A lencse mögött {Befejezett}

51.fejezet:

Sziasztok csodálatos olvasóim! *.* Hihetetlen amit tegnap műveltetek a komment szekcióban! Összesen, mindössze 1 nap alatt, 20 (!!!! OMG) komment érkezett! Ilyen sok még SOHA nem volt. El se tudom mondnai milyen jól estek a szavaitok ezért igyekeztem nem sokáig várakoztatni titeket, már reggel fel akartam tenni az új részt de az élet közbe szólt. De a lényeg hogy most itt van! Remélem tetszeni fog, ne felejtsetek véleményt formálni :) Ti vagytok a legjobbak <3 (Több mint 2 oldalas lett, hoppá xd) 

A kihallgatott beszélgetést követően képtelen voltam Brett szemébe nézni, tudat alatt is kerülni kezdtem amit habár igyekeztem diszkréten művelni, a mellékelt ábra alapján nem igazán sikerült ugyanis a nap közepe felé, a forgatási szünet alatt a semmiből mellettem termett és nyíltan rákérdezett viselkedésem miértjére.

Valami „mi van veled?" szerű kérdés hagyhatta el a száját, az én füleimbe mégis szüntelenül Billy szavai visszhangoztak. „Te beleszerettél" „beleszerettél" „beleszerettél" – ismétlődött folyamatosan ami még jobban feltornászta a már így is az egeket verdeső vérnyomásomat és bár minden erőmmel küzdöttem, nem bírtam tovább türtőztetni magamat. Erica dolgozott és más senki nem volt a közelembe akivel megbeszélhettem volna az ügyet. Egy hosszú, álmatlan éjszaka és egy reggeli veszekedés után megtudtam hogy a srác – aki nem mellesleg egy világsztár – aki iránt elkezdtem helytelen érzelmeket táplálni szintén érez irántam valami hasonlót miközben a barátom otthon vár engem, mit sem sejtve. Túl sok volt az inger amit fel kellett volna dolgoznom és nem bírtam tovább. Kitört belőlem az elmúlt órák feszültsége, csak sajnos pont annak az egy embernek a nyakába zúdítottam, aki elől el akartam volna titkolni.

- Hallottam – a várt ingerült, tomboló kiabálás helyett erőtlen suttogás hagyta el ajkaimat viszont Brett a reakcióból ítélve megértette halk szavaimat. Pupillái hatalmasra tágultak, magabiztos tartása összegörnyedt és keze megindult hogy elvégezze a tőle már számtalanszor látott, kényelmetlen helyzetekben elmaradhatatlan, hajba túrását.

- Mit hallottál? – kérdezett vissza reményteli hangon, a tekintetét végig a földön tartva. Éreztem hogy ez az utolsó reménysugár amibe kapaszkodik és a szívem majd megszakadt hogy el kell vágnom de ebből a helyzetből nem táncolhattam vissza. Ha már így alakult, akkor a legjobb megoldásnak azt találtam hogy végig játsszuk a meccset és megbeszéljük mi is van köztünk.

- A beszélgetéseteket Billy-vel – feleltem remegő hangon aztán kiengedtem egy nagy adag levegőt ajkaim közül. Ő nem szólt, én se szóltam. Ott álltunk egymással szembe, lehajtott fejjel, mint két büntetésbe tett gyerek. Körülöttünk szorgos hangya módjára emberek rohangáltak miközben a szünet percei vészesen fogytak.

Brett többször is megmozdult. Testsúlyát áthelyezte egyik lábáról a másikra, bele-bele túrt a fodrászok által gondosan beállított frizurájába és többször is szólásra nyitotta száját de egyik esetben se hagyták el hangok a torkát. Olyan fájdalmas arcot vágott hogy már bűntudatom volt hogy menekülés helyett reagáltam szavaira.

- Szünet vége! – ordította el magát egy stáb tag melynek hatására alig mozdult meg pár ember viszont mikor Billy, a maga karizmatikus stílusában, rémisztő, mély hangján megismételte ugyanezeket a szavakat, mindenki fejvesztve rohant a saját helyére. Még Brett-en is láttam ahogy menedzsere hangjára összerezzen ezt követően egy „bassza meg" megjegyzés keretében, rám emelte gondterhelt kék szempárját.

- Nem tagadok semmit de ezt ne most beszéljük meg – bökte ki végül az alsó ajkát rágcsálva közben szemgolyói mindenfelé ugráltak, egyedül engem kerültek el. Szégyenlősen bólintottam, ő pedig bizonytalanul megismételte mozdulatomat ezzel megerősítve megállapodásunkat.