Vaktában lenyomtam az exponáló gombot, gondosan figyelve hogy Brett ne vegye észre, így kapva egy tökéletes spontán képet. A kép néhány másodperc múlva már meg is jelenet a laptopom képernyőjén ám használatra nem volt alkalmas mivel Brett sajnos belemozdult ezért kissé elmosódott. Ennek ellenére az enter gomb lenyomásával elmentettem közben tovább gondolkodva mit kezdhetnék a fiúval. Brett zenéjének cél közönsége a 12- 20 év közti korosztály, azon belül is főképpen a lányok tehát olyan kép kell amire ha ránéznek, ismét beleszeretnek Brett-be. Egy csábítós, mégis laza. Kissé rosszfiús mégis angyali. Vagy rámehetnék mondjuk a fiatalságára. Egy bohókás kép amit meglátva a tini lányok akaratlanul is elmosolyodnak.

- Meg kéne nevettetni Brett-et – súgtam oda Rachel-nek aki kikerekedett szemekkel bámult vissza rám, valószínűleg nem értette mi jár a fejembe de ennek ellenére nem kérdezett semmit, csupán kötelességtudóan bólintott egyet és magas sarkújában oda tipegett főnökömhöz. Mozdulataimat leutánozva tovább adta instrukcióimat Maria-nak, ki egy fél percig elgondolkozva meredt maga elé aztán szemei felcsillantak. Ebből már tudtam, ő megértette az elképzelésemet.

Hajamba túrva kibújtam rejtekhelyemről és pólóm gyűrődéseit simítgatva a stylistok felé vettem az irányt akik egy kupacba rendeződve pletykáltak a sminkesekkel. Ahogy észrevették hogy feléjük közeledek, felfüggesztették a társalgást és komoly maszkot magukra öltözve várták az utasításokat.

- Valami laza, egyszerű felső kellene, ami illik a nadrágjához. Cipőnek pedig rövid szárú tornacipő. A haját csak kócoljátok össze. Szerintem smink nem kell de rátok bízom, ti vagytok a profik – vázoltam fel az elképzeléseimet a megfelelő embereknek mire ők bólintva egyet felpattantak székeikről és szétszéledtek a tágas stúdió területén. Az egyik stylist elhívta Brett-et is aki rémülten szuggerálta az őt, karjánál fogva rángató, nála 2 fejjel alacsonyabb lányt.

- Mi a fene folyik itt? – támadott le kissé ingerülten kérdésével mikor elhaladtak mellettem. Zaklatott arckifejezését látva, önkéntelenül is egy elégedett mosoly kúszott ajakimra melyet ő is kiszúrt és zaklatottból egy pillanat alatt váltott át idegesbe. Küldetés teljesítve!

- Ne aggódjon, Mr.Stilson. Csak bízza ránk magát...