A lencse mögött {Befejezett}

29.fejezet

Üdvözletem! Azt hittem az iskolai ballagás miatt nem tudok ma nektek részt hozni de a dolgok úgy alakultak hogy mégis sikerült hazajutnom egy pár órára, tehát, itt a rész :) Nem húznám sokáig az időt mert nincs sok, csak annyit jegyeznék meg hogy már 385-en vagytok és elképzelni nem tudjátok mekkora boldogságot okoztok minden feliratkozással, kommenttel, csillagal. Szóval csak bátran, imádom olvasgatni a szavaitokat :D Egyébként, már én is úgy vártam Vicky és Brett első csókját mint ti viszont a küzdelmek még közel se értek véget. Kitartás ;) Jöjjön hát az új rész 

A díjkiosztó után nekem már nem volt sok hangulatom egy after party-hoz így megkértem Brett-et, hívja ide nekem a kocsit ám nagy meglepetésemre ő is helyeselte szándékaimat. Miután fél óra alatt végig szaladtunk a teremben összegyűlt befolyásos embereken és mindegyikkel beszéltünk pár szót illetve mászkáltunk kicsit a fotósok környékén is a képek miatt, kézen fogva távoztunk az épület hátsóajtaján át ahova Chris-t rendeltük. Az az alig 5 perc melyet várakozással töltöttünk, némán telt mely nem volt meglepő tekintve hogy Brett érzelmi kirohanása után csak pár üres mondatot váltottunk amit betudtam annak hogy nem csak én nem tudom hova tenni a hangulatváltozását, ő is hasonlóan össze van zavarodva.

Hamarosan befutott Chris a színpompás limuzinnal és engem egy örömteli mosollyal míg Brett-et kimért, illedelmes kézfogással köszöntötte. Bár a mosolya ragyogott, a szemei alatt éktelenkedő sötét karikák tanúskodtak arról hogy nem csak nekünk hosszú az esténk. Önzőnek éreztem magamat amiatt hogy szegény férfi miattunk éjszakázik pedig valószínűleg ez is hozzátartozott a munkaköréhez. Brett előttem is részt vett több éjszakába nyúló eseményen és amennyiben akkor is Chris furikázta, minden bizonnyal nem először vezet ilyen fáradtan.

Az üdvözlést követően kinyitotta számunkra a hátsó ajtót mire Brett duzzogva bemászott a helyére én meg hagytam hogy Chris úriember módjára besegítsen az ülésekre. Igazából erre semmi szükség nem volt de őt látszólag örömmel töltötte el és ez engem is boldoggá tett. Ha ennyi kell a boldogságához, rajtam ne múljon, arról nem is szólva hogy nagyon aranyosnak találtam gyermekien őszinte mosolyát.

Ugyanúgy ültünk mint a díjátadóra jövet. Brett a szélvédővel szembe – amit persze paraván takart el a kíváncsi szemek elől – én pedig háttal neki és mindketten hallgattunk. Én igyekeztem feldolgozni az este eseményeit, egész pontosan válaszokat találni Brett viselkedésére mivel számítottam arra hogy magától a szóbon forgó személytől úgyse kapnék vagy értelmes vagy egyáltalán semmilyen választ.

A motor halkan dorombolt alattunk, a város fényei csodálatos látványt nyújtottak azon szerencsések számára akik szemtanúi voltak és az autóban kellemes levendula illat terjengett. Ennek a háromnak az együttese olyan megnyugtató légkört teremtett amit szívesen élveztem volna egész éjszaka.

Még Brett jelenléte se zavart aki morcosan simogatta telefonjának képernyőjét, ujjai mozgásából arra következtettem a twitter üzenő falát pörgeti és feltételezésemet alátámasztotta hogy olykor halvány mosolyra húzódtak ajkai. Egy váratlan pillanatban az izmai megfeszültek és úgy meredt a kezében tartott készülékre mintha minimum kigyulladt volna majd a jelenetet beharapott ajkakkal és egy öblös nyeléssel koronázta meg. Hosszan rányomott a képernyőre aztán egy újabb koppintást követően úgy folytatta a görgetést mintha az előbbi megingás meg se történt volna. Jól ismertem ezt a kombinációt. Lementett valamit. Magamat is megleptem azzal hogy mennyire érdekelt hogy vajon mi ragadta meg ennyire a figyelmét.

- Mr.Stilton, megérkeztünk – törte meg a csendet Chris visszafogott mégis határozott hangja miután az autó megállt alattunk. Brett hűvösen megköszönte neki a fuvart aztán a telefonját nadrágja zsebébe süllyesztve kimászott az ajtón melyet Chris előzőleg kitárt számára. Tőlem el se köszönt, pusztán az ajtóban állva végig mért ezt követően keserűen távozott. Láttam ahogy a kapuhoz sétálva beüti a biztonsági kódot és kezében a díjjal, lazán besétál az önműködő kapun mely kötelességtudón záródott vissza mögötte.

- A lakására vihetem miss? – kérdezte lágyan Chris melyre én helyeslően válaszoltam aztán hirtelen eszembe jutott valami amit már az első találkozásunk óta közölni szerettem volna vele.

- Chris, megkérhetem arra hogy tegezzen? Még nem vagyok olyan öreg – nevettem el magamat amihez ő is csatlakozott. Láthatóan oldottabb lett a hangulat azután hogy kettesben maradtunk.

- Természetesen miss...akarom mondani Vicky. Bocsánat hogy kellemetlenséget okoztam – mondta sajnálkozva – Viszont akkor te is tegezz engem, rendbe?

- Megegyeztünk – mosolyogtam rá amit ő szeretetteljesen viszonzott. Nagyon imponáló volt hogy Chris ilyen talpig úriember főleg ebben a világban ahol már az is különlegességnek számít ha egy férfi hátsó szándék nélkül ajtót nyit egy nőnek. Nem tudtam elképzelni hogy egy ilyen szerethető, humoros, udvarias férfinak mint ő miért nincs családja vagy barátnője. Tapasztalataim szerint a nők – ahogy én is – imádják a lovagias pasikat és az se hátrány ha az a férfi olyan külsővel rendelkezik mint Chris. Az ember azt gondolná hogy ragadnak rá a csajok ehhez képest egyedülálló. Mondjuk ebben szerepe lehet a munkájának is mely nem egy tipikusan 8 órás állás. Ha nem is a hét minden napján de biztosan vannak alkalmak amikor 24 órás szolgálatban van vagy a mostanihoz hasonlóan éjszakába nyúlóan vezet. El is határoztam hogy a randinkon majd kérdezősködök efelől is.

- Jól telt az este? – érdeklődött kedvesen miközben megállt egy piros lámpánál és az alkalmat kihasználva rám pillantott a visszapillantón keresztül. Szívesen vettem a beszélgetésre való invitálását így a derekamat kicsavarva, hátra fordultam hozzá.

- Igen, remek volt. Brett megnyerte a díjat – újságoltam lelkesen hiszen annak ellenére hogy nem éppen rózsás a kapcsolatunk azért büszke voltam rá. Ha nem is egy jó ember, énekelni tud és megérdemelte a díjat. Akaratlanul is lepergett szemeim előtt a pillanat mikor magához húzott és forró ajkai találkoztak az enyémmel majd a meleg ölelése is melyben utána részesített. A testem megborzongott az emlékek hatására és éreztem ahogy a nem létező szőrszálaim állásba emelkednek a bőrömön. Ennek nem kéne így lennie...

- Igen, tudom. Néztem az egészet a telefonomon – éreztem a hangjában bujkáló csalódottságot viszont a fáradtság következtében, kellett egy bő fél perc mire leesett mit jelentenek a szavai. Ha látta az egészet, szemtanúja volt a csókunknak is.

Úgy éreztem mint akit letaszítottak egy szakadékba miközben próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat. Mit mond az ember lánya annak a személynek akiről tudja hogy kedveli és a közeljövőben randira megy vele és aki látta ahogy a nem hivatalos barátjával csókolózik? A fenébe is, normális életet akarok!

- Én úgy sajnálom Chris de...- itt megakadtam. Eddig tartott a tudományom. Mégis mit mondjak? Hogy nem akartam? Ez végül is igaz arról pedig nem kell tudnia hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból élvezetet váltott ki belőlem. Ezt a titkot magammal viszem a sírba is.

- Nem kell szabadkoznod – mosolyodott el viszont tagadhatatlan mű mosoly volt melyet látva elfacsarodott a szívem. Nem akartam hogy erőltetetten mosolyogjon rám – Ez a feladatod. Te vagy Brett barátnője a média előtt és egy kapcsolathoz hozzá tartoznak az ehhez hasonló intim dolgok

- Köszönöm hogy ilyen megértő vagy.

- Szóra sem érdemes. Megengeded hogy felkísérjelek? – húzta bizakodó mosolyra ajkait melyeknek ha akartam se tudtam volna nemet mondani. Örültem hogy nem halt meg köztünk a hangulat és ilyen rugalmas vette ezt az akadályt.

Kisegített a kocsiból aztán együtt siettünk el a lakóház ajtajáig melyet udvariasan kitárt előttem miközben rutinos mozdulatokkal lezárta az autót a kis távirányító segítségével majd egymás mellett haladva kezdtük el megmászni a lakásomig felvezető végtelen lépcsőfokokat.