A lencse mögött {Befejezett}

17.fejezet:

Sziasztok kedves olvasóim! Meghoztam a legújabb fejezetet, remélem elnyeri tetszéseteket. Szeretem megköszönni a legutóbbi részhez érkezett 5 kommit illetve promóznám kicsit a twitter profilt. Mindössze 3 emberke árválkodik ott pedig sok tervem van vele de ehhez több emberre van szükség. Szóval, bátran, kövessetek be, ígérem, nem fogjátok megbánni :) Link: https://twitter.com/Skylerd01

- Elnézést hogy megijesztettem, kisasszony – szabadkozott az ajtó előtt álló sofőr aki számomra még mindig névtelen volt.

- Ne sajnálkozzon Mr. Nem történt semmi – ajándékoztam meg egy barátságos mosollyal aztán kimásztam a magas autóból – köszönöm – mondtam udvariasan ezt követően a kedves gesztustól hatásra, jókedvűen a padka mellet összefont karokkal várakozó Brett mellé botorkáltam aki morcosan figyelte a sofőrje és én köztem lefojt közjátékot.

- Mehetünk? – kérdezte fintorogva, hangjából csak úgy csöpögött a megvetés és az utálat csodálatos keveréke amitől minden vidámság elpárolgott belőlem, helyét pedig átvette unottság. Már előre utáltam azt a délutánt amit vele kell kettesben töltenem, a testi kontaktusról nem is beszélve. Bár a szerződés aláírásakor sejtettem hogy olykor fizikai kapcsolatba is kerülnünk kell a kamerák előtt, hiszen mégiscsak egy szerelmespárt alakítunk, most mégis azt kívántam, bár lettem volna kevésbé anyagias és ne írtam volna alá azt a hülye papírt. A kérdésre reakcióként csak bólintottam egyet és besoroltam Brett mellé, hogy együtt sétáljunk be a parkba amely nem is sejtette milyen hatalmas hazugságra épülő drámának lesz most színtere.

A bejárathoz érve a sztárocska hirtelen a testem mellett lengedező kezemért nyúlt és teljes természetességgel kulcsolta össze ujjainkat, mintha nem most csinálnánk először, ellenben engem úgy ért mint derült égből villámcsapás. Reflexszerűen akartam kirántani szorításából de ekkor ő rászorított, mint egy figyelmeztetés képen számomra. Ekkor aztán megértettem a helyzetet és egy fáradt sóhajt követően, hagytam hogy kezeink összekapcsolódjanak.

- Mindjárt megérkeznek a fotósok, ha megkérhetlek, próbálj meg nem ilyen undorodó képet vágni a dologhoz. Millió lány ölni tudna azért hogy 2 percet a közelembe töltsön, te pedig úgy sétálsz itt mellettem mintha egy bérgyilkos volnék – hadarta el egyhangúan, arcizmai pedig eközben egy centit se moccantak. Ugyanolyan közömbös fizimiskával tiport a földbe mint ahogy az autóból bámult kifelé a tájra. Akármennyire is utáltam rá bármilyen pozitív dolgot mondani; azt el kellett ismernem hogy kiváló színész válna belőle.

Vissza akartam neki vágni valami epéset, ami miatt hacsak fele annyira mint én de rosszul érezze magát, de annyi minden kavargott a fejembe hogy hirtelen nem jutott eszembe semmi, még egy perc elteltével se így csak ennyit mondtam – bocsánat – ezt viszont igyekeztem a legutálatosabb hangon kiejteni. Brett mellettem felhorkant aztán szerelmes mosolyt varázsolt ajakira amiből arra következtettem hogy indul a műsor, ezért én is követtem példáját. Mivel ebben a helyzetben képtelen lettem volna valódinak látszó mosolyt magamra erőszakolni, egy cuki kiskutyát képzeltem magam elé és a mosoly már ott is tündökölt az ajkaimon.

Ahogy elsétáltunk a szökőkút mellett, a szemem sarkából érzékeltem egy pár vakú villanását. Minden erőmmel azon voltam hogy ne essek ki a szerepemből de egyrészt, én nem voltam olyan kitűnő színész mint Brett, másrészt, nem voltam hozzá szokva ehhez a fokozott figyelemhez ami követte minden lépésünket, harmadrészt, Brett negatív kisugárzása mellett nagyon megerőltető volt boldognak látszani. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz megjátszani a felhőtlen szerelmet, bár őszintén szólva, eddig nem is agyaltam ezen a témán, egyszerűen a normális életem mellett nem volt szükség arra hogy hasonló dolgokon rágódjak.

Brett bizonyára felfigyelt a kis megingásomra és a tettek mezejére lépve, váratlanul elengedte kezemet majd azzal a lendülettel, a derekamra simította azt melynek hatására nálam beállt a teljes üzemzavar. Hideg futott végig a gerincem vonalán, az arcomat pedig ezzel szembe vörösre színezte a pír amit partnerem is egyből kiszúrt és önelégült mosollyal díjazta, így tökéletesen elrontva a pillanatot. Arrogáns vigyorát látva kedvem támadt lelökni magamról birtokló csápját ezt követően drámain távozni a helyszínről de csak azután hogy lekevertem neki egy hatalmas pofont, itt, az összes fotós lencséje láttára, csak hogy meglegyen a kellő hírverés. Viszont bármilyen jól hangzott ez fejben illetve bármennyire viszketet a tenyerem azért a pofonért, sajnos nem tehettem meg, legalábbis nyilvános helyen nem mivel a szerződés szerint én nemhogy nem undorodom Brett érintésétől hanem vágyom rá, sőt, élvezem.

- Csak nem élvezed? – hallottam meg kéjes suttogását a fülem mellett amitől a szívem érthetetlen vágtába kezdett, a légzésem elakadt és egy végtelen pillanatig elvesztettem az uralmat a testem felett. Ez az idegtépő tehetetlen állapot egészen addig tartott, míg az agyam nem kezdte értelmezni Brett szavait, akkor aztán tényleg minden önkontrollomra szükségem volt ahhoz hogy ne térdeljem ágyékon őt.

A színház kedvéért vidám mosolyra húztam ajkaimat és színlelt kuncogások közepette pipiskedve feltornásztam magamat a füléhez majd ugyanazon a hangon amit ő használt, a következő üzenetet mormoltam bele hallójáratába:

- Csak várd ki míg kettesben maradunk, úgy tökön rúglak hogy ordítani fogsz – fenyegetésem úgy tűnt megette a hatását ugyanis Brett szemeimbe egy másodperc erejéig rémült tűz lobbant ám nagy sajnálatomra hamar visszatalált önmagához. Idő közben megérkeztünk a tó közelébe így finoman a víz mellett futó kikövezett ösvény felé kezdte kormányozni párosunkat. Szinte mesébe illően tökéletes nap virradt aznap a városra. A nap meleg sugaraival simogatta az emberek arcát, önfeledten boldog gyerkőcök fogócskázat a pázsitokon, fiatal párok andalogtak szerelmesen a fák árnyékában és vidám vadkacsák szelték a tó hűvös habjait. Csodálatos lett volna, ha Brett negatív személyisége nem rontja el az összhatást.

- A volt barátoddal is így bántál? Mert akkor nem csodálom hogy elhagyott – mondta gúnyosan, immár normál hangerőre váltva mire az én gyomrom kényelmetlenül összeugrott. Elég volt csak Daniel említése ahhoz hogy a szemeim könnybe lábadjanak és a torkom összeszoruljon viszont Brett előtt semmi pénzért nem engedtem volna szabadjára a sós cseppeket. Ha látta volna milyen gyengévé tesz a Daniel téma, biztosan többször is kiaknázta volna, csak hogy bosszantson. Ezért nagy erővel visszanyeltem a torkomat fojtogató gombócot, vettem pár mély lélegzetet ezután magamra erőletettem egy magabiztos mosolyt így palástolva valódi kedélyállapotomat.

- Nincs kedved úszni egyet? Szívesen segítek bejutni a vízbe – feleltem ingerülten melynek hatására Brett jókedvűen felnevetett és karját derekamról áthelyezte a vállamra így húzva közelebb magához. Újból meg kellett jegyeznem milyen rettenetesen jó színész, még én is majdnem elhittem hogy ezeket a mozdulatokat ösztönösen csinálja és nem kényszerből.

- Ezeken a visszaszólásokon még dolgozz kicsit, édesem – jegyezte meg nevetve mielőtt egy puszit nyomott az arcomra, én pedig ledermedtem. Nem is a puszin, sokkal inkább azon ahogy szólított.

- Baszd meg! Nem vagyok az édesed! – fújtattam idegesen, a méreg csak úgy fortyogott bennem miközben fejben már azt tervezgettem, hogy tudnám úgy belelökni a vízbe hogy az balesetnek tűnjön. Hihetetlen volt számomra hogy mégis hogy képes néhány szóval ennyire felcseszni a vérnyomásomat, mindig is egy hirtelenharagú ember voltam de ezt az esetek többségében tudtam kontrolálni, viszont Brett mellett mintha folyamatosan robbanás veszély fenyegetett volna.

- Oh, dehogynem!

- Tessék?!

- Azzal hogy aláírtad a szerződést, eladtad magadat. Az enyém vagy, Vicky Milton.