A lencse mögött {Befejezett}

28.fejezet - 350 feliratkozós extra rész!

Na, mit hoztam nektek? Új rész csakis azért mert olyan csodálatosak vagytok *.* Mindössze 4-5 napja annak hogy meglett a 350 de már 365-an vagytok. Hát én nem tudom mit mondjak. Az hogy "soha nem gondoltam volna hogy elérjük ezt a számot" már lerágott csont és még csak nem is volna igaz hiszen napról-napra követem a feliratkozó számot, várható volt hogy egyszer - valamikor - eléri ezt a szép, kerek összeget így ezt nem mondom. Viszont, az valós tény hogy, ha évekkel ezelőtt valaki elém állt volna azzal hogy egy nap 365 ember fogja követni az írásaimat, szemérmetlenül az illető arcába röhögtem volna. Erre tessék! Megcsináltátok. Várom a pillanatot, mikor elkezd csitulni ez az örület és meguntok, de hiába. Mostanában átlagosan heti 5-6 emberrel bővül a csapat és ezért nem bírok eléggé hálás lenni. Csak annyit tudok tenni, hogy 110%-ot beleadok minden rész írásába hogy ne okozzak csalódást senki számára és ahányszor lehetőségem nyílik rá, megköszönöm nektek hogy melletem álltok. Fogalmatok sincs róla ez nekem mennyit jelent :) Nem is szaporítom tovább a szót, íme az extra rész ;) Véleményeket szívesen fogadok <3 

Mielőtt mélyebben beleáshattam volna magamat a gondolkozásba, a zene elhallgatott és helyét ütemes taps váltotta fel melyhez némi fáziskéséssel én is becsatlakoztam. A két műsorvezető újra a színpadra lépett és kezdetét vette az ami miatt az embertömeg ide csődült: a díjátadó.

A termet feszült várakozás töltötte meg. A jelöltek igyekezték leplezni izgalmuk jeleit a kamerák előtt ám mikor éppen egy lencse se irányult feléjük, az arcukról bárki leolvashatta mi megy végbe bennük. A legtöbben iszogatással és kellemes társalgással próbálták elterelni figyelmüket, több-kevesebb sikerrel.

Minden díj átadása ugyanabban az ütemben zajlott. Az egyik műsorvezető felnyitja a borítékot, hatás szünet,feszült csend aztán színpadiasan kiüvölti a nyertes nevét aki tapsviharral övezve felrohan melléjük a színpadra majd két puszi után (férfiaknál kézfogás) mond egy rövid beszédet melyben köszönetet mond minden lélegző személynek. A forgatókönyv kötött volt, csak a nevek és a beszédek változtak.

3 díj kiosztása után rövid szünet következett ám mielőtt elsötétedett volna a színpad, az egyik műsorvezető megsúgta hogy a következő körben két másik díj mellett kihirdetik a kedvenc férfi pop/rock előadó cím győztesét mire minden izmom megfeszült a mellettem ülő sztárnak pedig szabályosan elállt a lélegzete.

Gondolkodás nélkül ejtettem a kezembe szorongatott telefont az asztalra ezt követően sietősen kitöltöttem egy fél pohár erős alkoholt majd az egészet Brett kezébe nyomtam aki hálásan magába öntötte a folyadékot. Nem féltem hogy a fejébe száll hiszen eddig nem ivott szinte semmit illetve sejtettem hogy van már annyi tapasztalta az ivászat terén hogy ennyitől nem részegedik le teljesen.

A szünet alatt egyikünk se érezte szükségét annak hogy bájcsevejbe kezdjünk, mindketten belemerültünk a technológia és wifi adta lehetőségekbe. Én párhuzamosan írogattam Erica-val és még nagyobb intenzitással trendeltem Brett-nek viszont arról nem volt információm hogy az est főszereplője mivel ütötte el az időt. A szemem sarkából láttam hogy időnként a poharáért nyúl amibe valamilyen varázslat hatására mindig volt némi pezsgő és bele-bele kortyolgat ám viselkedésén nem vettem észre változást így nem aggódtam. Egyébként se értettem miért zavar annyira annak a gondolata hogy leégeti magát a színpadon hiszen csak saját magának köszönheti, nekem pedig semmi közöm az ügyeihez, csak egy fizetett statiszta vagyok az oldalán.

Végül 15 perc elteltével ismét kigyúltak a fények a színpadon és hatalmas ováció közepette újra a két férfi műsorvezető került a reflektorfénybe. Minimális változtatásokkal elmondták ugyanazt a szöveget amit az első hármas előtt aztán előkerültek a borítékok amik egyike a kedvenc férfi pop/rock előadó díj nyertesének nevét rejtette. Brett olyan átható szemekkel vizsgálta a papírokat mintha így áttetszővé tudná őket változtatni ezzel felfedve az ítéletet.

2 díj kiosztása után már csak egyetlen aranyszínű boríték lógott az alacsonyabb férfi kezében ami kizárásos alapon az utolsó, minket leginkább érdeklő kategória végeredményét tartalmazta.

Brett mellettem megfeszült, légzése szaggatottá vált és homlokán megjelentek az első izzadtságcseppek amiket gyors, diszkrét mozdulattal sietősen eltávolított onnan. Olyan gyámoltalannak és elveszettnek tűnt hogy anyai ösztöneim működésbe léptek amik keretében jobb kezét megragadva, összekulcsoltam ujjainkat. Bátorítóan megszorítottam aztán biztató mosollyal viszonoztam értetlen pillantását.

Sejtettem hogy miért ilyen zavarodott hiszen a hallban történt beszélgetésünk után valószínűleg nem számított arra hogy egyáltalán rá nézek nemhogy egy kedves gesztust intézek felé – bevallom, én se – viszont a különleges helyzet, különleges viselkedést követelt meg.

Nagy szüksége volt támogatásra és arra hogy valaki fizikailag mellette álljon még ha a büszkesége nem is engedi hogy bevallja és tekintve hogy nem volt itt más rokona vagy barátja, jobb híján nekem kellett betöltenem ezt a szerepet.

Hosszú pillanatokkal később a borítékot markolászó férfi végre elkezdte az elvárt séma szerint felkonferálni az eseményeket én pedig hirtelen azon kaptam magamat hogy nem veszek levegőt és legalább annyira izgulok a végeredmény miatt mint Brett, holott erre semmi okom nem volt. A levél felnyitása közben olyan erősen szorította az ujjaimat hogy éreztem ahogy a csontjaim sorra apró szilánkokra törnek de eszembe se volt ezt felróni neki. Tudtam hogy fordított esetben én is ugyanezt csinálnám.

Végül a fehér papír is előkerült a boríték belsejéből és újabb idegtépő hatásszünet után végre elhangzott a várva várt név.

Brett meglepetésében megugrott a székén ülve ezt követően a hirtelen boldogság hevében a tarkómnál fogva az ajkaira húzott és olyan szenvedéllyel csókolt amire még nem volt példa eddigi életem során. Fel se fogtam hogy ez a legelső csókunk, annyira letaglózott hogy még visszacsókolni is elfelejtettem így nem is volt nevezhető igazi csóknak. Mindössze egy szájra puszi volt körülöttem mégis megszűnt a külvilág.

A környezetünkben ülők lelkes tapsba és fütyülésbe kezdtek a produkció láttán melyek hallatán nem volt többé kérdés számomra hogy melyik páros került hirtelen a figyelem központjába. Normál esetben rettenetesen frusztrált volna ez a szituáció de akkor nem érdekelt semmi. Először éreztem magamat mellette embernek és nem csak egy tárgynak amit körbe mutogat.

A pillanatot végül ő törte meg azzal hogy elhúzódott. Úgy vigyorgott mint aki éppen megnyerte a lottót aztán a székét kilökve maga alól, felpattant és felrohant a színpadra.

Az ajkaim égtek a vad csók hatására míg a fejembe átláthatatlan káosz uralkodott. A gondolataim száz és száz irányba futkostak akár a hópelyhek egy hóviharban. Lelki szemeim előtt leperegtek a nap eseményei, szinte minden mondatára tisztán emlékeztem mégse tudtam átlátni, hogy a fenébe jutottunk idáig, éppen ezért döntöttem úgy hogy az agyamat alvó üzemmódba teszem és inkább figyelemmel kísértem ahogy a „barátom" felsétál a színpadra majd a kötelező kézfogások után, átveszi az üveg háromszöget.

Mondott egy gyors beszédet amiben kitért Billy-re, a szüleire, az összes emberre aki segítette az albumjának megjelenését de a leghálásabb szavakat mégis a rajongóinak címezte. Szavai hatalmas tapsot kaptak mire ő büszkén emelte a magasba a díját majd kitartóan tűrte ahogy a millió rászegeződő vaku megvakítja.

Hatalmas mosollyal az arcán tért vissza az asztalunkhoz és a gratulációkat figyelmen kívül hagyva, mellém telepedve egy meleg, mackó ölelésbe vont ezzel elérve hogy a levegő, az este folyamán már sokadszorra, a torkomon akadjon.

- Köszönöm, Vicky – morogta a nyakamba hangjában őszinte, mély érzelmekkel. Olyan magabiztosan ejtette ki ezt a két szót a száján hogy belefájdult a lelkem annak gondolatába, hogy mindezt csak a boldogság és talán a lecsúszott pezsgő mennyiség mondatja vele. Hogy nem is gondolja komolyan. Mindezek ellenére jó volt kicsit félretenni a reális gondolkodást és hinni a szavaiban.