A lencse mögött {Befejezett}

11.fejezet:

Sziasztok drága olvasóim! A múltkori kérésem hatására, a 10.fejezethez 4 hihetetlenül kedves komment is érkezett ami csodálatos, szóval, ezúton is megkérnélek titeket, hogyha nem nagy fáradtság, ezt a megkezdett sorozatot folytassátok. Annyira nagy boldogság számomra a kommenteket olvasni, mindig bearanyozzák a napjaimat :) Továbbá, a napokban elértük a 170-es mérföldkövet amit még mindig nem sikerült teljesen felfognom, viszont, mivel ilyen csodálatosak vagytok, megsúgok egy kis titkot: hogyha elérjük a 200 feliratkozót, kaptok egy kis meglepetést tőlem aminek remélem örülni fogtok ;) Be is fejezem a szövegelést mert már én is unom magamat, jöjjön hát az új rész! 

Zilált külsővel, magas sarkúimat a kezembe lóbálva, heves lihegések közepette estem be lakásom ajtaján majd sántikáltam el a nappaliig ugyanis a göröngyös aszfalt szépen kiszakította a vékonyka harisnyámat és számos sebet ejtett érzékeny talpamon. Az ember nem is gondolná milyen fájdalmas mezítláb lefutni 3 utcát 10 fokban míg ki nem próbálja. Mivel Brett-nek igaza volt! Gyűlölöm ezt beismerni de így igaz. Ő figyelmeztetett előre hogy a rajongók vadásznak rám de én konok módon nem hittem neki és az arcába nevetve naivan elindultam gyalog.

Minden tökéletesen rendbe is volt egészen az út háromnegyedéig, mikor is kiszúrt néhány tini lány és mellém csapódva elkezdtek faggatni. Ki vagyok én? Milyen viszony fűz Brett-hez? Tényleg teherbe ejtett? Mióta vagyunk együtt? Valóban meg akarunk szökni és Kanadába költözni?

Kérdéseiket hallva csak döbbenten pislogtam az engem ferde szemmel vizslató kislányokra és próbáltam rájönni hogy mégis honnan vettek ekkora hülyeségeket, kezdve azzal hogy együtt vagyok Brett-el, egészen addig hogy meg akarok szökni vele Kanadába.

A fejben végezett gyors számításnak eredményeképp döbbenten tudatosult bennem hogy mindössze 3 órája kaptak le minket tehát ilyen csekély idő alatt járta be a képünk minimum a várost és születtek ezek a képtelen elméletek.

Ám a jéghegy csúcsa mégse ezek a buta kérdések voltak, hanem a beszélgetés azon pillanata amikor az egyik kislány a nevemen szólított és elhadarta a legfontosabb adataimat. Akkor fogalmazódott meg bennem a kérdés hogy mégis ki ez a lány és honnan ez a hihetetlen nyomozói tudása.

3 óra leforgása alatt egy homályos fénykép alapján megtalált és már tudatában van, nem csak a nevemnek hanem a születési dátumomnak is.

Mialatt én igyekeztem nem elájulni a hirtelen események hatására, egyre több rajongó bukkant fel a szélrózsa minden irányából és rövidesen már kisebb tömeg vett körül. Telefonok vakui villogtak folyamatosan a szemembe és különböző kérdések repkedtek a levegőbe a legkülönbözőbb hangszíneken. A kedves, szelídtől egészen a szemrehányó és ingerültig terjedt a széles skála.

Egy pillanatra elfogott a rémület, még soha nem kerültem hasonló helyzetbe – az átlag élet hátránya hogy az embert nem gyakran veszi körül 100 válaszra kiéhezett tini lány – és ötletem se volt miképp keveredhetnék ki belőle épp bőrrel. A kétségbe esés határán még az is megfordult a fejembe hogy, megalázkodás ide vagy oda de felhívom Brett-et és könyörögve megkérem, mentsen ki innen viszont ezt 2 okból is elvetettem. Egyrészt, mert a méltóságom nem engedte. Másrészt, praktikai okokból. Ha a kislányok szemtanúi lettek volna annak ahogy beszállok Brett mellé a kocsiba csak még több, az eddigieknél is bizarrabb pletyka kelne szárnyra amivel nem csak neki ártanék hanem önmagamnak is.

Így hát jobb ötlet híján egy random pillanatban kitörtem magam a fanok gyűrűjéből és rohanni kezdtem az utcákon át mintha csak az életem múlna rajta. Egy bizonyos értelembe véve, ez igaz is volt.

Csak egyszer álltam meg, mikor ideiglenesen tisztának tűnt a terep levettem a cipőimet és nejlonharisnyás talpakkal folytattam tovább az esztelen futást a lakásomnak helyet adó bérházig.

Mielőtt berontottam volna az ajtón gyorsan felmértem a terepet, megbizonyosodva arról hogy egy rajongó se lát bemenni mert akkor valóban eláshattam volna magam, és csak ezután siettem be a nehéz fémajtón.

A lépcsőházban se lassítottam tempómon, az események után a lehető leghamarabb biztonságban szerettem volna tudni magam és ezt csakis a lakásom adhatta meg így amint az ajtóm elé értem, alig bírtam türelemmel kivárni míg kattan a zár ezáltal szabad utat adva nekem.

Szapora szívverésem csak a zár kattanásának hangjára kezdett csitulni.

Táskámat és cipőimet kiejtve kezemből rogytam le a fal tövébe és hajtottam fejemet a mellkasomig felhúzott lábaimra miközben igyekeztem normalizálni életműködéseimet. Nem tudtam elhinni hogy ez megtörtént. Nem fért a fejembe hogy mindez velem történt. Lehetetlennek tűnt hogy egy nap alatt a fejetetejére fordult az életem.

Csak akkor kezdtek el tudatosulni bennem az elmúlt órák eseményeinek valódi jelentései amiket eddig makacsul kizártam elmémből. Tényleg megtörtént. Ha Brett igazat beszélt és a bulvár lapok holnap valóban lehozzák a képünket, akkor minimum pár héten át nem lesz nyugtom a piócáktól, ahogy ő fogalmazott. Az emberek látni fogják a közös képeinket, elkezdenek gondolkozni, elméleteket, magyarázatokat gyártani, az újságírók kreálnak egy eladható történetet amit publikálnak a lapokban és amit aztán az egyszerű köznép emberi el is hisznek majd. Senkit se fog érdekelni az igazság, hiszen a fantázia szülte történet mindig izgalmasabb, pedig ebben az esetben a valóság is épp elég fordulatos ahhoz hogy kitalációnak higgyék.

Jobb esetben most én vagyok Brett Stilson oldalán a titokzatos lány, rosszabb esetben Brett Stilson eddig eltitkolt barátnője. Nem is tudom melyik hangzik kevésbé gyomorforgatóan. A média összehozott azzal a fiúval akinek még a jelenléte is irritál. Alig egy nap leforgása alatt váltam híressé az interneten és holnap már a sajtó is a nem létező kapcsolatunkon fog kérődzeni.

***

Reggel az irritáló fejfájás és a fájdalmas izomláz kellemetlen elegye ébresztett a vekkerem helyett pontosan 5 perccel annak megszólalása előtt így a fennmaradó időt kihasználva lustálkodtam kicsit a meleg dunyhába csavarodva, ha már úgyis olyan ritkán adatik meg ez nekem.

5 perccel később aztán nyögdécselve másztam ki ágyamból, bújtam bele papucsomba és a szekrényemre függesztett egész alakos tükröt tapasztalatból gondosan kikerülve, kibotorkáltam szobámból meg se állva a konyháig.

Gépies mozdulatokkal tettem fel a kávét főni és nyomtam bele 2 kenyeret a pirítóba aztán indultam volna öltözni ám reggeli rutinomat megszakította a telefonom csörgése mely valahol a táskám mélyén lapult, ami viszont a nappali kanapéján hevert.

Az orrom alatt dörmögve siettem oda az említett tárgyhoz és kezdtem el kutakodni annak tartalmában míg rá nem akadtam a zenélő telefonra és a hívót meg se nézve, elhúztam ujjamat a képernyőn így fogadva a hívást.

- Brett Stilson következő áldozata?! – sikított bele a telefonba gyerekkori barátnőm, Erica, mire én fintorogva toltam el a készüléket fülemtől így kissé tompítva a hangerőt. Egészen addig a percig eszembe se jutott a körülöttem tomboló káosz éppen azért a pokolba kívántam szegény barátnőmet amiért emlékeztetett rá ezzel elcseszve a napomat. Bár, teljesen jogtalannak és feleslegesnek tűnt a bosszankodás, egyrészt mert ő nem tehetett róla, másrészt, mert az utcai újságárusok előtt elhaladva, úgyis szembesültem volna ugyanezekkel a tényekkel. Brett-nek igaza lett. Belekerültünk a napisajtóba. – Magyarázatot követelek! – egy mély sóhajt követően ledobtam magam a kanapéra és nem törődve azzal hogy pokolian elfogok késni és Maria emiatt kegyetlenül seggbe fog rúgni, mesélni kezdtem.

- Az egész tegnap este kezdődött....