A lencse mögött {Befejezett}

15.fejezet:

Sziasztok drága olvasóim! Meg is érkeztem a legújabb résszel mely közel se lett olyan eseménydús, igyekeztem inkább az érzelmekre fektetni a hangsúlyt, ennek ellenére remélem elnyeri a tetszéseteket. Az előző részhez 3 kommi érkezett, mindnek kivétel nélkül nagyon örültem. Illetve, mindjárt elérjük a 200(!!) feliratkozót, már csak 2 ember kell. Na, összehozzátok? :D Ne felejtsétek, ha sikerül akkor jön  a meglepi *.* 

Izgatottan sürgölődtem a konyhában miközben félpercenként az órára sandítottam. Erica-val úgy beszéltük meg hogy 1 órára ér ide hogy legyen időnk elkészülni a meglepetés tortával melyet a férje születésnapjára szán. Mivel, ha az orra előtt készíteni el nem volna meglepetés ezért megkért, hogy kölcsönvehetné e a konyhámat egy pár óra erejéig amit természetesen gondolkodás nélkül engedélyeztem neki, sőt, plusz 2 segítőkezet is felajánlottam számára. Régen töltöttünk együtt egy laza csajos délutánt amik őszintén szólva hiányoztak, tekintve hogy Lily születés előtt, minden második nap találkoztunk, hol kettesben, hol hármasban, Brandont is bevonva a buliba, de a kicsi érkezés után a 2 szülő minden idejét igénybe vette a nevelés, így kénytelen voltam lemondani róluk míg LIly elég idős nem lesz.

Alig vártam hogy sütögetés közben felidézhessük a régi szép időket és egymást ugratva, a korukhoz nem illő módon magán koncertet adjunk a szomszédoknak a fakanálba énekelve, ugyanis régen ez a tevékenység a közös sütési procedúra szerves részét képezte. No meg már nagy szükségem lett volna arra hogy valakivel átbeszéljem a Brett-es ügyet mert az idegeim már kezdték felmondani a szolgálatot a sok elfojtás következtében.

Erica mondta hogy hozza a receptet és a hozzávalókat, nekem csak az edényeket és a sütőt kell biztosítanom. Hirtelen ötlettől vezérelve benyomtam a rádiót és a sors fintora ismét lecsapott ugyanis az éppen Brett egyik legnépszerűbb dalát játszotta. Még mindig nem fért a fejembe hogy Brett pár napja tulajdonképpen a „barátom", bár még nem jelentettük be hivatalosan. Billy azt javasolta hogy Brett ne csak kiposztoljon egy közös képet az egyik közösségi oldalra hanem hagyjuk hogy a piócák lekapjanak minket együtt mivel az nagyobb port kavar. Több információt nem is szolgáltatott, csak kezében lengetve a szerződést melyen még meg se száradt a tinta, kizavart minket az irodából. Se én, se Brett nem éreztem szükségét a bent történtek átbeszélésnek ezáltal némán ballagtunk le a lépcsőkön aztán az épület előtt szétváltak útjaink. Én az útszélére álltam taxiért kiabálni míg ő beszállt a rá váró, már jól ismert égszínkék kocsiba. Eszébe se jutott felajánlani egy fuvart, nem mintha elfogtam volna, csak azért nem gondoltam volna hogy ennyi illem se szorult belé.

A fejemet megrázva tértem vissza a valóságba majd kapcsoltam át egy másik adóra mire felcsendültek egy másik mindenki által ismert dal akkordjai amit a többséghez hasonlóan én is kívülről tudtam – legalábbis a refrént – viszont az elődadót vagy a szám címét, ha megkínoznak se tudtam volna megmondani.

A dal pörgős dallama táncra késztette lábaimat nekem pedig eszembe se volt ellenkezni, így, hogy nem volt közönségem. Felszabadultan kezdtem tánchoz hasonló béna mozdulatokat produkálni és ide-oda mászkálni az aprócska konyhában aztán mikor a refrén következett, rekedtes hangon üvölteni a sorokat.

Ezt szakította félbe a csengő megszólalása mire én vigyorogva rohantam át a nappalin és téptem fel az ajtót hogy aztán szó nélkül kikapjam az egyik szatyrot a barátnőm kezéből. Erica hálásan mosolygott rám miközben lábával gyakorlottan belökte maga mögött az ajtót.

- Bulizol? – kérdezte vidáman amikor feltűnt neki a rádióból szóló zene ami betöltötte az aprócska lakást.

- Csak gondoltam csinálok egy kis hangulatot – magyaráztam nevetve amihez rövidesen Erica is csatlakozott mialatt megcéloztuk a konyhát. Lepakoltunk a pultra és Erica elkezdett az egyik szatyor mélyén kutakodni, hozzám hasonlóan az ő lábai és elkapták a bugit így csípőjét ringatva folytatta tovább a keresgélést míg diadalittasan ki nem rántott belőle egy összegyűrt papírt. Félretolta a szatyrokat és az így keletkezett helyre tette le a papírt majd elkezdte kezeivel kisimogatni a gyűrődéseket hogy újra olvashatóvá tegye.

- Oké, Brandon 5-kor ér haza a munkából, tehát legkésőbb 4-re el kell készülnünk a tortával hogy legyen még időnk átmenni hozzánk és feldíszíteni a lakást – magyarázta az tervet mire én bólintással adtam tudtára hogy megértettem. Mindezek után együtt kipakoltuk a hozzávalókat és kezdetét vette a sütögetés, úgy hogy egyikünk se volt egy kifejezett konyhatündér és igazából fogalmunk se volt arról hogy jól csináljuk e a dolgokat?

Egy pár óra múlva egy tortához hasonló formájú valami feküdt elöltünk a pulton amit Erica bedobott a sütőbe remélve hogy nem szúrta el teljesen a férje tortáját és a dekorációhoz szükséges bevonókat kezdte számba venni. Ekkor derült ki hogy elfelejtett tejszínhabot hozni.

- Semmi gond – kiáltottam fel vidáman ugyanis eszembe jutott az életmentő megoldás – Daniel úgyis mindjárt végez, felhívom hogy ugorjon be a boltba tejszínhabért hazafelé jövet – mondtam elégedetten és már indultam is a nappaliba hogy megkeressem a telefonomat ami valamiért mindig pont akkor szívódik fel, mikor szükségem lenne rá.

Szerencsére gyorsan rábukkantam és gondolkodás nélkül, vakon oldottam fel a billentyűzárat aztán nyitottam meg a névjegyzéket, Daniel számát keresve. Így talált rám Erica, mikor gondterhelt arccal kisétált a konyhából ezután mellém lépve, sajnálkozó mosollyal ajakin, némán letakarta a képernyőt tenyerével.

- Vicky – sóhajtotta együtt érzően mire én értetlenül emeltem rá szemeimet. Fájdalmas mosolyát látva kezdett csak derengeni, hogy mit akart kifejezni ezzel direkt befejezetlenül hagyott mondattal. A felfedezés kegyetlenül pofon vágott amire nem voltam felkészülve, rögtön elkapott a sírógörcs és a telefonomat a díványra dobva omlottam bele Erica karjaiba aki már előrelátóan ölelésre tárta azokat. Szegény kicsit megrogyott mikor teljes súlyommal a vállara nehezedettem de nem szólt semmit, csak némán masszírozta a hátamat miközben egy megnyugtató dallamot dúdolgatott, mintha egy kisgyerek lennék aki lehorzsolta a bőrét. Fájt hogy már 1 hete szakítottunk én mégse tudtam még megszokni a hiányát. Még mindig hazavárom és ahányszor belépek az ajtón, az üres lakás láttán rám telepszik a fojtogató magány.

Többé már nem hívhatom fel hogy hozzon valamit a boltból vagy csak pusztán azért, mert hiányzik és hallani akarom a hangját. Nem fog többé úgy köszönteni hogy; „szia virágszálam" A számát is régen ki kellett volna törölnöm a közös képeinkkel együtt de sose éreztem elég erőt hozzá. Mégis csak majdnem 3 évig éltünk együtt. Nem tudom csak egy suhintással kitörölni az életemből.

- Jobban vagy? – szólított meg gyengéd, selymes hangon mikor érzékelte hogy zokogásom kezd enyhülni és egy zsebkendőt tartott az orrom alá amit hálásan fogadtam. Kicsit elhúzódtam tőle míg beletrombitáltam a kendőbe aztán kézfejemmel letöröltem az arcomra száradt könnyeket. Hirtelen bevillant annak a bizonyos délutánnak az emléke, mikor ugyanezt csináltam, szintén Daniel miatt, csak akkor nem itthon voltam és Erica helyett Brett „vigasztalt"

- Megyek, összeszedem magamat – jelentettem ki megtört hangon, aztán kissé bizonytalanul felálltam és átsétáltam a fürdőbe, menet közben végig hallottam mögöttem Erica puha, harisnyás lépteit.

- Ha nem érzel hozzá kedvet, falazok neked Brandon előtt – mondta sietősen melynek hatására halovány mosollyal felé fordultam és megráztam a fejemet. Nem fogom tönkre tenni a bulit csak azért mert a köcsög ex-em eszembe jutott. Megígértem a barátnőmnek hogy segítek neki az előkészületekben és nem áll szándékomba ilyen kis semmiség miatt cserben hagyni őt. Csábító az ágy és a csoki viszont Daniel nem ér annyit hogy miatta kihagyjam a legjobb barátnőm férjének a szülinapját – Biztos vagy ebben? Brandon biztos megértené a dolgot

- Ez bizonyára így van de megígértem hogy segítek neked és még tejszínhabot is keríteni kell arra a csodás tortára – próbáltam enyhíteni a gyászos hangulaton, Erica pedig egy széles mosolyt villantott felém amitől azonnal jobb kedvem lett. Ennek a napnak róla és a férjéről kell szólnia, nem az én szánalmas életemről – Szóval, én most leugrok a boltba míg te keresel nekem egy ruhát amit felvehetek a buliba. Tudom hogy imádsz a szekrényemben turkálni – a barátnőm tagadni se próbálta ezt, vadul vigyorogva küldött felém egy puszit és a következő pillanatban már híre-hamva se volt. Miután átmostam az arcomat és számos smink termék segítségével eltüntettem a szemem körül a sírás nyomait, ujjaimmal felborzoltam a hajamat és átsiettem az előszobába. A kis asztalról felkaptam a táskámat, a fogasról a kabátomat, beleléptem a magas sarkúba és tájékoztatva Erica-t a távozásomról, kiléptem a lakásból, abban bízva hogy a friss levegő kicsit kitisztítja a fejemet.